Csáky András

Káoszt okozhat az MDF frakció megszűnése
2009 március 14.   Alternatív Energia
Bár Csáky András hivatalosan még nem jelentette be, hogy távozik az MDF-frakcióból, értesülésünk szerint a képviselő kitart elhatározása mellett. Ha így lesz, eddigi párttársainak nemsokára a függetlenek közt kell helyet foglalniuk és elesnek többek között a napirend előtti felszólalások lehetőségétől. A pártelnök állítólag továbbra is úgy gondolja, megérte Bokros Lajost az EP-lista élére tenni, a…
MDF: vége a frakciónak – a vég folytatódik?
2009 március 13.   Gondola
Csáky András már nem tagja az MDF képviselőcsoportjának, de a frakció kérése miatt március 16-ával lép ki hivatalosan. Dávidék sokat veszítenek ezzel, többek között a parlamenti infrastruktúra tekintetében is.
Csáky András még nem lépett ki az MDF-ből
2009 március 13.   Privátbankár
Csáky András már nem tagja az MDF képviselőcsoportjának, de a frakció kérése miatt március 16-ával lép ki hivatalosan. Herényi Károly frakcióvezető az MTI-nek pénteken azt mondta, nem tárgyalnak függe...
Csáky András már nem tagja az MDF frakciójának
2009 március 13.   Gondola
Csáky András már nem tagja az MDF képviselőcsoportjának, de a frakció kérése miatt március 16-ával lép ki hivatalosan. Herényi Károly ismertetése szerint Csáky András kilépése jövő hét hétfőn...
Csáky András már nem tagja az MDF-nek
2009 március 13.   Alternatív Energia
Csáky András már nem tagja az MDF képviselőcsoportjának, de a frakció kérése miatt március 16-ával lép ki hivatalosan. Herényi Károly frakcióvezető pénteken azt mondta, nem tárgyalnak független képviselővel a belépésről. Csáky András elmondta: a párt jövő hétfői frakcióülésén már nem vesz részt.
Túlélésre játszik az MDF elnöke
2009 március 12.   Alternatív Energia
Június 13-ára kellene összehívni az MDF országos gyűlését - javasolta tegnap a párt elnöksége az országos választmánynak. Ez azt jelentené, hogy az európai parlamenti választásokig semmi nem változna a fórumban. Bár bejelentették, hogy a gyűlésen Dávid Ibolya bizalmi szavazást kér majd maga ellen, sokak szerint a tagság nem akar júniusig várni, hanem Boross Péter javaslatára korábban szeretnének…
MDF: csak a remény
2009 március 11.   Alternatív Energia
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) frakciója emelt fővel vállalja azt, hogy a függetlenek táborába kerül - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. "Azt, hogy egy átmeneti időre függetlenné kell válni, nem tartom egy szörnyű dolognak" - mondta a pártelnök.(Csáky András hétfőn jelentette be, hogy kilép az MDF frakcióból, ezért a házszabály…
Dávid Ibolya: Nem önszántunkból leszünk függetlenek
2009 március 10.   Infostart
Nem önszántunkból leszünk függetlenek - nyilatkozta az InfoRádiónak a Magyar Demokrata Fórum elnöke annak kapcsán, hogy jövő hétfőn kilép az MDF frakcióból Csáky András, így megszűnik a képviselőcsoportjuk. Dávid Ibolya szerint most az ellenzék többségén múlik, hogy ki legyen Magyarország miniszterelnöke. A Fidesz előrehozott választásokra vonatkozó felvetésére pedig azt mondta:"álmodni én is…
Csodára vár az MDF: folytatódik a képviselői exodus
2009 március 10.   Alternatív Energia
Jövő héten megszűnhet az MDF parlamenti frakciója, miután Csáky András bejelentette: a párt után kilép a képviselőcsoportból is, mert nem tudja elfogadni az MDF EP-listáját. Az MDF parlamenti sorsa ezzel megpecsételődhet, hiszen Csáky távozásával a frakcióalapítási határ, azaz 10 fő alá csökken képviselőik száma. Bokros Lajos és Habsburg György jelölése miatt akár további kilépések is…
Herényi Károlynak tíz napja van az MDF-frakció megmentésére
2009 március 9.   Infostart
Ismét a megszűnés veszélye fenyegeti az MDF frakciót, a képviselőcsoport létszáma ugyanis Csáky András kilépésével jövő héten 10 fő alá csökken. Az ellenzéki párt nem először került ilyen helyzetbe.
