-
Martonyi és Dzurinda: Két népet köt össze a Mária Valéria híd
2011 október 9.
Infostart
-
Nemcsak két várost, hanem két országot és két népet összekötő jelképnek tartja az újjáépített Mária Valéria Duna-hidat a magyar és a szlovák külügyminiszter.
-
Több szempontból is összekötő kapocs ez a híd
2011 október 9.
HírTV
-
Nemcsak két várost, hanem két országot és két népet összekötő jelképnek tartja az újjáépített Mária Valéria Duna-hidat a magyar és a szlovák külügyminiszter. Martonyi János szerint sokkal jobbak a politikai és az emberek közötti kapcsolatok is, mint korábban, míg Mikulás Dzurinda úgy látja, az anyagi hidakon kívül szellemi, kulturális hidakra is szükség van.
-
Molnár: Orbánt és Martonyit is ki kellene hallgatni Sukoró-ügyben
2011 október 9.
ATV
-
A jelenlegi miniszterelnök és a külügyminiszter nem sokkal a 2010-es választások előtt találkozott a beruházóval.
-
Minden magyar állampolgárnak joga van voksolni
2011 október 7.
HírTV
-
Egy egységes rendszer jött létre a magyar állampolgárság könnyített megszerezésének tavalyi biztosításával a diaszpóra körében – mondta el Martonyi János külügyminiszter „A határon kívül élő állampolgárok parlamenti képviselete – A külföldön történő szavazás, példák és kihívások” című budapesti konferencián pénteken, amelyet a Magyar Tudományos Akadémián tartottak. A külügy...
-
Martonyi: Fontos a kapcsolattartás a külföldön élő állampolgárokkal
2011 október 7.
Infostart
-
A külföldön élők szavazati jogának szabályozása nemzeti hatáskörbe tartozik, de az országok között megértést és párbeszédet igényel - mondta a külügyminiszter egy nemzetközi tanácskozáson Budapesten.
-
Molnár: Orbánt és Martonyit nem hallgatják meg Sukoró-ügyben?
2011 október 6.
ATV
-
Az MSZP-s képviselő a legfőbb ügyészhez intézett, írásbeli választ igénylő kérdésében arról is érdeklődik, hogy eddig miért nem történt meg a miniszterelnök és a külügyminiszter meghallgatása, "van-e ennek politikai oka".
-
Sukoró-ügy - Molnár Csaba: Orbánt és Martonyit is meghallgatja-e az ügyészség?
2011 október 6.
Alternatív Energia
-
Molnár Csaba MSZP-s képviselő a legfőbb ügyészhez intézett, írásbeli választ igénylő kérdésében arról is érdeklődik, hogy eddig miért nem történt meg a miniszterelnök és a külügyminiszter meghallgatása, "van-e ennek politikai oka". "Ön szerint elkövetett szakmai hibát az eljáró ügyészség Orbán Viktor és Martonyi János kihallgatásának elmaradása miatt? Ha igen, tervez-e felelősségre vonást?" -…
-
Orbánt és Martonyit is meghallgathatná az ügyészség
2011 október 6.
Metropol
-
A szocialista Molnár Csaba arról kérdezi Polt Pétert, hogy az ügyészség tervezi-e meghallgatni Orbán Viktort és Martonyi Jánost a Sukoró-ügyben.
-
Martonyi: Európa szerepe megnőtt a palesztin-izraeli békefolyamatban
2011 szeptember 30.
Infostart
-
Európa szerepe megnőtt a palesztin-izraeli békefolyamatban - mondta egy az ENSZ Közgyűlésének 66. ülésszakáról szóló háttérbeszélgetésen Martonyi János külügyminiszter.
-
Martonyi kiállt Schöpflin mellett, a Néppárt nem
2011 szeptember 30.
ATV
-
Bár Martonyi János szerint a magyar kormány álláspontja nem áll messze attól, amit Schöpflin György fideszes európai parlamenti (EP) képviselő a palesztin államisággal kapcsolatban mondott, a csütörtökön elfogadott EP-nyilatkozathoz készült Néppárti tervezet egyértelműen ellentétes a magyar képviselő felszólalásával.
-
Magyarország egy biztonságban élő Izraelt és egy békés palesztin államot támogat
2011 szeptember 29.
