Barack Obama

Hat hét alatt a feje tetejére állt az amerikai politika, Kamala Harris négynapos show-val vinné tovább lendületét
2024 augusztus 19.   Telex
Clinton, Obama és Biden is felszólal az első fekete női elnökjelölt mellett a Demokrata Párt hétfőtől csütörtökig tartó elnökjelölő gyűlésén. Közben Trump igyekszik lerázni a Harris színre lépése óta tartó bénultságát, régi-új tanácsadóval, százmilliós reklámcunamival szerezné vissza a kezdeményezést.
Megalkotni Kamala Harrist – Így csinálnának a demokraták a semmiből egy női Obamát
2024 augusztus 18.   Mandiner
A demokraták sikeresen teljesítették a lehetetlennek tűnő feladatot: lelkesedést generáltak a szavazókban az eddig népszerűtlen alelnök iránt. Kérdés ez elég lesz-e Harrisnek Donald Trump ellen.
Obama nyári olvasmánylistáján ott a Teremtés könyve, de a női boksz és a kosárlabda is
2024 augusztus 14.   Könyves Magazin
A hagyományoknak megfelelően Barack Obama ezúttal is közzétette a közösségi médiában a nyári olvasmányait. Ahogy az lenni szokott, szépirodalmat és tényirodalmat is találunk az általa ajánlott könyvek között.
Tanár, fociedző, élt Kínában és Obama is felfigyelt rá: Kicsoda Tim Walz, Kamala Harris alelnökjelöltje?
2024 augusztus 7.   ATV
A BBC riportja szerint Walz közvetlen és éles nyelvű politikus. Pályafutása során középiskolai tanárként, futballedzőként és nemzeti gárdistaként is dolgozott, mielőtt politikai karrierbe kezdett. Korábban egy republikánusok által dominált körzet képviselője volt a Kongresszusban, Minnesotában kormányzóként baloldali politikát visz, azt remélik től
Beyoncé 4 millió dollárt adhat Kamala Harris elnökjelölti kampányára
2024 augusztus 6.   Telex
Az énekes korábban is támogatta a demokrata jelölteket, és ő énekelt Barack Obama elnöki beiktatásán is.
Michelle Obama új munkafüzettel segít növelni az önbizalmunkat
2024 augusztus 1.   Könyves Magazin
Az Egyesült Államok egykori first ladyje, Michelle Obama két sikerkönyv után idén egy harmadik kötettel jelentkezik.
Azt állítják, kamu Donald Trump fülsérülése! Fotón a megtámadott elnökjelölt sérülés nélküli feje
2024 július 29.   Blikk
A két hete történt Trump-merénylet óta nem telik el nap, hogy ne röppennének fel találgatások arról, hogy valóban megsérült-e Donald Trump jobb füle, s ha igen, lövedék vagy valami más okozhatta-e a sérülést. Most Barack Obama exelnök hivatali fotósa, Pete Souza egy AP-fotóval állt be a kételkedők sorába.
Azt állítják, kamu Donald Trump fülsérülése! Fotón a megtámadott elnökjelölt sérülés nélküli feje
2024 július 28.   Blikk
A két hete történt Trump-merénylet óta nem telik el nap, hogy ne röppennének fel találgatások arról, hogy valóban megsérült-e Donald Trump jobb füle, s ha igen lövedék vagy valami más okozhatta-e a sérülést. Most Barack Obama exelnök hivatali fotósa, Pete Souza egy AP-fotóval állt be a kételkedők sorába.
Harris váratlanul megjelent a transz szépségverseny döntőjében
2024 július 28.   ATV
Az alelnök közben az Obama-házaspár támogatását is elnyerte.
Hivatalos: Barack Obama és felesége is Kamala Harrist támogatja
2024 július 26.   SzMo
Öt napja nem állt be Kamala Harris mögé egyértelműen az Obama házaspár. Most még egy videó is megjelent, amiben a jelenlegi alelnököt biztosítják a támogatásukról.
Obama mégis beállt Kamala Harris mögé
2024 július 26.   HírTV
Kamala Harrist alelnököt támogatja a Demokrata Párt elnökjelöltjeként Barack Obama volt elnök – írta meg a BBC.
Ez végül egész gyorsan ment: Obama is Kamala Harris mögé állt
2024 július 26.   Mandiner
Szirupos videóval és közleménnyel vetett véget a találgatásoknak, Barack Obama volt elnök, noha korábban nem támogatta Harrist.
Ez mindent megváltoztat: az Obama házaspár is beállt Kamala Harris mögé
2024 július 26.   Blikk
Amióta Joe Biden visszalépett az elnökjelöltségtől és Kamala Harris vált a demokraták legújabb reményévé, mindenki azt figyelte, mit fog szólni ehhez az egészhez az Obama házaspár, akik még mindig hihetetlen népszerűségnek örvendenek az Egyesült Államokban. Egy friss X (Twitter)-bejegyzés szerint mostanra egyértelmű lett: Michelle Obama, – akinek n
Az Obama-házaspár teljes mellszélességgel beállt Harris mögé
2024 július 26.   Telex
Felhívták Kamala Harrist és szerencsére éppen ott volt egy videós.
Obama is támogatja Kamala Harrist
2024 július 26.   444.hu
Feleségével közös nyilatkozatában azt írták, "mindent megtesznek" a megválasztásáért.
Obama ellenezi Kamala Harris amerikai elnökjelöltségét
2024 július 25.   Magyar Hírlap
A volt amerikai elnök szerint biztosan helytelen dolgokat fog mondani.
Megszerezte a demokrata elnökjelölő delegáltak többségének támogatását Kamala Harris
2024 július 23.   HírTV
A képviselőház és a szenátus több vezető demokrata tagja azonban még nem állt be Kamala mögé, sőt egyelőre Barack Obama volt elnök sem biztosította támogatásáról.
Háború Ukrajnában és Izraelben: Lebegtetik Michelle Obama elnökjelöltségét
2024 július 23.   HírTV
A Napindítóban Horváth József, Magyarics Tamás és Dunda György élőben elemezték a legfrissebb híreket.
Sorra állnak be a Demokrata Párt fontos figurái Kamala Harris mögé
2024 július 22.   444.hu
Egyelőre Barack Obama, Bernie Sanders és Nancy Pelosi sem nevezte meg, hogy kit támogatnak.
Obama a feleségét akarja – nem támogatja Kamalát
2024 július 22.   AC News
Sokan támogatják Kamala Harris indulását, miután Biden lemondott. De néhány befolyásos párttag, köztük Nancy Pelosi csendben maradt.

Közélet