-
Almássy: Befutott a szocialista szellem vasútja
2008 szeptember 27.
HírTV
-
Almássy Kornél megdöbbentőnek nevezte, hogy az MDF szombati országos tisztújító gyűlésén az összes akkreditált küldött 54 százalékának szavazásával választották ismét pártelnökké Dávid Ibolyát. A politikus erről azután beszélt újságíróknak, hogy elhagyta a rendezvény helyszínét. Ahogy fogalmazott: „befutott a szocialista szellem vasútja”.
-
Almássy: Dávid Ibolya akciójával megtörték az MDF lelkét
2008 szeptember 27.
Alternatív Energia
-
Dávid Ibolya akciójával megtörték az MDF lelkét - mondta Almássy Kornél szombaton, a párt tisztújító gyűlésének helyszínén az MTI-nek; a hírügynökség tudósítóinak nyilatkozó fórumos politikusok eltérően értékelték a kialakult helyzetet.
-
Nehezen engedték be, de megtapsolták a kizárt Almássyt
2008 szeptember 27.
Infostart
-
Először nem akarták regisztrálni, de aztán mégis bemehetett az MDF országos gyűlésére a pártból kizárt korábbi elnökjelölt, Almássy Kornél, akit többen tapssal fogadtak. A párt fővárosi alelnöke szerint legalább hét küldött nem vehette fel a mandátumát. Dávid Ibolya pártelnök az MDF erejéről, tisztességéről és szükségességéről beszélt.
-
MDF: Almássyt végül beengedték, tapsot kapott
2008 szeptember 27.
Privátbankár
-
Az MDF frakcióból kizárt Almássy Kornél is megjelent a Magyar Demokrata Fórum XXII. országos tisztújító gyűlésén. Végül beengedték, de felszólalni csak akkor fog, ha a helyzet úgy kívánja
-
Almássy is megjelent az MDF tisztújító ülésén
2008 szeptember 27.
Alternatív Energia
-
Az MDF frakcióból kizárt Almássy Kornél is megjelent a Magyar Demokrata Fórum XXII. országos tisztújító gyűlésén, szombaton Budapesten.
-
Dávidnak semmi sem drága, hogy maradjon? (+videó)
2008 szeptember 27.
HírTV
-
Mégis beengedték az MDF tisztújító országos gyűlésére és szavazhatott is Almássy Kornél. Dávid Ibolya visszaléptetett és kizárt kihívója, a hírTV információi szerint a sajtó nyomására mehetett be a gyűlésre.
-
Dávid Iboly egyedül döntött volna Almássy kizárásáról
2008 szeptember 26.
Alternatív Energia
-
Törvénytelennek és ezáltal semmisnek tekinti az MDF-frakcióból történő pénteki kizárását Almássy Kornél; a politikus pénteken közölte ezt az MTI-vel. Lasztovicza Gábor elnökségi tag közleményben reagált az MTI-nek; mint írta, pénteken nem volt MDF elnökségi ülés.
-
"Meg se hívtak a saját kirúgatásomra"
2008 szeptember 26.
Privátbankár
-
Törvénytelennek és ezáltal semmisnek tekinti az MDF-frakcióból történő pénteki kizárását Almássy Kornél. Meg se hívták az ülésre, ahol egyöntetűen ellene szavazott a frakció. Vita arról, hogy kell kizárni egy MDF-es politikust?
-
Herényinek nem volt joga Almássy kizárásáról dönteni
2008 szeptember 26.
Alternatív Energia
-
Törvénytelennek és ezáltal semmisnek tekinti az MDF-frakcióból történő pénteki kizárását Almássy Kornél; a politikus pénteken közölte ezt az MTI-vel.
-
Szocialista szál a lehallgatási ügyben
2008 szeptember 26.
Privátbankár
-
A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vizsgálja, tegyen-e feljelentést az Almássy Kornél MDF-es politikus által csütörtökön elmondottakkal kapcsolatban - közölte kérdésre válaszolva Szilvásy György, a polg...
