-
Eörsi Mátyás elszabadult: szerinte Orbán Viktor érdeke egy katonai konfliktus kirobbantása Ukrajnával
2025 szeptember 3.
Mandiner
-
Teljesen elmentek otthonról az Szdsz volt államtitkárának, aki szerint Márki-Zay Péternek igaza volt 2022-ben, csak máshogy kellett volna fogalmaznia.
-
Orbán Viktor egy lapra tette fel a pénzünket, mintha egy kaszinóban lenne
2025 szeptember 3.
Hírklikk
-
Eörsi Mátyás szerint a magyar külpolitika az utóbbi években súlyos iránytévesztéseket követett el. A volt külügyi államtitkár a KlikkTV Mélyvíz című műsorába már a beszélgetés elején hangsúlyozta, hogy a külpolitika „nyugalmasabb terület, ahol még az ellenérdekű feleket is meg lehet érteni” – szemben a hazai politikával, ahol a viták élesebbek és k
-
Kart lendített a nyilasoknak, volt kommunista, besúgó és kém, 1956-ban nemzetőrparancsnok lett
2025 június 30.
Telex
-
Király Béla rendkívüli képességekkel megáldott katonatiszt volt, aki karrierje érdekében, és a történelmi helyzet szorításában vállalt el később vállalhatatlan szerepeket, de 1956-tól már élete végéig kiállt a demokratikus értékekért. A magyar történelem egyik legellentmondásosabb szereplőjéről Eörsi László történész írt nagymonográfiát.
-
Ha Magyar Péter igazságos lenne, akkor nem csak Dezső Andrást propagandistázná le
2024 március 28.
Mandiner
-
Hanem Pottyondy Edinát, de akár Eörsi Mátyást, vagy FAM-ot.
-
Dobrev Klára találkozott David Pressmannel
2023 augusztus 31.
Magyar Hírlap
-
A DK árnyékkormányának vezetője mellett az egykori SZDSZ-es, ma DK-s politikus, Eörsi Mátyás is jelen volt.
-
Eörsi Mátyás: Orbán Viktor egyetlen okból hallgat az orosz polgárháborúról
2023 június 26.
Nyugati Fény
-
Vélemény.
-
Eörsi Mátyás: Orbán Viktornak fogalma sincs, mi a kormányzás
2023 március 29.
Mandiner
-
Az orosz fenyegetést pontosan érzékelő magyar politikus lépett be, majd úgy jött ki, mint Putyin pincsije. Interjú.
-
Eörsi Mátyás: Korrupció és mocsár
2023 február 2.
Nyugati Fény
-
Vélemény.
-
Eörsi Mátyás: Orbán egójának jót tesz a vörös szőnyeg és a katonai csinnadratta
2022 november 13.
Mandiner
-
Az, hogy a magyar kormányfő békefórumként tekint a Türk Államok Szervezetére, olyan üresen kong, mint egy hatalmas bödön, amire ráütnek.
-
Elindult a Brüsszeli Buborék, a Nyugati Fény európai parlamenti rovata
2022 szeptember 19.
Nyugati Fény
-
Készülünk - az EU fővárosában is. Eörsi Mátyás beköszöntője.
-
Volt SZDSZ-es államtitkár: Orbán újabb szöget ütött az európai támogatások koporsójába
2022 szeptember 7.
Mandiner
-
Eörsi Mátyás szerint a magyar kormányfő látogatása Gorbacsov ravatalánál annyira szólt a Fidesz szavazóinak, mint Moszkvának.
-
Nincsenek jó bőrben, alacsony az átoltottságuk, és szamárköhögést, tbc-t, HIV-et hozhatnak át - mondja a menekülteket ellátó háziorvos
2022 április 14.
Menedzsment Fórum
-
A mélyszegénységben élő kárpátaljai menekülteket is ellátó szálláson önkénteskedett Dr. Eörsi Dániel szerint kanyarós esetre már volt is példa. Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy az Ukrajnából érkezők az európaitól teljesen eltérő gyógyszereket szedtek eddig.
-
Háziorvos: elképzelhető, hogy idén mégsem lesz erősebb az influenzaszezon
2022 január 28.
Menedzsment Fórum
-
A legfrissebb influenza-adatok szerint továbbra sem lehet járványról beszélni, pedig egyes szakemberek a tavaly elmaradt szezon miatt most jóval erősebbre számítanak. Eörsi Dániel háziorvos szerint még két hónappal előre sem lehet tudni, hogy milyen lesz az aktuális influenzaszezon.
-
Eörsi Mátyás: Szabad világ van, ott kampányol Orbán is, ahol és akiért jónak látja
2022 január 19.
Mandiner
-
Beavatkozásnak azt hívják, amikor Oroszország bevonul Kazahsztánba leverni az ottani tüntetéseket.
-
Karácsony Gergely: egyetlen hatalom sem azonosíthatja magát az országgal
2021 október 22.
Infostart
-
Minden nap kötelező ragaszkodni 1956 eszményeihez és 1989 reményeihez - mondta Karácsony Gergely főpolgármester pénteken Budapesten, az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából tartott rendezvényen, amelyen felavatták Eörsi István Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, '56-os forradalmár emléktábláját.
-
Honnan tudjuk, hogy Covid vagy egyéb betegség fertőzött meg minket? – egy orvos tippjei
2021 szeptember 27.
SzMo
-
Egy fővárosi háziorvos segít kiszűrni, hogy akinek légúti tünetei vannak, az koronavírusos lehet-e. Eörsi Dániel hozzáteszi, aki gyanús, teszteljen mielőbb.
-
Békés Márton: Negyedíziglen
2021 május 19.
Mandiner
-
Nagycsaládok (Eörsi, Rényi, Vásárhelyi) klánként örökítették tovább a rendszerváltoztatás előtt felhalmozott tőkéjüket.
-
"Négyből három felnőttnek oltást kell kapnia ahhoz, hogy véget vessünk a járványnak"
2021 március 17.
SzMo
-
A járványhelyzetről, a vakcinákról, az oltási menetrendről beszélgettünk a Karanténinfóban Dr. Eörsi Dániel háziorvossal.
-
Ki mikor jut oltáshoz? Mikor hoz majd javulást az oltási program?
2021 március 16.
SzMo
-
Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk online beszélgetésünkből: ma este 8 órakor Karanténinfó a Szeretlek Magyarország Facebook oldalán, az oltásokról kérdezzük Dr. Eörsi Dánielt.
-
Március 20-a körülre 200 feletti halálozás várható a háziorvos szerint
2021 március 8.
ATV
-
Dr. Eörsi Dániel szerint „a következő néhány hét nagyon kemény lesz”.