-
Elhunyt Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke
2025 május 1.
Demokrata
-
Lenkovics Barnabást az AB saját halottjának tekinti, a temetésről később adnak tájékoztatást.
-
Elhunyt az Alkotmánybíróság volt elnöke, így búcsúzott tőle Orbán Balázs
2025 május 1.
Mandiner
-
Lenkovics Barnabás 74 éves volt.
-
Az Alkotmánybíróság is elutasította Hann Endre panaszát az Elk*rtuk miatt – Strasbourghoz fordul
2025 május 1.
Blikk
-
Sajtóértesülések szerint az Alkotmánybíróság elutasította Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója által benyújtott alkotmányjogi panaszt. Hann még 2022-ben indított személyiségi jogi pert az Elk*rtuk című film gyártói, Kálomista Gábor és a Megafilm ellen, mert álláspontja szerint a film több jelenetben is hamis színben tüntette fel őt.
-
Az Alkotmánybíróság is elutasította Hann Endre panaszát az Elk*rtuk miatt
2025 április 30.
Telex
-
A Medián vezetője Strasbourgig megy a Gyurcsány-film miatt.
-
Román káosz – kavar a bíróság az elnökválasztásra
2025 április 25.
AC News
-
A tavalyi voksolást félbeszakító alkotmánybírósági határozat érvénytelenítéséről döntött a ploiesti-i táblabíróság.
-
Az alkotmánybírósági határozat érvénytelenítését követelik
2025 április 25.
Magyar Hírlap
-
A szakértő szerint egyértelműen jogi képtelenségről van szó.
-
Az ügyészség megfellebbezte a ploieşti-i ítélőtábla elnökválasztásra vonatkozó döntését
2025 április 25.
StoryMix
-
A ploiești-i regionális ügyészség megtámadta a Ploiești-i Ítélőtábla közigazgatási részlegének döntését, amely felfüggesztette a tavaly december 6-án hozott alkotmánybírósági határozat végrehajtását
-
Az ügyészség megfellebbezte a ploieşti-i ítélőtábla elnökválasztásra vonatkozó döntését
2025 április 25.
Magro
-
A ploiești-i regionális ügyészség megtámadta a Ploiești-i Ítélőtábla közigazgatási részlegének döntését, amely felfüggesztette a tavaly december 6-án hozott alkotmánybírósági határozat végrehajtását
-
Jogi képtelenség Romániában
2025 április 25.
Magyar Hírlap
-
A tavalyi voksolást félbeszakító alkotmánybírósági határozat érvénytelenítéséről döntött egy román bíróság.
-
Döntést hozott az Alkotmánybíróság a napelemes szaldósok ügyében!
2025 április 21.
Zöld Trend
-
Az Alkotmánybíróság precedensértékű döntésében megsemmisítette a villamosenergia-törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet azon visszamenőleges pontjait, amelyek alkotmányellenesen zárták ki a napelemes rendszerek igénybejelentőit a szaldóelszámolás lehetőségéből.
-
Az Alkotmánybíróság döntött, a napelemesek örülhetnek a hírnek!
2025 április 20.
Öko-drive
-
Az Alkotmánybíróság precedensértékű döntésében megsemmisítette a visszamenőleges hatállyal bevezetett, a szaldóelszámolás lehetőségét kizáró kormányrendeleti szabályokat, ezzel megerősítve a jogbiztonságot és új fejezetet nyitva a napelemes rendszerek hazai szabályozásában.
-
Nagy siker a napelemeseknek, még többen kerülhetnek utólag a szaldóelszámolásba
2025 április 18.
Infostart
-
Visszamenőleg nem lehet megfosztani az igénybejelentőket a szaldóelszámolás választásának jogától - írják az Alkotmánybíróság döntése alapján.
-
Döntött az Alkotmánybíróság: jó hír a napelemeseknek!
2025 április 18.
Alternatív Energia
-
Az Alkotmánybíróság a napelemesek javára döntött: visszamenőleg nem lehet elvenni a szaldóelszámolás választásának jogát.
-
Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-sértően fosztották meg a szaldóelszámolástól a háztartási napelemeseket
2025 április 18.
444.hu
-
Egyhangúlag megsemmisítették egy kormányrendelet visszamenőleges hatályú pontjait, a kormánynak másfél hónapja van a kijavítására.
-
Komoly döntést hozott az Alkotmánybíróság a napelemes szaldósok ügyében!
2025 április 17.
Portfolio
-
Komoly döntést hozott az Alkotmánybíróság egy névtelen napelemes szaldós ügyében, amelynek értelmében alaptörvény ellenes volt a kormány rendeletének azon passzusa, amely kizárta a szaldó választásából az érintett új igénybejelentőket és HMKE bővítőket 2023. szeptember 8. és 12. között. Emiatt a "2023. szeptember 7. napjáig" időhatározót megsemmisí
-
A napelemesek javára döntött egy szaldóelszámolásról szóló ügyben az Alkotmánybíróság
2025 április 17.
Telex
-
Az AB eltörölte azt a kormányrendeletet, ami megfosztotta a szaldóelszámolástól azokat a napelemeseket, akik 2023. szeptember 8. és 12. között nyújtottak be igénybejelentést.
-
Fordulat: a Magyar Péteréknek is dolgozó Hann Endre alkotmánybírósági pert indított Kálomista Gáborék ellen
2025 április 17.
Mandiner
-
Az Elk*rtuk című film producere szerint a közvélemény-kutatónak el kellene döntenie, hogy "melyik lovon ül".
-
EP-képviselők jöttek Budapestre, szerintük a magyar kormány képviselői agresszívan viselkedtek velük
2025 április 16.
SzMo
-
Úgy látják, hogy aggasztó, ami Magyarországon történik a jogállamiság terén. Az igazságügyi és belügyminiszter, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnöke, valamint az alapvető jogok biztosa sem fogadta őket, több politikus pedig kritizálta a küldöttséget.
-
EP-képviselők jöttek Budapestre, szerintük a magyar kormány képviselői agresszívan viselkedtek velük
2025 április 16.
SzMo
-
Úgy látják, hogy aggasztó, ami Magyarországon történik a jogállamiság terén. Az igazságügyi és belügyminiszter, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnöke, valamint az alapvető jogok biztosa sem fogadta őket, több politikus pedig kritizálta a küldöttséget.
-
Változás a Munka Törvénykönyvében: mi történik, ha a munkavállaló alkalmatlanná válik a munkakörére
2025 április 14.
HR Portál
-
A munkáltatóknak három lehetősége van. Az Alkotmánybíróság nemrégiben egy fontos döntést hozott a Munka Törvénykönyve kapcsán, a munkakörükre egészségügyileg alkalmatlanná váló munkavállalókat érintően, amely sok gyakorlati kérdést vethet fel a cégek HR vezetőinek és munkatársainak. A döntésről és annak következményeiről dr. Szemán Péter, a Bán, S.