Csapody Miklós

3:2-re kikapott az MDF az FVB-től
2010 március 24.   Infostart
A Fővárosi Választási Bizottság elutasította az MDF budapesti választási listáját. Sajtóértesülések szerint a párt három képviselőjelöltje több száz olyan ajánlószelvényt adott le, amelyet különböző színű tollal töltöttek ki. Néhány órával korábban pedig Csapody Miklós lépett vissza az egyéni képviselő-jelöltségtől, miután szerdán kilépett a pártból is.
Eltűnik a politikából a megélhetési politikusok "keresztapja"
2010 március 24.   Infostart
Csapody Miklós kedd este bejelentette: kilép az MDF-ből. Honlapját "lekapcsolta", nyilatkozata szerint egyelőre nem kíván közreműködni a magyar politikai életben. Az MDF képviselőjére sokan úgy emlékeznek, mint a "megélhetési politikus" kifejezés megalkotójára. Összeállításunkban felelevenítjük, mennyiben járult hozzá Csapody Miklós az elmúlt évek eseményeihez.
Csapody Miklós visszavonta jelöltségét
2010 március 24.   Gondola
Visszavonta a főváros 15-ös számú választókerületében vállalt képviselő-jelöltségét Csapody Miklós, aki kedden jelentette be, hogy kilép az MDF-ből. A politikus közleményében azt írta: úgy...
Csapody kiírta magát mindenhonnan
2010 március 24.   Infostart
Csapody Miklós "elaltatta" honlapját is, azzal egy időben, hogy bejelentette az MDF-ből való kilépését. A honlapon néhány mondat olvasható, amelyben a csalódott politikus az ellenállásról beszél.
Csapody Miklós mégis elhagyja az MDF-et
2010 március 23.   HírTV
Csapody Miklós az egyik kormányközeli televízió műsorában informálisan bejelentette, hogy kilép az MDF-ből, és egy időre szünetelteti politikai pályáját.
Csapody Miklós kilép az MDF-ből
2010 március 23.   Gondola
Csapody Miklós kilép a Magyar Demokrata Fórumból, és egyelőre nem kíván közreműködni a magyar politikai életben. A politikus ezt kedd este jelentette be az ATV Egyenes beszéd című műsorában....
Csapody Miklós kilép az MDF-ből
2010 március 23.   hirado.hu
Az MDF alapító tagja egy televízió műsorban kijelentette: ezt így tovább nem tudja vállalni
Csapody Miklós kilép az MDF-ből
2010 március 23.   Metropol
A politikus ezt kedd este jelentette be az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Csapody Miklós kilép az MDF-ből
2010 március 23.   Infostart
Csapody Miklós kilép a Magyar Demokrata Fórumból, és egyelőre nem kíván közreműködni a magyar politikai életben. A politikus ezt kedd este jelentette be az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Még Csapody is bejelentette, hogy kilép az MDF-ből
2010 március 23.   Gondola
Az ATV esti műsorát választotta Csapody Miklós, hogy bejelentse: kilép az MDF-ből és megfontolja majd, hogy visszalép az országgyűlési képviselő-jelöltségéből. Elköszönt választóitól, jelölőitől és - egyelőre - a politikától. Bokros - szerinte - "idegen test" az MDF-ben.
Bedobta a törölközőt Csapody
2010 március 23.   Alternatív Energia
Kilép az MDF-ből Csapody Miklós, aki 20 éve politizált a demokrata fórumban, de a párt országos listájára nem került fel, így nincs esélye bejutni az új Országgyűlésbe - a politikus döntését az ATV esti műsorában jelentette be.
Zűr Csapody egyik ajánlószelvénye körül!
2010 március 23.   hirado.hu
A hirado.hu megkereste Csapody Miklóst, akitől azt szerette volna, megtudni, hogy az ő jelöltségét veszélyezteti-e az ajánlószelvénye körüli eljárás, de Csapody Miklós azt mondta, nem nyilatkozik, és letette a telefont
Vita Csapody Miklós ajánlószelvényeiről
2010 március 23.   Infostart
Rendőrségi döntést kezdeményez a büntető eljárás megindításáról Csapody Miklós MDF-es képviselőjelölt egyik ajánlószelvénye miatt a Fővárosi Választási Bizottság - olvasható a budapest.hu portálon közzétett testületi határozatban. A HírTV információi szerint a büntetőfeljelentést már meg is tette a bizottság.
Csapody ajánlása miatt indul eljárás
2010 március 23.   Alternatív Energia
A Fővárosi Választási Bizottság kezdeményezi a rendőrség döntését a büntető eljárás megindítására Csapody Miklós MDF-es képviselőjelölt egyik ajánlószelvénye miatt - áll a testület hétfő esti ülésén született, a budapest.hu portálon olvasható határozatban.
Valami nincs rendben Csapody egyik cédulájával? (+videó)
2010 március 23.   HírTV
Büntetőfeljelentést tett a Fővárosi Választási Bizottság Csapody Miklós MDF-es képviselőjelölt egyik ajánlószelvénye miatt - mondta el a Hír Televíziónak Szalay Tamás, a testület fideszes delegáltja.
Kötéltáncot mutatott be az MDF vezetése
2010 március 23.   Alternatív Energia
Mégis ringbe száll az egyéni mandátumért az MDF-es Csapody Miklós, így a párt állíthatott fővárosi listát, amit a tegnap délután négy órai határidő előtt le is adtak. Fórumos körökből lapunknak azt állították, a politikusnak az utolsó pillanatban megígérték, befutó helyet kap az országos listán, ezért állt el korábbi szándékától.
Csapody Miklós (MDF) nem mondott le jelöltségéről
2010 március 22.   Gondola
Csapody Miklós (MDF) hétfő délutánig nem mondott le jelöltségéről - közölte Filipsz Andrea, a XI. kerületi választási iroda vezetője az MTI megkeresésére. Az MDF színeiben a főváros 15-ös számú...
Kajdi József visszalépett az MDF országos listájának harmadik helyéről
2010 március 22.   hirado.hu
Az Országos Választási Iroda adatai szerint Csapody Miklós egyéni jelöltként indulhat a választásokon
SZDSZ-gázolás: az MDF-szóvivő szerint oda kell figyelni Csapodyra
2010 március 17.   HírTV
Az MDF szóvivője nem cáfolta, hogy a választmány rendkívüli ülésén Csapody Miklós az SZDSZ megsemmisítéséről beszélt. Kerék-Bárczy Szabolcs úgy fogalmazott, Csapody mindig élvezetesen fogalmaz, szavaira oda kell figyelni. Csapody maga tagadta a kijelentést. A választmány egyik komáromi tagja a Hír Televíziónak már nem akart beszélni arról a javaslatáról, amellyel megfosztaná a befutó helytől a…
Segítséget kér az ajánlószelvény-gyűjtéshez az MDF
2010 március 17.   Gondola
Az MDF a választók segítségét kéri az ajánlószelvény-gyűjtésben annak érdekében, hogy a párt képes legyen fővárosi listát állítani. Csapody Miklós - egyike azoknak az MDF-es képviselőjelölteknek,...

Közélet