Fidesz

Róna Dániel: A Tisza szempontjából lehet jó köztársasági elnök Baka András, de nem fog nagy lelkesedést kiváltani
2026 augusztus 10.   Telex
Amíg a pártok választják a köztársasági elnököt Magyarországon, addig a pártok szempontjai érvényesülnek majd elsősorban az elnök személyének kiválasztásakor, a Fidesz biztosan nem fog örülni Bakának, Forsthoffer Ágnes pedig népszerűbb elnök lehetett volna.
Egyre tovább gyűrűzik az NKA-botrány
2026 augusztus 10.   Portfolio
Továbbra is a hatóságoknál vannak azok az elektronikai eszközök, amelyeket még július végén foglaltak le a Fidesztől a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 17 milliárd forintos kampánypénzosztási botrányával összefüggésben. A hűtlen kezelés gyanújával zajló nyomozás során már több embert őrizetbe vettek, köztük Bús Balázst, az NKA volt alelnökét, valamint
Magyar Péter: A válság idején nem lehetett minden pártkádert lecserélni a kritikus infrastruktúrák élén, de őket is utoléri a tisztítótűz
2026 augusztus 10.   444.hu
Klímaváltozásról, vízhiányról és ezek következményeiről beszélt a kormányfő a parlamentben napirend előtt. Azt mondta, ez volt az első válság, amely politikailag is megosztotta az országot, de véget vetnek az ellenzékbe került Fidesz "legyen minden rosszabb" mentalitásának.
Revans néven tért vissza a PestiSrácok kirúgott keménymagja – központi üzenetekről és a jobboldal felelősségéről beszéltek
2026 augusztus 10.   Media1
A PestiSrácok néhány hónapja elbocsátott csapatának keménymagja úgy érezte, óriási űr maradt utánuk, ezért Revans néven új műsort indítottak. Méghozzá azon a YouTube-on, amely korábban gyermekvédelmi okból törölte a fideszes propagandalap csatornáját, majd a tiltás kijátszása miatt az újabb próbálkozásaikat is megakadályozta. A PestiSrácok annak id
Magyar Péter belengette, hogy az energiaválság után még több Fidesz-kinevezettet rúgnak ki az államigazgatásból
2026 augusztus 10.   SzMo
Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben arról beszélt, hogy a Paksi Atomerőműnek nem volt konkrét terve az extrém alacsony vízállásra. A kormányfő szerint a mulasztás miatt a válság után azonnali személyi következmények jönnek.
Feljelentést tett a tudományos és technológiai minisztérium a Gondosóra program miatt
2026 augusztus 10.   Telex
A benzin árán feszült össze Németh Balázs és Kapitány István. A fideszes képviselő azt javasolta a miniszternek, hogy őrizze meg a hidegvérét. Parlament percről percre.
Magyar Péter felszólalásával indult a hétfői rendkívüli parlamenti ülés – Kövesse élőben cikkünkben
2026 augusztus 10.   Blikk
Magyar Péter napirend előtti felszólalásával indul az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, ami a múlt heti hőség miatti szünet után augusztus 10-én hétfőn 13 órakor kezdődik. Az ülésen várhatóan két új fideszes képviselő, Hortay Olivér és Palóc André tesz esküt, miután Szijjártó Péter és Budai Gyula lemondásával megüresedett mandátumokat töltene
Menczer Tamás Lentulainál: Rogán Antal nagyon okos, Gulyás Gergely okos csávó
2026 augusztus 10.   Kontroll.hu
Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP korábbi kommunikációs igazgatója most a Hotel Lentulai vendégeként nemcsak a választási vereségéről, hanem saját politikai szerepéről is beszélt – ezt egyébként korábban a Spirit FM-en megtette, így a valódi újdonság a műsor saját formátuma volt. A mintegy 100 perces beszélgetésből mintegy 25 perc egyszavas személyes le
Magyar Péter bejelentette a szavazás időpontját, a Fidesz nem tudott jelöltet állítani
2026 augusztus 10.   ATV
A miniszterelnök mellett a Tisza frakcióvezetője is megszólalt, benyújtották a parlamentnek a szükséges ajánlóíveket.
