Alkotmánybíróság

Polt és Hende alkotmánybíró-jelölt lett, Polt Ab-elnök is lesz?
2025 május 13.   ATV
Csak Polt Pétert és Hende Csabát szavazta meg az igazságügyi bizottság jelöltnek, hogy az Alkotmánybíróság tagjává válasszák őket. Polt Péter nyilván az Ab elnöke lesz majd, a Legfőbb Ügyész most időelőttinek tartotta, hogy nyilatkozzon.
Kiveszik-e a kizárást? Navracsics ma benyújtja a településvédelmi törvényt
2025 május 13.   ATV
Lehet, hogy előzetes alkotmánybírósági normakontrollt is kérnek.
Három kiadó hely van, abból kettő a Fideszé, de befigyel a Mi Hazánk is
2025 május 13.   Telex
Csak két párt állított jelölteket az Alkotmánybíróság megüresedett helyeire: a Fidesz és a Mi Hazánk, őket kedden hallgatja meg az igazságügyi bizottság. A két fideszes jelölt helye szinte biztos, Toroczkai László pedig azt állítja, nem egyeztettek a harmadik helyről a Fidesszel.
Az Alkotmánybíróság sem volt egységes – Strasbourg dönthet a Roháč-interjúról
2025 május 12.   Media1
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul Jozef Roháč jogi képviselője, miután az Alkotmánybíróság elutasította a panaszát a Jozef Roháč-interjú ügyében. A taláros testület egyik tagja egyébként különvéleményt fogalmazott meg: szerinte Alaptörvénybe ütközik az interjú tiltása.
Megszólalt a román alkotmánybíróság a megismételt elnökválasztás első fordulójáról
2025 május 9.   Infostart
Érvényesnek nyilvánította pénteken a román alkotmánybíróság (CCR) a megismételt elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményét, és megállapította, hogy a május 18-án megtartandó második fordulóban George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, és Nicusor Dan független jelölt vesz részt.
Döntött az Alkotmánybíróság, érvényes-e a román elnökválasztás
2025 május 9.   Mandiner
A május 18-án megtartandó második fordulóban George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, és Nicusor Dan független jelölt vesz részt.
Jogerős: ez a két jelölt indulhat a romániai elnökválasztás második fordulójában
2025 május 9.   HírTV
Az alkotmánybírósági határozat kihirdetésével kezdetét veszi az elnökválasztás második fordulójának kampányidőszaka, amely a hazai választókörök megnyitása előtt 24 órával, május 17-én reggel 7 órakor ér véget.
Most már hivatalos, bejelentette a Fidesz: Hende Csabát és Polt Pétert jelölik alkotmánybírónak
2025 május 8.   naphire.hu
A bejelentés nem érhetett sokakat meglepetésként, ugyanis már kedden arról cikkeztek, hogy Polt Péter lehet az Alkotmánybíróság új elnöke.
A Fidesz-frakció elárulta, ki a két alkotmánybíró-jelölte
2025 május 8.   Demokrata
A Fidesz-frakció az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökét és a legfőbb ügyészt jelölte az Alkotmánybíróság új tagjainak.
Hende Csabát és Polt Pétert jelölte a Fidesz az Alkotmánybíróságba
2025 május 8.   Magyar Hírlap
Az új alkotmánybírákat kétharmaddal választja meg az Országgyűlés.
Polt Pétert és Hende Csabát jelöli alkotmánybírónak a Fidesz
2025 május 8.   SzMo
Polt Péter lemond a legfőbb ügyészi posztról, és 12 évre költözik az Alkotmánybíróságra. Utódjáról még a választások előtt dönthet a fideszes többség.
A Fidesz Polt Pétert és Hende Csabát jelöli az Alkotmánybíróság új tagjainak
2025 május 8.   Portfolio
Hende Csaba és Polt Péter lehetnek az Alkotmánybíróság új tagjai.
Bejelentették, kik a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjei
2025 május 8.   Infostart
Az Alkotmánybíróság több mint egy hónapja a törvényileg előírt 15 helyett csak 12 fővel működik.
Lapértesülés: Kövér László beszélt Polt Péter alkotmánybírósági jelöléséről
2025 május 8.   Infostart
"Kiváló alkotmánybíró lesz" Polt Péter Kövér László szerint - írja a Magyar Polgár internetes lap, amely Kapuváron tudott néhány szót váltani a házelnökkel.
Kövér László: Polt Péter kiváló alkotmánybíró lesz
2025 május 8.   SzMo
A házelnök Kapuváron válaszolt arra, miért jelöli a kormánypártok az Alkotmánybíróságba a legfőbb ügyészt. A döntés hátterében több politikai mozgás is állhat.
Kövér László megerősítette, hogy Polt Pétert alkotmánybírónak jelölik
2025 május 8.   Blikk
Kövét László, az országgyűlés elnöke Kapuváron tartott politikai fórumot szerdán, ahol a Gulyáságyú Médiának elismerte, Polt Pétert alkotmánybírónak jelölik. Már korábban felmerült, hogy Polt Pétert választhatják meg az Alkotmánybíróság elnökének, amellyel a Fidesz hosszú távon biztosíthatná a jogi intézményrendszer feletti befolyását még a 2026-os
Polt Péter lehet az Alkotmánybíróság elnöke, de kiket cserélhetnek még le a 2026-os választásokig?
2025 május 7.   Blikk
A 2026-os választás közeledtével akár a kétharmad esetleges elvesztésével is számolhatnak a kormánypártok. Legalábbis ezt vetíti előre, hogy bizonyos, a regnáló hatalom számára érzékeny közjogi posztokon előrehozott kinevezésekkel próbálja a Fidesz-KDNP megőrizni befolyását arra az esetre, ha egy év múlva valamilyen számára kedvezőtlen eredmény szü
A DK nem asszisztál a Fidesz színjátékához: Polt Péterrel végképp betennék a kaput az Alkotmánybíróságon
2025 május 7.   Nyugati Fény
Polt szerintük egy pártkatona.
Vejkey Imre nem tud arról, hogy Polt Pétert az Alkotmánybíróság elnökének jelölték volna, az ügyészség hallgat
2025 május 6.   Blikk
A 24.hu információi szerint már a jövő héten megválaszthatják Polt Pétert az Alkotmánybíróság elnökévé. A KNDP politikusa, Vejkey Imre viszont nem tud arról, hogy Poltot jelölnék volna a pozícióra, a Legfőbb Ügyészség pedig nem kívánta kommentálni a hírt. Polt Péter 69 éves, így elvileg akár egészen 81 éves koráig is elláthatná az Alkotmánybíróság
Magyar Orbánnak: Valóban a világ legnagyobb bankrablását végigasszisztáló Poltot akarja az Alkotmánybíróság élére ültetni?
2025 május 6.   Telex
Sorban tiltakoznak az ellenzéki pártok Polt Péter potenciális alkotmánybírói kinevezése ellen. A DK szerint a Fidesz Putyint vagy Trumpot is jelölhetné a megüresedett helyekre.

Közélet