Réthelyi Miklós

Lemondott az Operaház vezető karmestere
2010 szeptember 24.   HR Portál
Fischer Ádám lemondott a Magyar Állami Operaház vezető karmesteri státuszáról - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Réthelyi Miklós miniszter és Horváth Ádám, a Magyar Állami Operaház miniszteri biztosa tiszteletbeli főzeneigazgatói címet ajánlott fel a karmesternek, aki ezt el is fogadja - cikkezi a Népszabadság.
Kerpen Gábor az Oktatási Hivatal elnöke
2010 szeptember 21.   HírTV
Igent mondott Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kérésére Kerpen Gábor, így a jövőben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének egykori elnöke tölti be az Oktatási Hivatal (OH) vezetői posztját - jelentette be Hoffmann Rózsa szeptember 21-én. Kerpen Gábor elmondta: az őszi érettségi eljárás zökkenőmentes lebonyolítása, az OH-ban jelentkező hiány okának kivizsgálása, valamint a…
Lázár János Réthelyi Miklóst kérdezi a mindszenti beteg tragédiájának ügyében
2010 szeptember 20.   Infostart
Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere levélben kérte Réthelyi Miklóst, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőjét, hogy vizsgálja ki Simon Mariann, a mentőszolgálat korábbi dél-alföldi regionális vezetője felelősségét a mindszenti beteg ügyében.
Mártai István a mentőszolgálat új főigazgatója
2010 szeptember 16.   Gondola
Átvette kinevezési okmányát Mártai István, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új főigazgatója csütörtökön Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkártól
Mártai István a mentőszolgálat új főigazgatója
2010 szeptember 16.   Privátbankár
Átvette kinevezési okmányát Mártai István, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új főigazgatója csütörtökön Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől és Szócska Miklós egészségügyért felelős államti...
Mártai István a mentőszolgálat új főigazgatója
2010 szeptember 16.   Infostart
Átvette kinevezési okmányát Mártai István, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új főigazgatója csütörtökön Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkártól.
Mártai István lesz az OMSZ új főigazgatója
2010 szeptember 15.   Gondola
Mártai István lesz az Országos Mentőszolgálat új főigazgatója; a kinevezési okmányt csütörtökön adja át Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár
Új főigazgató az Országos Egészségbiztosítási Pénztár élén
2010 szeptember 15.   Portfolio
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter visszavonta Rendek Vilma megbízott OEP-főigazgató megbízatását - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Ezzel egyidejűleg Orbán Viktor miniszterelnök...
Új vezető az OEP élén
2010 szeptember 15.   Infostart
Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 20-ai hatállyal Sélleiné Márki Máriát, a Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet főigazgatóját nevezte ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójává. Ezzel egyidejűleg Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minisztere Rendek Vilma megbízott főigazgató megbízását visszavonta - közölte a tárca.
83 egyetemi tanárt nevezett ki a köztársasági elnök
2010 szeptember 7.   HR Portál
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter javaslatára 83 egyetemi tanárt nevezett ki szeptember 6-án Schmitt Pál köztársasági elnök - olvasható a hirtv.hu-n.
83 egyetemi tanárt nevezett ki a köztársasági elnök
2010 szeptember 6.   HírTV
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter javaslatára 83 egyetemi tanárt nevezett ki szeptember 6-án Schmitt Pál köztársasági elnök - olvasható a hirtv.hu-n. Ünnepi beszédében az államfő hangsúlyozta: egyetemi tanárnak lenni nem csak mérföldkő a tudományos életben és a felsőoktatásban, de egyúttal élethosszig tartó feladat is, mivel a hivatás az élvonal képviseletét, az igényességet jelenti.
Schmitt: Egy nemzet akkor lehet alkotó és sikeres, ha művelt
2010 szeptember 6.   HírTV
83 egyetemi tanárt nevezett ki Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter javaslatára. Az államfő ünnepi beszédében elmondta: egyetemi tanárnak lenni élethosszig tartó feladat, és nemcsak a szakterületért felelős a professzor, hanem a műveltségeszményt is képviseli. Úgy fogalmazott: egy nemzet csak akkor lehet alkotó, sikeres, szabad és boldog, ha művelt.
Még ebben a tanévben lesz új felsőoktatási törvény
2010 szeptember 6.   Gondola
A jogszabály célja, hogy korrigálja az elmúlt évek torzulásait, elsősorban a tanárképzésben - mondta Réthelyi Miklós szakminiszter.
Réthelyi Miklós: új csodák és megpróbáltatások várnak a hallgatókra
2010 szeptember 6.   Gondola
Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője az orvosi egyetem 241
Pálinkás: Nincs alku, amikor hivatásról és erkölcsről van szó
2010 szeptember 5.   HírTV
Nincs alku, amikor hivatásról és erkölcsről van szó hangoztatta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a Semmelweis Egyetem tanévnyitó ünnepségén köszöntő beszédében vasárnap Budapesten. Ugyanitt Réthelyi Miklós elmondta: rá is új kihívások ezrei várnak, hiszen most nem az egyetem tanáraként, hanem miniszterként szolgál.
Réthelyi Miklós: új csodák és megpróbáltatások várnak az elsős hallgatókra
2010 szeptember 5.   Infostart
A nemzeti erőforrás miniszter szerint új csodák, de megpróbáltatások, kihívások ezrei is várnak az első évfolyamos hallgatókra.
Gyurtáéknak tartoznak milliókkal
2010 szeptember 4.   Blikk
Budapest ‒ Három hete az EB-n ünnepelte az ország a szenzációsan szereplő magyarokat, Réthelyi Miklós (71), a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tárcavezetője az augusztus 19-i ünnepségen elismerő szavakkal és oklevelekkel jutalmazta a válogatott legjobbjait.
Bernáth Ildikót fogyatékosságügyi miniszteri biztossá nevezték ki
2010 szeptember 2.   Gondola
Fogyatékosságügyi miniszteri biztossá nevezte ki Bernáth Ildikó volt fideszes országgyűlési képviselőt a nemzeti erőforrás miniszter, Réthelyi Miklós
Nincs aláírva Harangozó Gyula miniszteri biztosi kinevezése
2010 augusztus 24.   Gondola
Réthelyi Miklós miniszter nem írta alá Harangozó Gyula kinevezését, így Harangozó Gyula nem járhatott el miniszteri biztosként a Magyar Állami Operaházban - közölte Albert Dénes, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Kultúráért Felelős Államtitkárságának sajtófőnöke
Harangozó nem járhatott el miniszteri biztosként
2010 augusztus 24.   Alternatív Energia
Réthelyi Miklós miniszter nem írta alá Harangozó Gyula kinevezését, így Harangozó Gyula nem járhatott el miniszteri biztosként a Magyar Állami Operaházban (MÁO) - közölte Albert Dénes, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Kultúráért Felelős Államtitkárságának sajtófőnöke kedden az MTI-vel.

Közélet