Magyar Péter bejelentette a következő lépést
2026 augusztus 10.   Infostart
Kedden 14 órakor szavaz az Országgyűlés az új köztársasági elnökről. A Tisza 140 országgyűlési képviselője ajánlotta Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét államfőnek. A Mi Hazánk hat képviselői aláírása kevés Tóth Máté energiajogászt jelöléséhez, míg a Fidesz nem vesz részt az államfőválasztásban.
Magyar Péter szerint a soha nem látott hőség miatt nem ment még végig a Tisztítótűz – parlamenti közvetítés és elemzés
2026 augusztus 10.   Telex
Véget ért a köztársasági elnökök castingja, kedden megválasztják Baka Andrást, de előtte még a Tisza és a Fidesz összecsapott, hogy ki is a felelős az elmúlt hét aszályáért, és hogyan teljesített Magyar Péter az energiakrízisben. Kéthetes szünet után újra parlament, Róna Dániel elemzésével indítottuk az élő közvetítést.
Magyar Péter bejelentette, hogy Baka András lesz az egyedüli jelölt a köztársasági elnöki tisztségre
2026 augusztus 10.   SzMo
Szerinte "a Fidesz nem tudott jelöltet állítani", a Mi Hazánk pedig nem tudta megszerezni a 40 szükséges aláírást Tóth Máté elindításához. A Tisza Párt 140 képviselője támogatta Baka Andrást, akit holnap minden bizonnyal köztársasági elnökké választ a parlament.
Az új köztársasági elnök megválasztásával tér vissza a parlamenti nagyüzem
2026 augusztus 10.   Telex
Kéthetes kihagyás után tér vissza a parlament. Hétfőn egyből Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az ülés, kedden pedig várhatóan megválasztják államfőnek Baka Andrást, a Tisza jelöltjét. Az egészet bojkottáló Fidesz közben kisebb vérfrissítésen esik át.
Magyar Péter beszéde nyitja meg, két új fideszes képviselő tesz esküt – sorsdöntő hét kezdődik a parlamentben
2026 augusztus 10.   SzMo
Hétfőn elindul az új köztársasági elnök megválasztásának folyamata az Országgyűlésben. 13 órától Magyar Péter mond beszédet, utána pedig a pedagógusok sztrájkjogáról, a TEK-átalakításról és számos egyéb kérdésről vitáznak a képviselők.
Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése
2026 augusztus 10.   ProfitLine
Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
Meggyanúsította a Fidesz, de Vitézy Dávid szerint nem különvonattal utazott
2026 augusztus 10.   Kontroll.hu
Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő azt állította, hogy saját különvonattal utazott vissza Kelebiáról Budapestre a miniszter. Vitézty szerint a Budapest–Belgrád vasútvonal felsővezetékének megfelelőségét vizsgáló próbamenetre szállt fel kollégáival, amelyhez két forgalmon kívüli vagont is csatoltak.
Hamarosan kezdődik a parlament kétnapos rendkívüli ülése: a köztársasági elnököt is megválasztják a héten, de még vannak nyitott kérdések
2026 augusztus 10.   Pénzcentrum
Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le. Miután a múlt héten az extrém hőség és az energiatakarékosság miatt az Országgyűlés nem ülésezett, a hivatalos ho
Rendkívüli beszédre készül ma Magyar Péter, új fejezet kezdődik két fideszes életében
2026 augusztus 10.   ATV
Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
Szifilisz és sztrájk a parlamentben
2026 augusztus 10.   444.hu
Mármint ezekről is szó lesz a hétfői ülésen, ahol két új fideszes képviselő tesz esküt és Magyar Péter kezdi a műsort.
Menczer Tamás: Bajnai egy simlis szarházi, Kapitány a legnagyobb lufi
2026 augusztus 9.   SzMo
A volt államtitkár a Mandinernek adott interjúban minősített több ismert közéleti szereplőt. A volt fideszes államtitkár a Tisza-kormány minisztere mellett másokat is keményen bírált.

Közélet