Mennyibe kerülhet az MDF-nek Bokros jelölése?
2009 március 9.   Infostart
Ismét a megszűnés veszélye fenyegeti az MDF frakciót, a képviselőcsoport létszáma ugyanis Csáky András kilépésével jövő héten 10 fő alá csökken. Ha így lesz, a képviselők megbízatása nem szűnik meg, számos kedvezménytől és támogatástól viszont elesik a párt. A képviselők jelentős anyagi támogatást, parlamenti bizottsági helyeket, irodákat és jelölési jogokat veszíthetnek el.
Nincs még egy Lengyel Zoltán az Országgyűlésben (+videó)
2009 március 9.   HírTV
Az MDF elnöke úgy , hogy közben pártjának valószínűleg megszűnik a parlamenti frakciója. Jövő hétfőn, március 16-án kilép az MDF országgyűlési képviselőcsoportjából Csáky András, mandátumát azonban nem adja vissza. A pártvezetésnek tehát valakit meg kell nyernie, különben a házszabály értelmében megszűnik a frakció. Csakhogy még egy Lengyel Zoltán nincs az Országgyűlésben.
Az MDF sokat veszíthet anyagilag
2009 március 9.   Alternatív Energia
Ismét a megszűnés fenyegeti az MDF-frakciót, de jövő hét közepéig - hasonlóan a Vas János kilépése utáni helyzethez - még felvehetnek egy független képviselőt a frakcióba, amely így megint 10 fős lehet. Csáky András hétfőn közölte, hogy március 16-ával kilép az MDF parlamenti frakciójából. Egy nappal korábban jelentette be, hogy elhagyja a pártot, mert véleménye szerint az EP-lista szombati…
Hatalmas pácban Dávid Ibolya - Vége az MDF-frakciónak?!
2009 március 9.   Gondola
Egy hetet adott az MDF vezetésének a frakció megőrzésére Csáky András. A politikus - eleget téve képviselőtársai kérésének - március 16-ai hatállyal lép ki a frakcióból.
Egy hete van az MDF-nek, hogy a frakció elkerülje a megszűnést
2009 március 9.   Alternatív Energia
Csáky András MDF-es parlamenti képviselő a párt kérésére nem azonnal, hanem március 16.-i hatállyal lép ki a frakcióból. Ezt a párt vezetése adminisztrációs okokkal magyarázza.
Jövő hétfőn kilép az MDF-frakcióból Csáky András
2009 március 9.   Gondola
Jövő hétfői hatállyal kilépett a Magyar Demokrata Fórum (MDF) tízfős frakciójából Csáky András.
Csáky András kilép az MDF-frakcióból
2009 március 9.   Infostart
Jövő hétfői hatállyal kilép az MDF országgyűlési frakciójából Csáky András. A politikus azért döntött így, mert pártja Bokros Lajos volt szocialista pénzügyminisztert állította az európai parlamenti listájának élére. A politikus a mandátumát megtartja, független képviselőként tevékenykedik tovább, frakciótagságát a képviselőcsoportja kérésére tartja meg még egy hétig.
Egy hete van az MDF-nek?
2009 március 9.   Privátbankár
Jövő hétfőtől független képviselőként folytatja munkáját a parlamentben Csáky András. A politikus az MDF-frakció hétfői ülése után az MTI kérdésére közölte: a frakció kérése volt, hogy csak jövő hétfő...
Csáky egy hetet adott az MDF-nek (+videó)
2009 március 9.   HírTV
Egy hetet adott az MDF vezetésének a frakció megőrzésére Csáky András. A politikus - eleget téve képviselőtársai kérésének - március 16-ai hatállyal lép ki a frakcióból.
Hock is távozhat az MDF-ből?
2009 március 9.   Alternatív Energia
"Még nem döntöttem el, hogy kilépek-e a frakcióból, de az biztos, hogy saját elhatározásomból, Csáky András döntésétől függetlenül fogok cselekdni" - mondta Hock Zoltán az MDF elnökségi tagja. A képviselő sejtelmesen hozzátette, ha bármilyen módon a kormány közelébe kerülne pártja, akkor biztosan távozni fog.

Közélet