ATV
-
Magyarország érdekelt a "két állam"-megoldásban: egy önálló, életképes, területileg összefüggő palesztin állam megalakulásában, amely egy biztonságban élő Izrael mellett békében létezik. Ennek eléréséhez az egyetlen járható út az igazságos és tartós, a két fél közvetlen tárgyalásain kidolgozott rendezés - közölte Martonyi János külügyminiszter csütörtökön nyílt levélben, Morvai Krisztina jobbikos…
-
Válasz Morvai Krisztinának: a "két állam"-megoldásban vagyunk érdekelt
2011 szeptember 29.
Gondola
-
Martonyi: Magyarország érdekelt a "két állam"-megoldásban: egy önálló, életképes, területileg összefüggő palesztin állam megalakulásában, amely egy biztonságban élő Izrael mellett békében létezik.
-
Palesztin-ügy: a magyar kormány álláspontja nem áll messze Schöpflinétől
2011 szeptember 29.
ATV
-
A magyar kormány álláspontja nem áll messze attól, amit Schöpflin György fideszes európai parlamenti (EP) képviselő a palesztin államisággal kapcsolatos nyilatkozatában megfogalmazott - jelezte Martonyi János külügyminiszter a tárca csütörtöki háttérbeszélgetésén.
-
Martonyi: Kockázatos jósolni a BT-tagságról
2011 szeptember 29.
Infostart
-
A jelentős bizonytalansági tényezők miatt mindenféle jóslás kockázatos azzal kapcsolatban, milyen eredménye lesz az ENSZ-közgyűlési szavazásnak, amelyen eldől, hogy Magyarország 2012-13-ban a világszervezet Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja lehet-e - mondta Martonyi János külügyminiszter a tárca háttérbeszélgetésén.
-
Lebegteti a magyar álláspontot a palesztin-ügyben Martonyi
2011 szeptember 27.
ATV
-
Magyarországnak egyelőre nem kell mérlegelnie, hogy elismeri-e a palesztin államiságot, ugyanis a palesztinok nem ezt, hanem teljes jogú ENSZ-tagságot kérnek - mondta az InfoRádiónak New Yorkból Martonyi János. A külügyminiszter szerint a közgyűlés napirendjére csak hónapok múlva kerülhet a kérdés.
-
Martonyi: Hónapokig nem kerül a közgyűlés elé a palesztin ENSZ-tagság ügye
2011 szeptember 26.
Infostart
-
Magyarországnak egyelőre nem kell mérlegelnie, hogy elismeri-e a palesztin államiságot, ugyanis a palesztinok nem ezt, hanem teljes jogú ENSZ-tagságot kérnek - mondta az InfoRádiónak New Yorkból Martonyi János. A külügyminiszter szerint a közgyűlés napirendjére csak hónapok múlva kerülhet a kérdés.
-
Sok minden könnyebb lesz ezután
2011 szeptember 26.
HírTV
-
Javulhatnak az Ukrajnába irányuló magyar kivitel feltételei, miután az elmúlt napokban áttörés következett be az EU és Ukrajna közötti szabadkereskedelmi megállapodást célzó tárgyalásokon – közölte Martonyi János külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
-
Hazánk nincsen abban a helyzetben
2011 szeptember 24.
HírTV
-
Magyarország nem tagja a ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT), ezért nincs abban a helyzetben, hogy szavaznia kelljen a palesztin folyamodványról, hogy az ENSZ vegye fel őket a tagállamai közé, és ha a kvartett nyilatkozata újraindítja az izraeli–palesztin tárgyalásokat, lehet, hogy ilyen szavazásra nem is lesz szükség – jelentette ki pénteken New Yorkban az MTI-nek nyilatkozva Martonyi Ján...
-
Magyar álláspont: független palesztin állam egy biztonságban élő Izrael mellett
2011 szeptember 24.
ATV
-
Magyarország nem tagja a ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT), ezért nincs abban a helyzetben, hogy szavaznia kelljen a palesztin folyamodványról, hogy az ENSZ vegye fel őket a tagállamai közé. És az is lehet, hogy ilyen szavazásra nem is lesz szükség – jelentette ki New Yorkban az MTI-nek Martonyi János külügyminiszter.
-
Martonyi: az EU-elnökségi tapasztalataink hozzájárulhatnak a BT feladatainak megoldásához
2011 szeptember 23.
Kripto Akadémia
-
Magyarországnak az Európai Unió soros elnökeként szerzett tapasztalatai hozzájárulhatnak az ENSZ Biztonsági Tanácsa tagságából eredő feladatok megoldásához - mondta csütörtökön New Yorkban az MTI Hírcentrumnak Martonyi János külügyminiszter.