-
Balog Zoltán lemondott a Kis Virtuózok Alapítvány tiszteletbeli elnöki posztjáról
2024 március 14.
Telex
-
Pont egy nappal azután, hogy leköszönt zsinati elnökként.
-
Egy tököli kántor kritizálta Balog Zoltánt, megvált tőle az egyházközség
2024 március 14.
Telex
-
A tököli volt kántor szerint először arra kérték, finomítsa a közösségi médiában megjelent posztját, aztán mégis kirúgták.
-
Ötször beszélt Orbán Viktorral a kegyelmi ügy kirobbanása óta Balog Zoltán, aki a meleglobbira hivatkozva mentené pozícióját
2024 március 14.
444.hu
-
Lemondás helyett ő inkább a roadshow mellett döntött, püspöki székének megtartása érdekében.
-
Megvált a református egyház attól a kántortól, aki Balog Zoltánt kritizálta
2024 március 14.
Blikk
-
Balog Zoltánt kritizálta Vargha Anikó, a Magyarországi Református Egyház tököli gyülekezetének kántora – nem sokkal később meg is vált tőle az egyház.
-
Megvált egy református gyülekezet attól a kántortól, aki Balog Zoltánt kritizálta
2024 március 14.
444.hu
-
A tököli lelkész megerősítette, hogy Vargha Anikó már valóban nem a gyülekezet kántora, de nem mondta el, miért.
-
Itt a megtorlás: A ped0filbotrányban érintett Balog Zoltán miatt kirúgták a gyülekezet kántorát
2024 március 14.
Nyugati Fény
-
Balog Zoltánnak távoznia kellene
-
Direkt 36: Balog Zoltán azt állítja, ötször beszélt mostanában Orbán Viktorral, és ha lemondana, azt jelezné, hogy a reformátusok egy gyáva banda
2024 március 14.
SzMo
-
A volt miniszter szerint az LMBTQ-lobbi is felsejlik a támadása mögött. A tényfeltáró portál szerint a lelkész folyamatosan küzd, hogy pozícióit megtarthassa.
-
Botrány Tökölön: kirúgták a kántort, mert kritizálta Balog püspököt
2024 március 14.
AC News
-
Na, ez a kisember tragédiája: Anikó kántor szerint azért vált meg tőle a tököli gyülekezet, mert kritizálta Balog Zoltánt.
-
Orbán, Júdás és a meleglobbi – így próbálja menteni magát Balog Zoltán
2024 március 14.
Telex
-
A kegyelmi botrány megrengette Balog Zoltán pozícióját a református egyházon belül, de az utóbbi hetekben sikerült stabilizálnia a helyzetét. A Direkt36 információi szerint ebben szerepet játszott az, hogy a püspöknek sikerült elhitetnie azt, hogy az egész egyház áll támadás alatt, és arról is biztosított mindenkit, hogy állítása szerint Orbán Vikt
-
Újabb botrány Balog Zoltán körül: kitették a kántort, mert kritizálta a püspököt
2024 március 14.
naphire.hu
-
Vargha Anikó, a tököli egyházközösség kántora azt mondja, azért vált meg tőle a gyülekezet, mert kritikák fogalmazott meg Balog Zoltánról. Vargha elmondása szerint egy presbiteri ülésen döntöttek úgy, hogy megválnak tőle.
-
Kritizálta Balog Zoltánt, kirúgták a tököli kántort
2024 március 13.
SzMo
-
Vargha Anikó szerint a helyiek arra ösztönzik, hogy írja csak meg a véleményét, mert szükség van rá. De nem merik lájkolni a bejegyzéseket, mert félnek, hogy bajuk lesz belőle.
-
Brutális botrány tört ki: Minden eddiginél határozottabban ment neki Balog Zoltánnak egy fontos egyházi szereplő
2024 március 13.
Nyugati Fény
-
A reformátusok volt zsinati főtanácsosa nyilatkozott.
-
"Amit Balog Zoltán püspökként tett, az soha nem látott hitelességi válságot okozott" - Nem hallgat tovább a volt zsinati tanácsos
2024 március 13.
naphire.hu
-
Kemény szavakkal üzent Balog Zoltánnak Tarr Zoltán, aki szerint egyértelmű, hogy Balog a református erkölcsi megítélés alapján nem maradhat püspök.
-
Volt zsinati tanácsos: Balog Zoltán nem maradhat püspök
2024 március 13.
ATV
-
Tarr Zoltán egykori zsinati tanácsos úgy gondolja, a református egyházban kialakult helyzet miatt most nem lehet csendben maradni.
-
"Teljesen egyértelmű, hogy nem maradhat püspök" – mondja Balog Zoltánról a reformátusok volt zsinati tanácsosa
2024 március 13.
SzMo
-
Azonban abban is biztos, hogy püspök marad mégis, holott az egész keresztény közösséget erodálja, amit csinál. Szerinte egyházon belül a félelem miatt nem mernek az emberek felszólalni Baloggal szemben.
-
Előkerült egy régi videó: Balog Zoltán szerint biztonságban voltak a gyerekek, miközben még az otthonban lakott a bicskei pedofil igazgató
2024 március 13.
SzMo
-
Már két feljelentés is volt V. János ellen, ő azonban még hetekig a gyerekek között élt. Pont ebben az időszakban kényszerítették az áldozatokat a vallomásuk visszavonására.
-
Egy magas rangú volt zsinati tanácsos szerint Balog Zoltán jobban tenné, ha teljesen visszavonulna
2024 március 13.
Blikk
-
A hazai református egyházban igen magas vezetői pozíciót betöltő Tarr Zoltán szerint az lenne a leghelyesebb, ha Balog Zoltán visszavonulna. Az egykori zsinati tanácsos úgy gondolja, a félelem és függőség némítja el a híveket, lelkészeket, presbitereket.
-
A reformátusok volt zsinati tanácsosa szerint Balog Zoltán "soha nem látott hitelességi válságot" okozott az egyházukban
2024 március 13.
444.hu
-
Tarr Zoltán szerint Balog, akinek az igazi botránya az, hogy bejárt az elnöki hivatalba "elintézni, elsikálni" dolgokat, "tökéletesen hiteltelen emberré vált".
-
Mi a fenét művel Balog Zoltán? Épp elcsitult volna a botrány, amikor hirtelen magára rántott egy újabb adag trutyit
2024 március 12.
Nyugati Fény
-
Tudja még fokozni.
-
Van egy kis bökkenő Balog Zoltán és Kónya Endre találkozójával: Furcsa választ "adott" a hatóság
2024 március 12.
Nyugati Fény
-
Vajon mikor derül ki az igazság?