Balog Zoltán

Balog Zoltán: K. Endre kegyelmi kérvényét nem én terjesztettem fel, alaptalan vádaskodásokra nem válaszolok
2024 február 13.   Telex
A Telex megszerezte azt a belső egyházi körlevelet, amiben Balog a kegyelmi üggyel kapcsolatos szerepéről ír.
Órákon belül eldől Balog Zoltán sorsa
2024 február 13.   Telex
Értesüléseink szerint a Magyarországi Református Egyház vezetése berendelte Balog Zoltánt, hogy számoljon be a K. Endre kegyelmi kérvényével kapcsolatos ügyekről. Úgy tudjuk, már ezen, a kedd délelőtti egyházi értekezleten lemondhat a zsinat lelkészi elnökségéről.
Perintfalvi Rita: Orbán volt minisztere egy gyermek haláláért felelős
2024 február 13.   Nyugati Fény
Kőkemény vádakkal illette Balog Zoltánt.
Balog Zoltán politikai nyomulása állhat a kegyelmi botrány hátterében
2024 február 13.   rtl.hu
Balog Zoltán református püspököt sejtik a bicskei igazgatóhelyettes kegyelmi ügyének hátterében – erről írt a Direkt36 és a Telex. A portálok belső információkra hivatkozva azt írják: a volt miniszter bejáratos volt Novák Katalinhoz a Sándor-palotába, és – mint fogalmaznak – az ő politikai nyomulása van a kegyelem mögött. A korábbi igazságügyi mini
Balog Zoltán kedden megszólal a Novák Katalin bukásához vezető kegyelmi ügyről
2024 február 13.   Telex
Előtte egyeztet püspöktársaival a mondanivalójáról.
444: Balog Zoltánt is felelősnek tartja Orbán a kegyelmi ügy miatt
2024 február 13.   Telex
A miniszterelnök gyors megoldást vár az ügyre, de ez a magyarországi református egyház vezetőjének pozíciójába kerülhet.
Balog Zoltán: A kérvényt nem én nyújtottam be, és nem én terjesztettem fel
2024 február 12.   SzMo
A református lelkész a lelkipásztor és presbiter testvéreinek küldött körlevélben arról is ír: alaptalan vádaskodásokra nem akar reagálni.
Havasi Bertalan: Hírlapi kacsa az Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal kapcsolatos híresztelés
2024 február 12.   SzMo
Szerinte a kormány és a miniszterelnök nem szól bele az egyházak ügyeibe.
Telex: Balog Zoltánt kedd délelőttre berendelte a Magyarországi Református Egyház vezetése
2024 február 12.   SzMo
Még nem tudni, mi lesz a volt emberierőforrás-miniszter sorsa, sajtóinformációk szerint többen szorgalmaznák, hogy távozzon a közéletből.
"Hírlapi kacsa" az Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal kapcsolatos híresztelés
2024 február 12.   Demokrata
Ostobaságnak, hírlapi kacsának nevezte a miniszterelnök sajtófőnöke a baloldali sajtóban megjelent híresztelést Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal kapcsolatban.
Kedden nyilatkozatot tesz Balog Zoltán - Havasi közleményt adott ki: ,,kacsa"
2024 február 12.   ATV
A 444.hu azt írja: kedden nyilatkozatot tesz Balog Zoltán, előtte egyeztet püspöktársaival. Havasi Bertalan időközben közleményben “hírlapi kacsának" nevezte az Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal kapcsolatos “híresztelést".
Havasi Bertalan: hírlapi kacsa, hogy a miniszterelnök Balog Zoltánt is felelősnek tartaná
2024 február 12.   Infostart
Ostobaságnak, hírlapi kacsának nevezte közleményében Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke "a baloldali sajtóban megjelent híresztelést Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal kapcsolatban".
A 444 Ausztriában találta meg Balog Zoltánt – kedden nyilatkozik a kegyelmi ügyben
2024 február 12.   SzMo
A volt EMMI miniszter egy elvonuláson volt, a portálnak csak annyit árult el: kedden nyilatkozik, és nyilatkozata a kegyelmi üggyel lesz kapcsolatos.
Hírlapi kacsa az Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal kapcsolatos baloldali híresztelés
2024 február 12.   Magyar Hírlap
Több hírportál is arról cikkezett hétfőn, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "Balog Zoltánt is felelősnek tartja a kegyelmi ügyben", akinek "a püspöksége is veszélybe kerülhet".
Súlyos állítás: Balog Zoltán találkozót szervezett Novák Katalin és a pedofilmosdató K. Endre felesége között a kegyelmi döntés előtt
2024 február 12.   ATV
A 444 úgy tudja, hogy a kegyelmi döntést, azaz 2023. április 23-át megelőzően Balog Zoltán találkozót szervezett Novák Katalin és K. Endre felesége között.
Orbán Viktor Balog Zoltánt is felelősnek tarthatja Novák Katalin kegyelmi botrányában – veszélybe kerülhet a püspöki címe is
2024 február 12.   SzMo
A református lelkésznek köze lehetett ahhoz, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgató-helyettesének. Balog és Novák jó kapcsolata korábban is közismert volt.
Videó: súlyos kérdést kapott Balog Zoltán Novák Katalin botrányos távozásával kapcsolatban
2024 február 12.   naphire.hu
Gégény István, a Szemlélek lapigazgatója szerint erkölcsi válságba került az ország, és Balog Zoltán református püspöknek sok mindent kellene tisztáznia.
Többen állítják: Balog Zoltánnak köszönheti az elnöki kegyelmet K. Endre
2024 február 12.   ATV
A Direkt36 szerint a kegyelmi ügyben fontos szerepet játszott a Magyarországi Református Egyház vezetője, korábbi miniszter, Novák tanácsadója és régi mentora.
"Kata neki bármit megtesz" - Balog Zoltán árnyéka sejlik fel Novák Katalin pedofilmosdatónak adott botrányos kegyelmi döntése mögött
2024 február 12.   naphire.hu
A Direkt36 több forrásból úgy tudja, hogy a református egyház magyarországi vezetője, Orbán Viktor egykori minisztere forszírozta a rá rengeteg mindenben hallgató Novák Katalinnál a pedofilmosdató bicskei intézményvezető-helyettesnek adott kegyelmet.
"Balog Zoltán és Novák Katalin valljon színt!" - erkölcsi válságban az ország a kegyelmi ügy után?
2024 február 12.   ATV
Gégény István, a Szemlélek lapigazgatója szerint erkölcsi válságba került az ország, és Balog Zoltán református püspöknek sok mindent kellene tisztáznia.

Közélet