Fidesz

A Fidesz húsz év után elvesztette többségét a győri közgyűlésben, a frakcióból kilépő képviselők szerint stigma most a pártnév
2026 október 22.   Telex
A győri közgyűlésben eddig tizennégy Fidesz–KDNP-s képviselő dolgozott, de csak négy fideszes képviselő maradt. A frakcióból nyolcan új csoportot alapítottak, és a két KDNP-s delegált is kiszállt. A polgármester ismét megpróbálta feloszlatni a testületet, most sem sikerült.
Publicus: Magyar még mindig toronymagasan veri Orbánt, a Fidesz viszont kúszik felfelé
2026 október 22.   SzMo
A Publicus Intézet felmérésében a megkérdezettek 56 százaléka tartja alkalmasnak Magyar Pétert az ország vezetésére, míg elődjét csupán 36 százalék. A Tisza Párt és a Fidesz támogatottsága között továbbra is tetemes, 38 százalékpontos különbséget mértek.
Megszűnt a győri Fidesz–Kdnp-frakció
2026 október 22.   Blikk
Megszűnt a Fidesz–KDNP-frakció a győri közgyűlésben, miután nyolc képviselő a csütörtöki ülésen váratlanul bejelentette kilépését a képviselőcsoportból. A kilépők egyúttal párttagságukról is lemondtak a Fideszben, és egy új, Csak Győr névre keresztelt képviselőcsoportot alapítottak. E közben két képviselő külön frakcióba szervezte a KDNP-t.
Kilépnek a Fideszből, megszűnt a Fidesz–KDNP-frakció a közgyűlésben Győrben
2026 október 22.   Infostart
Korábban többségben voltak, most szétesett a Fidesz–KDNP frakciója Győrben. Ezzel együtt nem szavazták meg a közgyűlés feloszlatásának napirendre vételét.
Összeállt a "nagykoalíció": a Fidesz és a Kutyapárt együtt akadályozta meg a hegyvidéki testület feloszlatását
2026 október 22.   444.hu
Visi Piroska kezdeményezésére saját feloszlatásáról szavazott csütörtök reggel a XII. kerületi képviselő-testület. A javaslat azonban elbukott: a fideszes és a kutyapárti képviselők is ellene szavaztak, így Kovács Gergely polgármester és a testület is a helyén marad.
Nem lesz előrehozott választás a Hegyvidéken, leszavazták a képviselő-testület feloszlatását
2026 október 22.   Telex
A feloszlatást Kovács Gergely korábbi szövetségese kezdeményezte. Visi Piroska szerint tarthatatlan, ahogy a kutyapártos polgármester vezeti a kerületet. A helyi Fidesz a Tisza és a Kutyapárt hatalmi harcának nevezte a kialakult helyzetet, de végül ők is nemmel szavaztak.
J.D. Vance soha többé nem fog külföldi politikus mellett kampányolni, miután Orbán mellett már felsült
2026 október 22.   Kontroll.hu
Az amerikai alelnök egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem fogja támogatni Benjamin Netanjahut a közeledő izraeli választásokon, az áprilisi Fidesz melletti kiállása ugyanis kudarcos volt.
Fidesz: Senki sem kíváncsi Magyar Péterre az ’56-os évfordulón
2026 október 22.   Demokrata
A Fidesz szerint a miniszterelnök hiába beszélt száz–százötven külföldi vendégről, a beharangozott állam- és kormányfők nem érkeznek Budapestre.
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz-KDNP az otthoni energiatárolós program miatt
2026 október 22.   Portfolio
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz-KDNP az Otthoni Energiatároló Program feltételeinek utólagos módosítása miatt – közölte a Fidesz-frakció csütörtökön az MTI-vel. A frakciószövetség szerint a kormány már megítélt támogatást vesz el a családoktól.
Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz–KDNP az otthoni energiatárolók támogatásának csökkentése miatt
2026 október 22.   Telex
Szerintük a Tisza-kormány utólag 700 ezer forinttal csökkentette több ezer család már megítélt energiatároló-támogatását.
A Tisza vagy a Fidesz miatt van munkanélküliség? Itt a meglepő válasz
2026 október 22.   Portfolio
Az elmúlt hetekben sokan foglalkoztak azzal, hogy megugrott a munkanélküliség. Vannak, akik a Fidesz nyakába varrják, mások már a Tiszához kötik a folyamatot. Ma reggel megjelentek a harmadik negyedéves adatok, így teljes képet tudunk alkotni a folyamatokról.
Megint lukra futott a Fidesz–KDNP a genderpropagandázással: iskolai bántalmazásról beszéltek a gyerekeknek Verőcén
2026 október 22.   Kontroll.hu
A Géza Fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde közleménye szerint az Amnesty International kizárólag az iskolai bántalmazásról tartott foglalkozásokat, amelyeken pedagógusok és az intézmény lelkésze is jelen volt. Az iskola elismerte, hogy a szülőket nem tájékoztatták teljeskörűen a programot szervező szervezetről, a történtek miat
Hova lett a Kutyapárt többsége a Hegyvidéken? A képviselő-testület feloszlatásáról szavaznak ma
2026 október 22.   Telex
Elsöprő győzelmet aratott 2024-ben a Kutyapárt a budai kerületben, Kovács Gergely korábbi szövetségese most mégis ellene fordult. Ha átmegy a javaslat, időközi választás jöhet: a mérleg nyelve most a Fidesz.
Kormányfővel szembeni, közleményre alapozott feljelentést utasított el az ügyészség
2026 október 22.   Magyar Hírlap
A vádhatóság azt írta, a feljelentő a júliusban megjelent Fidesz-közleményt idézte.
Följelentették a miniszterelnököt, az ügyészség kontrázott
2026 október 22.   Gondola
Elutasította a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a miniszterelnök ellen a napokban tett, egy internetes portálon megjelent Fidesz-közleményre alapozott, hivatali visszaélés miatti feljelentést.
Erre költené a pénzed a Tisza, és erre szánta a Fidesz legutóbbi megválasztása után, 2022-ben – sokat elárul a két költségvetés
2026 október 22.   Hóvége
Fidesz és Tisza költségvetése: megnéztük, mire helyezte a hangsúlyt a két kormány a választási győzelme után, és hol vannak a legnagyobb különbségek.
Nem sült el jól túl J. D. Vance kiállása Orbán mellett, ezért soha többé nem kampányol külföldi politikus mellett
2026 október 22.   444.hu
Erről beszélt az amerikai alelnök, aki Budapesten biztosította támogatásáról a Fideszt, ami pár nappal később történelmi vereséget szenvedett.
Závecz: a Tisza 55 százalékon, a Fidesz 21-en áll
2026 október 22.   Telex
A közvéleménykutató intézet friss adatai szerint a Tisza jelenlegi tábora 4,2 milliós, a Fidesz–KDNP-é 1,6 milliós nagyságú.
Kilépett a győri Fidesz–KDNP-frakcióból több önkormányzati képviselő
2026 október 22.   Infostart
Kilépett a győri Fidesz-KDNP-frakcióból több önkormányzati képviselő és Csak Győr névvel új képviselőcsoportot alakított. A képviselők "ezentúl önálló közösségként" folytatják a munkát – közölte a frakció a Facebook-oldalán.
Závecz Research: A Tisza Pártnak 4,2 millió híve van, míg a Fidesz-KDNP-nek csak 1,6 millió maradt
2026 október 22.   444.hu
A közvélemény-kutató októberi felmérése szerint a Fidesz-KDNP aktív szavazóinak száma egymillióval alacsonyabb az áprilisban mértnél.

Közélet