Balog Zoltán

Ezt a fotót adta Merkelnek Sopronban Balog Zoltán - a kancellár meglepődött
2019 augusztus 21.   ATV
Egy fotót ajándékozott Angela Merkelnek Sopronban Balog Zoltán, amitől a német kancellár nagyon meghatódott. De ki is volt a képen? Mutatjuk!
Püspök lehet Balog Zoltán exminiszterből
2019 augusztus 21.   444.hu
Áldást-békességet!
HVG: Püspök lehet Balog Zoltán
2019 augusztus 21.   Alternatív Energia
A lap szerint az egyház még arra is hajlandó, hogy a püspökké választás kritériumait hozzá igazítsa.
Több szó esett a széthúzásról, mint az összetartozásról a Páneurópai Piknik második napján
2019 augusztus 18.   Alternatív Energia
Már annak idején problémás volt a németeknek az akkori hatalomhoz fűződő látásmódja – mondta Balog Zoltán.
Balog Zoltán: az EU pénzügyeit a németek velünk tehetnék rendbe
2019 július 26.   Infostart
Új fejezet kezdődhet a magyar-német kapcsolatokban, ebben Berlinben egyre többen érdekeltek - mondta Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos, az EMMI egykori minisztere az InfoRádiónak. Hozzátette: a Fidesz és a CDU kapcsolatainak javításán is intenzíven dolgoznak.
Balog Zoltán: Új fejezet kezdődhet a magyar-német kapcsolatokban
2019 július 26.   HírTV
Németország lehet az a "központi szereplő", amely az egykori NDK révén nemcsak Nyugat-Európát, hanem Közép-Európát is "érti".
Balog Zoltán: új fejezet kezdődhet a magyar-német kapcsolatokban
2019 július 26.   Infostart
Németország a visegrádi négyek országcsoporttal együtt képviselheti azt az Európának stabilitást biztosító megközelítést, amely egyértelmű igent mond a külső határok védelmére, és alapvetően nemet mond a migrációra - hangsúlyozta Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke a németországi Stuttgart
Balog Zoltán: Új fejezet kezdődhet a magyar-német kapcsolatokban
2019 július 26.   USAracing
Nem szabad hagyni, hogy tönkretegyék az évezredes magyar-német barátságot, amelyben voltak nehéz időszakok, de sok nagyon jó korszak is helyet kapott.
Balog Zoltán kitüntetést adott át Guido Wolf baden-württembergi miniszternek
2019 július 24.   HírTV
Balog Zoltán miniszterelnöki biztos átadta a Magyar Érdemrend középkeresztjét Guido Wolfnak.
Balog Zoltán kitüntetést adott át Guido Wolf baden-württembergi miniszternek
2019 július 24.   ATV
Balog Zoltán miniszterelnöki biztos átadta a Magyar Érdemrend középkeresztjét Guido Wolfnak, Baden-Württemberg tartomány igazságügyi és európai ügyekért felelős miniszterének szerdán Stuttgartban.
Hétvégi műsorok az InfoRádióban - Arénák
2019 június 21.   Infostart
Hétvégén az InfoRádió műsorában hallható lesz mások mellett Tarlós István, Homolya Róbert, Merkely Béla, Persány Miklós, Bíró Lajos és Balog Zoltán is.
Balog Zoltán munkába állt új pozíciójában - nem kap fizetést
2019 június 9.   Infostart
Nem kap díjazást rendkívüli és meghatalmazott nagykövetként Balog Zoltán – ezt az emberi erőforrások korábbi minisztere mondta az InfoRádióban. A május végén kinevezett Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztosként is tovább dolgozik.
Balog Zoltán felszólalt a Jeruzsálemi Imareggeli éves rendezvényén
2019 június 5.   USAracing
Külön megtiszteltetést jelent, hogy Balog Zoltán felszólalhatott a megnyitón, amelyen rajta kívül a külföldiek közül csak Guatemala és Finnország képviselője kapott szót.
Balog Zoltán nemsokára nagykövetként járhatja a világot
2019 június 4.   Alternatív Energia
Nem ez az egyetlen új pozíciója: Orbán Viktor az MMA felügyelő testülete kormányzati delegáltjának is kinevezte őt. A külügy titkolja, mely országban fogja hazánkat képviselni. (Belföld)
Orbánnak újabb tervei vannak Balog Zoltánnal
2019 június 4.   ATV
Balog Zoltánt nevezte ki Orbán Viktor a Magyar Művészeti Akadémia felügyelő bizottságába, öt évre. De volt EMMI miniszterét a kormányfő június 1-től társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztosnak is kinevezte.
Balog Zoltánt beültették a Magyar Művészeti Akadémiát felügyelő testületbe
2019 június 4.   444.hu
Nem unatkozik a volt miniszter.
Újabb díjat kapott Balog Zoltán
2019 május 29.   ATV
Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke kapta idén a Báró Gelsey Vilmos-nagydíjat, az elismerést szerdán adták át a szegedi Dóm Látogatóközpontban.
„Ide nem engedünk romákat, itt padlószőnyeg van”
2019 május 28.   Alternatív Energia
A vér szaváról és Isten szaváról értekezett Balog Zoltán exminiszter, református lelkipásztor. A negatív identitást kárhoztatta. (Belföld)
Sződemeteren átadták a magyar állami támogatással felépített Kölcsey-emlékházat
2019 május 25.   USAracing
Balog Zoltán csodálatosnak tartotta, hogy amikor határok, véleménykülönbségek szaggatják szét a magyarságot, a Kölcsey által írt Himnusz, az „Isten, áldd meg a magyart” mindenkit egyesít.
Sződemeteren átadták a magyar állami támogatással felépített Kölcsey-emlékházat
2019 május 25.   Igényesférfi.hu
A Kölcsey által írt Himnusz, az "Isten, áldd meg a magyart” mindenkit egyesít, még a nem vallásosakat is – emelte ki Balog Zoltán a Kölcsey-emlékház átadóján.

Közélet