-
Almássy Kornél és Balla György jogi lépeseket tesz
2008 szeptember 26.
Alternatív Energia
-
Almássy Kornél jogi lépéseket tesz az elmúlt hetekben vele szemben "aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelenős érdeksérelmet okozó rágalmazások, valamint magántitok jogosulatlan megszerzése" miatt - közölte az MDF parlamenti frakciójából pénteken kizárt politikus az MTI-vel.
-
Balla: egy fegyveres, NBH-s jelvénnyel rendelkező férfi felszólított, hogy kövessem
2008 szeptember 25.
hirado.hu
-
Az MDF Somogy megyei elnöke megerősítette Almássy Kornél állítását
-
Adatgyűjtési ügy: Balla György megerősítette Almássy Kornél állítását
2008 szeptember 25.
Alternatív Energia
-
Balla György az MTI-nek csütörtökön este megerősítette Almássy Kornél aznapi, budapesti sajtótájékoztatón rá vonatkozó kijelentését.
-
A Fidesz bemutatta a telefonbeszélgetéseket - hallgassa meg!
2008 szeptember 25.
Infostart
-
Nem igazolják a titkosszolgálati tárca nélküli miniszter, valamint a szocialista politikusok Fidesszel szemben megfogalmazott állításait azok a hangfelvételek, amelyeket Szilvásy György adott át a nemzetbiztonsági bizottságnak. Az MSZP továbbra is Demeter Ervin fideszes képviselő politikai felelősségéről beszél. Mindeközben Almássy Kornél visszalépett MDF-es elnökjelölt újra megszólalt, és azt…
-
Almássy: Megfenyegettek
2008 szeptember 25.
Blikk
-
Almássy Kornél azt állítja, hogy feleségét és az MDF mellette álló tagjait is többször megfenyegették, mielőtt a demokrata fórum alelnöke úgy döntött, visszalép az elnökjelöltségtől.
-
Almássy Kornél: a fenyegetések mögött a titkosszolgálat sejlett fel
2008 szeptember 25.
Infostart
-
Almássy Kornél feleségét és pártbéli támogatóit is többször megfenyegették, mielőtt a demokrata fórum alelnöke úgy döntött, visszalép az MDF elnökjelöltségétől. Erről Almássy Kornél csütörtökön délután számolt be újságíróknak Budapesten.
-
Almássy kitálalt
2008 szeptember 25.
HírTV
-
Fegyveres titkosügynökök voltak az MDF választmányi ülésén - erősítette meg az elnökjelöltségtől azóta visszalépett Almássy Kornél. A politikus két hét hallgatás után állt a nyilvánosság elé. Azt mondta: őt is és családját is nyár óta fenyegették, amióta bejelentette: indul Dávid Ibolya ellen az elnökségi posztért.
-
Almássy Kornél: a fenyegetések mögött a titkosszolgálat sejlett fel
2008 szeptember 25.
Alternatív Energia
-
Almássy Kornél feleségét és a mellette álló MDF-eseket is többször megfenyegették, mielőtt a politikus, a demokrata fórum alelnöke úgy döntött, visszalép az MDF elnökjelöltségétől. Erről Almássy Kornél csütörtökön délután számolt be újságíróknak Budapesten.
-
Almássy: a fenyegetések mögött a titkosszolgálat sejlett fel
2008 szeptember 25.
Privátbankár
-
Almássy Kornél feleségét és a mellette álló MDF-eseket is többször megfenyegették, mielőtt a politikus, a demokrata fórum alelnöke úgy döntött, visszalép az MDF elnökjelöltségétől. Erről Almássy Korné...
-
Dávid Ibolya: nem feljelentést tettem, hanem bejelentést
2008 szeptember 18.
Alternatív Energia
-
Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint a Fővárosi Főügyészség nem utasíthatta el feljelentését, mert nem feljelentést, hanem bejelentést tett arról, hogy egy birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél érintett lehet egy, az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben.