Pintér Sándor

Pintér Sándor újabb béremelést jelentett be az egészségügyben
2023 november 29.   Infostart
Januárban átlagosan 11 százalékos béremelés volt az orvosoknál, jövő márciusban pedig a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének második üteme következik – mondta el az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésén a belügyminiszter.
Pintér Sándor a pedagógusok béremelése helyett most az orvosokéról beszélt
2023 november 28.   Menedzsment Fórum
A belügyminiszter szerint az orvosok többet is megérdemelnének.
Pintér Sándor márciusra újabb egészségügyi béremelést jelentett be
2023 november 28.   Demokrata
Márciusban a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének második üteme következik, mondta a belügyminiszter.
Újabb komoly béremelést lengetett be Pintér Sándor
2023 november 28.   Portfolio
Januárban átlagosan 11 százalékos béremelés volt az orvosoknál, jövő márciusban pedig a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének második üteme következik - mondta el az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésén a belügyminiszter.
Pintér Sándorék pontosan tudják, mekkora a kórházi fertőzöttség
2023 november 28.   Menedzsment Fórum
Az elmúlt hetekben a Direkt36 cikksorozatban és dokumentumfilmben is bemutatta a kórházi fertőzések magyarországi helyzetének romlását, amit kormányzat sorra próbált cáfolni, ám egy nyilvánosságra került dokumentum a bizonyíték, hogy a Belügyminisztériumban is pontosan tudják, hogy van baj.
A Belügyminisztérium szerint nincs nagy baj a kórházi fertőzésekkel. Egy belső dokumentum szerint azonban tudják, hogy súlyos a helyzet
2023 november 28.   Telex
A Direkt36 birtokába került egy belügyminisztériumi irat, amely szerint az egészségügyi hatóságok tisztában vannak azzal, hogy súlyos gondot okoznak a kórházi fertőzések. Pintér Sándor is foglalkozik az üggyel, és javaslatcsomag készült a helyzet javítására, de a kiszivárgott irat szerint egyelőre kevés pénzt áldoznának rá.
Pintér Sándor: más országok közbiztonságát is védjük
2023 november 27.   ATV
Pintér Sándor a visegrádi négyek, valamint Németország és Ausztria belügyminiszteri konferenciájának sajtótájékoztatóján azt mondta, az illegális migrációval szembeni eredményes magyar fellépés lehetővé teszi, hogy Ausztriában, Németországban, Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is megfelelő legyen a közbiztonság, ne kerüljön sor olyan
Pintér Sándor: Magyarország más országok közbiztonságát is védi
2023 november 27.   Demokrata
Magyarország a külső határok védelmével a többi uniós ország közrendjét is védi.
Na, vajon Pintér Sándor mit válaszolt arra, mennyi a havi létminimum?
2023 november 23.   Menedzsment Fórum
Konkrét forintérték helyett csupán százalékos számokkal válaszolt Pintér Sándor államtitkára Hadházy Ákosnak arra a kérdésére, mennyi a létminimum összege egyes háztartási formák esetében. A politikai semmitmondás helyett a konkrét válasz korábbi statisztikákból kinyerhető.
Pintér Sándor bekeményít: jön a háziorvosi körzetek megszüntetése és újrarajzolása
2023 november 23.   Menedzsment Fórum
A következő három évben nagy átalakulások jöhetnek a háziorvosi praxisok területén.
Orbán Viktor bemutatta a nindzsakormányát a TikTokon
2023 november 21.   SzMo
A videóban nindzsaként láthatjuk Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, Lázár János építési és közlekedési minisztert, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Csák János kulturális és innovációs minisztert, Pintér Sándor belügyminisztert, Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, sőt, Szentkirályi Alexandra kormány
Egy újabb kormányzati trükk az uniós pénzek lehívásához?
2023 november 21.   Kölöknet
Az újságok megírták, hogy a „köznevelés területén alkalmazandó diszkriminációellenes intézkedésekről” szóló törvényjavaslatot nyújtott be Pintér Sándor azért, hogy teljesíthetők legyenek az uniós vállalások.
A DK bekérette Pintér Sándort: Rendkívüli meghallgatáson kell felelnie a belügyminiszternek
2023 november 21.   Nyugati Fény
A védőnői szolgálat leépítése kapcsán mondta ezt.
Rendkívüli: Itt a kormány titkos terve, ez alapján forgatják fel az egészségügyet Pintér Sándorék
2023 november 21.   Nyugati Fény
Egyeztetések nélkül.
Kongatják a vészharangot az önkormányzatok: nem lesz miből kigazdálkodni az emelkedő béreket
2023 november 17.   Pénzcentrum
Levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) a minimálbér decemberi emelésével kapcsolatban.
Döntött a kormány: háromszorosára drágul több gyógyszer
2023 november 16.   Portfolio
Egy szerda este megjelent kormányrendelet háromszorosára emelte az úgynevezett magisztrális gyógyszerek, azaz a gyógyszertárban helyben kikevert készítmények árát - szúrta ki a Telex. A Pintér Sándor belügyminiszter mint egészségügyért felelős kormánytag által jegyzett rendelet értelmében az új árszabás már november 16. csütörtöktől érvényes.
Benyújtották az új vendégmunkástörvényt
2023 november 15.   Adózóna
A Pintér Sándor és Semjén Zsolt által beterjesztett törvényjavaslat leszögezi: az újra növekvő migráció miatt idegenrendészeti szigorításra van szükség, Magyarország a magyaroké, és a magyar munkahelyek is első helyen a magyarokat illetik meg. Világosan kell szabályoznunk, ki és mennyi ideig tartózkodhat Magyarország területén. Sem a munkavégzés, s
Bejelentették: Jön az új törvény, vasszigorral csapnak le Pintér Sándorék
2023 november 15.   Nyugati Fény
Benyújtották az új idegenrendészeti törvény.
Itt az új “vendégmunkástörvény": Pintérék éjfél előtt nyújtották be
2023 november 15.   ATV
Orbán Viktor jelentette be az idegenrendészeti törvény módosítását, miután visszavonták a vendégmunkástörvényt. Most Pintér Sándor parlamentnek benyújtott törvényjavaslata kimondja: szezonális munkavállalásra 6 hónapra adható ki vízum, és meghosszabbítható, de 12 hónapon túl nem. Beruházáson dolgozó vendégmunkások tartózkodási engedélye legfeljebb
Pintér Sándor: volt halálos lövés a magyar–szerb határon
2023 november 14.   Blikk
A magyar–szerb határon történt az elmúlt évben halálos kimenetelű fegyverhasználat, de a magyar rendőr szabályosan lőtt, nem találtak "hibát" az eset kivizsgálásakor – többek között erről is szó volt a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsági ülésén, ahol Pintér Sándor belügyminiszter számolt be a minisztérium 2022-es rendészeti tevékenységérő

Közélet