-
Varsó: igazságtalan Bill Clinton kijelentése
2016 május 17.
Gondola
-
Igazságtalan Bill Clinton volt amerikai elnök kijelentése arról, hogy Lengyelország Putyin-féle vezetést akar - közölte a lengyel külügyminisztérium kedden, hozzátéve ugyanakkor, hogy tudatában van annak, hogy a volt elnök szavai nem tükrözik Washington hivatalos álláspontját
-
Lengyelország szerint is igazságtalan Bill Clinton kijelentése
2016 május 17.
ATV
-
Igazságtalan Bill Clinton volt amerikai elnök kijelentése arról, hogy Lengyelország Putyin-féle vezetést akar - közölte a lengyel külügyminisztérium kedden, hozzátéve ugyanakkor, hogy tudatában van annak, hogy a volt elnök szavai nem tükrözik Washington hivatalos álláspontját.
-
A Fidesz üzenete Bill Clintonnak
2016 május 17.
Gondola
-
Bill Clinton volt amerikai elnöknek most nem a polgári kormánytól kell féltenie a demokráciát - közölte a Fidesz parlamenti frakciója kedden az MTI-vel
-
Bill Clinton bírálta az Orbán-kormányt - Visszaszólt Szijjártó
2016 május 17.
Kripto Akadémia
-
A külügyminiszter szerint még a volt elnök sem engedheti meg, hogy sértegesse a magyarokat.
-
Bill Clinton sem sértegetheti a magyar embereket
2016 május 17.
Gondola
-
Szijjártó Péter szerint senki, még Bill Clinton volt amerikai elnök sem engedheti meg magának, hogy sértegesse a magyar embereket.
-
Bill Clinton keményen beszólt az Orbán-kormánynak, Szijjártó visszaszólt
2016 május 17.
Privátbankár
-
Bill Clinton szerint Magyarországon egy Putyin-féle diktatúrát akarnak bevezetni. Szijjártó Péter szerint ez sértegetés.
-
Visszaszólt Szijjártó a volt amerikai elnöknek
2016 május 17.
Portfolio
-
A külgazdasági és külügyminiszter szerint senki, még Bill Clinton volt amerikai elnök sem engedheti meg magának, hogy sértegesse a magyar embereket. Szijjártó Péter arra reagált, hogy Bill...
-
"Nem engedheti meg magának" Szijjártó visszavágott Bill Clintonnak
2016 május 17.
ATV
-
A külgazdasági és külügyminiszter szerint senki, még Bill Clinton volt amerikai elnök sem engedheti meg magának, hogy sértegesse a magyar embereket.
-
Bill Clinton szerint mi Putyin-féle diktatúrát akarunk
2016 május 17.
Portfolio
-
A volt amerikai elnök szerint a lengyelek és a magyarok az USA-nak és a hidegháborúnak köszönhetik szabadságukat, most mégis elegük lett a demokráciából és tekintélyelvű diktatúrát akarnak - és...
-
Bill Clinton: Magyarország Putyin-féle vezetést akar
2016 május 17.
ATV
-
Éles kritikával illette Bill Clinton Magyarországot és Lengyelországot, miközben május 13-án a College of New Jerseyben a felesége mellett kampányolt.
-
Bill Clinton: Magyarországnak elege lett a demokráciából, Putyin-szerű vezetést akar
2016 május 16.
444.hu
-
Ha Hillary Clinton nyeri az amerikai elnökválasztást, az a magyar kormánynak nem lesz népünnepély.
-
Hillary férjének, Bill Clintonnak is munkát adna, ha elnökké választják
2016 május 16.
Blikk
-
Elnökké választása esetén Hillary Clinton a férjére, Bill Clinton volt amerikai elnökre bízná a gazdaság fellendítését.
-
Sosem találnád ki, ki lesz Hillary Clinton csodafegyvere
2016 május 16.
Privátbankár
-
Elnökké választása esetén Hillary Clinton a férjére, Bill Clinton volt amerikai elnökre bízná a gazdaság fellendítését.
-
Bill Clinton feladata lenne 'az amerikai gazdaság újraélesztése'
2016 május 16.
ProfitLine
-
Elnökké választása esetén Hillary Clinton a férjére, Bill Clinton volt amerikai elnökre bízná a gazdaság fellendítését.
-
"Bill tudja, hogy mit kell csinálni" - Hillary férjének is szerepet szánna
2016 május 16.
Kripto Akadémia
-
A politikus szerint Bill Clinton feladata lenne "az amerikai gazdaság újraélesztése".
-
"Bill tudja, mit kell csinálni" Férjét is bevonná a kormányába Hillary Clinton
2016 május 16.
ATV
-
Elnökké választása esetén Hillary Clinton a férjére, Bill Clinton volt amerikai elnökre bízná a gazdaság fellendítését.
-
Hillary férjének is szerepet szánna a kormányzásban
2016 május 16.
Gondola
-
Elnökké választása esetén Hillary Clinton a férjére, Bill Clinton volt amerikai elnökre bízná a gazdaság fellendítését
-
Ha Hillary Clinton nyer, Bill Clinton felelhet majd az amerikai gazdaság fellendítéséért
2016 május 16.
444.hu
-
Hillary ismét arról beszélt, hogy Billnek elő kellene bújnia a visszavonultságából.
-
Mit csináltál húsz évvel ezelőtt? Az OTP-nél ez történt
2016 április 27.
Privátbankár
-
Akkor indult, amikor Bill Clinton elnök lett - húsz éves az ország egyik legnagyobb befektetési alapja, amely majdnem kétszeresen teljesítette túl ez idő alatt az inflációt. Az OTP új vegyes alapokat indít az óvatos kisbefektetőknek, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy óvatosan kell bánni a vegyes alapokkal, mert teljesítményük nagyon vegyes volt.
-
Kifütyülték Bill Clintont
2016 április 8.
Gondola
-
Tüntetők kifütyülték és nem hagyták szóhoz jutni Bill Clinton volt elnököt csütörtökön az amerikai előválasztási folyamat philadelphiai kampányrendezvényén A korábbi elnök (1993-2001) ezúttal is felesége, a posztra a demokraták soraiból most pályázó Hillary Clinton mellett kampányolt, és - mint az utóbbi időben már nem is egyszer - tüntetők fogadták