-
"Amit Balog Zoltán püspökként tett, az soha nem látott hitelességi válságot okozott" - Nem hallgat tovább a volt zsinati tanácsos
2024 március 13.
naphire.hu
-
Kemény szavakkal üzent Balog Zoltánnak Tarr Zoltán, aki szerint egyértelmű, hogy Balog a református erkölcsi megítélés alapján nem maradhat püspök.
-
Volt zsinati tanácsos: Balog Zoltán nem maradhat püspök
2024 március 13.
ATV
-
Tarr Zoltán egykori zsinati tanácsos úgy gondolja, a református egyházban kialakult helyzet miatt most nem lehet csendben maradni.
-
"Teljesen egyértelmű, hogy nem maradhat püspök" – mondja Balog Zoltánról a reformátusok volt zsinati tanácsosa
2024 március 13.
SzMo
-
Azonban abban is biztos, hogy püspök marad mégis, holott az egész keresztény közösséget erodálja, amit csinál. Szerinte egyházon belül a félelem miatt nem mernek az emberek felszólalni Baloggal szemben.
-
Előkerült egy régi videó: Balog Zoltán szerint biztonságban voltak a gyerekek, miközben még az otthonban lakott a bicskei pedofil igazgató
2024 március 13.
SzMo
-
Már két feljelentés is volt V. János ellen, ő azonban még hetekig a gyerekek között élt. Pont ebben az időszakban kényszerítették az áldozatokat a vallomásuk visszavonására.
-
Egy magas rangú volt zsinati tanácsos szerint Balog Zoltán jobban tenné, ha teljesen visszavonulna
2024 március 13.
Blikk
-
A hazai református egyházban igen magas vezetői pozíciót betöltő Tarr Zoltán szerint az lenne a leghelyesebb, ha Balog Zoltán visszavonulna. Az egykori zsinati tanácsos úgy gondolja, a félelem és függőség némítja el a híveket, lelkészeket, presbitereket.
-
A reformátusok volt zsinati tanácsosa szerint Balog Zoltán "soha nem látott hitelességi válságot" okozott az egyházukban
2024 március 13.
444.hu
-
Tarr Zoltán szerint Balog, akinek az igazi botránya az, hogy bejárt az elnöki hivatalba "elintézni, elsikálni" dolgokat, "tökéletesen hiteltelen emberré vált".
-
Mi a fenét művel Balog Zoltán? Épp elcsitult volna a botrány, amikor hirtelen magára rántott egy újabb adag trutyit
2024 március 12.
Nyugati Fény
-
Tudja még fokozni.
-
Van egy kis bökkenő Balog Zoltán és Kónya Endre találkozójával: Furcsa választ "adott" a hatóság
2024 március 12.
Nyugati Fény
-
Vajon mikor derül ki az igazság?
-
Balog Zoltán lelkipásztori kötelességének tekintette, hogy kegyelmet kért K. Endrének
2024 március 12.
ATV
-
Balog Zoltán azt mondja, nem számolt azzal, hogy milyen közéleti következményei lehetnek annak, hogy kegyelmet kért K. Endrének.
-
Balog Zoltán lelkipásztori kötelességének tekintette, hogy kegyelmet kért K. Endrének
2024 március 12.
Telex
-
A református püspök arról beszélt egy szombati konferencián, hogy önvizsgálatot és bűnbánatot kell tartania.
-
Mégis hány pozíciója volt Balog Zoltánnak?! Újabb helyről tennék ki a botrány után a püspököt
2024 március 12.
Nyugati Fény
-
Az ellenzék
-
Tovább folytatódik a botrány: kiderült, hogy Balog Zoltán a kegyelmi döntés előtt találkozott K. Endrével
2024 március 12.
naphire.hu
-
Balog Zoltán személyesen találkozott K. Endrével még azelőtt, hogy azt javasolta volna Novák Katalinnak, adjon kegyelmet a férfinak.
-
Mi folyik itt? Brutális részletek derültek ki a kétségbeesetten menekülő Balog Zoltánról
2024 március 12.
Nyugati Fény
-
Magyarázkodik, hogy megtarthassa
-
Balog Zoltán és K. Endre találkoztak, mielőtt a püspök kegyelemre ajánlotta a férfit
2024 március 12.
ATV
-
Személyesen találkozott Balog Zoltán K. Endrével, majd után javasolta Novák Katalinnak, hogy részesítse elnöki kegyelemben a férfit.
-
Balog Zoltán személyesen is találkozhatott K. Endrével, mielőtt lobbizni kezdett a kegyelméért
2024 március 12.
Telex
-
A Hvg.hu forrásai szerint a református püspök két egyházmegyei közgyűlésen is beszélt erről.
-
Balog Zoltán arról beszélt a lelkészeknek, hogy K. Endrével személyesen találkozott, mielőtt a kegyelmet javasolta
2024 március 12.
SzMo
-
A püspök együtt imádkozott a bicskei gyermekotthon igazgatójának bűntársával, mielőtt lobbizni kezdett a kegyelemért Novák Katalinnál. Állítólag K. Endre feleségével együtt kereste fel a volt minisztert.
-
Balog Zoltán lemondását követelik egy belvárosi önkormányzathoz köthető kuratórium éléről
2024 március 12.
Telex
-
A Tiéd a Belváros ellenzéki frakció a képviselő-testület elé terjeszti a visszahívásról szóló javaslatot.
-
Balog Zoltán arról beszélt a lelkészeknek, hogy személyesen találkozott K. Endrével, mielőtt a kegyelmet javasolta
2024 március 12.
444.hu
-
Együtt is imádkoztak.
-
Hatalmasra duzzadt a botrány: Mocskos dolgok derültek ki a ped0filbotrányban érintett Balog Zoltánról
2024 március 11.
Nyugati Fény
-
A történtek után is gyerekekkel foglalkozik Orbán volt minisztere.
-
Így menekült a sötét erdőben Balog Zoltán, amikor a kegyelmi botrányról kérdezték
2024 március 10.
Nyugati Fény
-
Megfutamodott