-
Martonyi: Elnökségünknek köszönhetően erősebb az EU, mint korábban
2011 április 4.
HírTV
-
Az Európai Unió áprilisban már erősebb, mint volt az év legelején, és ez a magyar soros elnökségnek köszönhető – mondta a Hír Televízió vasárnapi, Kontraszt című háttérműsorában a külügyminiszter.
-
Martonyi reméli, később csatlakozunk a stabilitási paktumhoz + videó
2011 március 31.
ATV
-
A szakmai munka a lényeg.
-
Martonyi cáfol: "esze ágában sincs" távozni
2011 március 30.
ATV
-
Cáfolta a külügyminiszter a Magyar Rádiónak nyilatkozva, hogy távozna a tárca éléről. Korábbi sajtóhírek szerint várhatóan távozik a magyar diplomácia éléről, ha nyáron véget ér a soros magyar uniós elnökség.
-
Kontaktcsoport alakult Líbia ügyében
2011 március 29.
Infostart
-
Kontaktcsoport létrehozásáról döntöttek a kedden Londonban rendezett nagyszabású nemzetközi Líbia-konferencia részvevői. A csoport tizenkét-tizenöt tagú lesz, és valószínűleg nemzetközi szervezetek is részt vesznek benne - mondta Martonyi János magyar külügyminiszter.
-
Távozhat Matolcsy, Martonyi, Réthelyi és Fellegi is?
2011 március 29.
Privátbankár
-
Akár a kormány fele is távozhat az év végéig sajtóhírek szerint, és nagyobb kormányátalakítás is jöhet. Egy évnyi szünet után újra lehet önálló Pénzügyminisztérium
-
Martonyi: Szükség van az önálló magyar oktatásra
2011 március 28.
HírTV
-
A romániai magyar történelmi egyházak és az egyetemek vezetőivel találkozott kedden Kolozsváron Martonyi János külügyminiszter, aki itteni látogatásának második napján megbeszélést folytatott Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével is.
-
Várhatóan távozik a kormányból Martonyi János
2011 március 28.
HR Portál
-
Martonyi János nyáron, ha véget ér Magyarország soros uniós elnöksége, várhatóan távozik a magyar diplomácia éléről - írja a Népszabadság.
-
Változások a kormányban: öten pályázhatnak Martonyi helyére + videó
2011 március 27.
ATV
-
Távozhat posztjáról Martonyi János. A Népszabadság információi szerint a külügyminiszter nyáron, ha véget ér Magyarország soros uniós elnöksége, leköszön a magyar diplomácia éléről.
-
Martonyi távozik a kormányból?
2011 március 26.
Portfolio
-
Martonyi János nyáron, ha véget ér Magyarország soros uniós elnöksége, várhatóan távozik a magyar diplomácia éléről - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról szám be, hogy április végére tető alá...
-
Távozik a kormányból Martonyi János? Lapszemle
2011 március 26.
Infostart
-
Martonyi János nyáron, ha véget ér Magyarország soros uniós elnöksége, várhatóan távozik a magyar diplomácia éléről - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról szám be, hogy április végére tető alá hozhatja a kormány és a bankszövetség a bajba jutott adósokat megsegítő programot.
-
Martonyi felvette a kapcsolatot a líbiai felkelőkkel
2011 március 26.
Kripto Akadémia
-
Egyiptomi útja során Martonyi János felvette a kapcsolatot a líbiai felkelők képviselőjével. A magyar külügyminiszter az Európai Unió Tanácsa elnökeként, Cecilia Malmström belügyi biztossal közösen, a hét közepén tett hivatalos látogatást Egyiptomban.
-
A magyar EU-elnökség felvette a kapcsolatot a líbiai felkelőkkel
2011 március 25.
Infostart
-
Megtörtént a kapcsolatfelvétel a soros magyar EU-elnökség és a "szabadságukért harcoló líbiai felkelők" között - közölte pénteken a Külügyminisztérium Martonyi János e heti egyiptomi látogatásával kapcsolatban.
-
Felvette a kapcsolatot a líbiai felkelőkkel a magyar EU-elnökség
2011 március 25.
ATV
-
Megtörtént a kapcsolatfelvétel a soros magyar EU-elnökség és a "szabadságukért harcoló líbiai felkelők" között - közölte pénteken a Külügyminisztérium Martonyi János e heti egyiptomi látogatásával kapcsolatban.
-
Az egyiptomi-líbiai határon járt terepszemlén Martonyi János
2011 március 22.
Gondola
-
Az egyiptomi-líbiai határnál járt kedden Martonyi János külügyminiszter, aki az Európai Unió nevében tájékozódott arról, hogy milyen segítségre van szükségük a líbiai háború elől a szomszédos országba menekülőknek
-
Az egyiptomi-líbiai határnál tájékozódott a külügyminiszter
2011 március 22.
HírTV
-
Az egyiptomi-líbiai határnál járt kedden Martonyi János külügyminiszter, aki az Európai Unió nevében tájékozódott arról, hogy milyen segítségre van szükségük a líbiai háború elől a szomszédos országba menekülőknek.
-
Martonyi: A lakosság megvédése az elsőrendű szempont
2011 március 21.
HírTV
-
Közös nevezőre fognak jutni az uniós tagállamok Líbia ügyében, el fogják fogadni azt a közös dokumentumot, amely mindegyikük egyetértésével találkozik – jelentette ki Martonyi János hétfőn Brüsszelben, az EU-országok külügyminisztereinek tanácskozása alatt adott nyilatkozatában.
-
Nem lesz EU-s katonai részvétel Libiában
2011 március 21.
Metropol
-
Nem lesz közvetlen EU-részvétel katonai műveletekben Líbiát illetően - mondta Martonyi János külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
-
„Líbiában nem lesz közvetlen EU-részvétel”
2011 március 21.
HírTV
-
Nem lesz közvetlen EU-részvétel katonai műveletekben Líbiát illetően – mondta Martonyi János külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
-
Martonyi: Az Európai Unió nem vesz részt közvetlenül a líbiai katonai műveletekben
2011 március 21.
Infostart
-
Az Európai Unió nem vesz részt közvetlenül a líbiai katonai műveletekben - mondta a magyar külügyminiszter Brüsszelben.
-
Martonyi: nem lesz követlen EU-részvétel katonai műveletekben Líbiában
2011 március 21.
Gondola
-
Nem lesz közvetlen EU-részvétel katonai műveletekben Líbiát illetően - mondta Martonyi János külügyminiszter hétfőn Brüsszelben