FKGP

Aleksandar Vucic szerint a Szerb Haladó Párt két éven belül visszatérhet a hatalomba
2026 október 28.   Infostart
A Szerb Haladó Párt (SNS) két éven belül, de akár korábban is visszatérhet a hatalomba – jelentette ki Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnök kedd este, két nappal azután, hogy pártja vereséget szenvedett az előrehozott parlamenti választáson.
Aleksandar Vučić: A Szerb Haladó Párt két éven belül visszatérhet a hatalomba
2026 október 28.   Demokrata
Az SNS két éven belül, de akár korábban is visszatérhet a hatalomba – mondta a volt szerb köztársasági elnök.
Orbán Viktorral találkozhat a választási vereség után Aleksandar Vucic
2026 október 28.   Blikk
Aleksandar Vucic a szerb választási vereség után bejelentette, hogy a következő napokban Belgrádban találkozhat Orbán Viktor volt magyar miniszterelnökkel. A politikus közben már a hatalomba való visszatérést tervezi, és úgy véli, pártja akár két éven belül ismét kormányra kerülhet.
Németországban több ezren tüntettek az AfD vezetőjének fellépése ellen
2026 október 28.   Infostart
Több ezren tüntettek Björn Höcke, az Alternatíva Németországnak (AfD) szélsőjobboldali párt helyi vezetője fellépése ellen kedd este a közép-németországi Türingia tartományban.
Olvad a Fidesz hátországa az önkormányzatokban: sok képviselő szerint a pártlogó ma már stigma
2026 október 28.   Telex
Április óta elvesztette többségét a Fidesz a győri és a szolnoki közgyűlésben, megszűnt a párt frakciója Pakson és Óbudán. Sorra jelentik be a kilépésüket a képviselők, akik úgy érzik: függetlenként jobb esélyük van a túlélésre, a párt üzeneteivel pedig nem tudnak azonosulni. Ez aggasztó lehet a Fidesz vezetésének, Győr polgármestere szerint viszon
Kitört a politikai háború Izraelben: Netanjahu buktatására készül az ellenzék
2026 október 28.   ATV
Izraelben kedden parlamenti választást tartottak, és a helyi televíziók exit poll eredményei szerint a Benjámin Netanjahu miniszterelnököt támogató pártok csak 50 mandátumot szerezhettek, az ellenzék pedig 70-et. A kormányalakítás így nehéznek ígérkezik.
Vucic nem adja fel: már a visszatéréséről beszél
2026 október 28.   Növekedés
A Szerb Haladó Párt (SNS) két éven belül, de akár korábban is visszatérhet a hatalomba - jelentette ki Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnök két nappal azután, hogy pártja vereséget szenvedett az előrehozott parlamenti választáson.
Netanjahu blokkja szűken vezet 85 százalékos feldolgozottságnál az izraeli választáson
2026 október 28.   Telex
1999 óta soha ennyien nem szavaztak az izraeli választásokon, az arab pártok történelmi eredményekre számíthatnak.
Exit pollok: Netanjahu pártja kapja a legtöbb szavazatot, de a legfontosabb tévék szerint a vele szembenálló blokk vezet
2026 október 28.   Telex
Más exit pollok a kormányfő koalícióját mutatják előrébb. Az viszont minden exit pollban közös, hogy egyik koalíciónak sincs többsége. Évtizedek óta nem látott részvételi arány volt az izraeli választáson, ahol a véglegeshez közeli számok szerint a választópolgárok 77,7 százaléka szavazott, míg 2022-ben csak 70,6 százalék.
Vezet a Netanjahu-blokk, de nincs meg az izraeli kormánytöbbség, még számlálják a szavazatokat
2026 október 28.   SzMo
Megkezdte a hivatalos választási adatok közzétételét az izraeli választási bizottság a szavazókörök éjszakai zárása után. 53 százalékos feldolgozottságnál Benjámin Netanjahu pártja áll az élen, de a 61 mandátumos többséget még egyik tábor sem érte el biztosan.
A rabul ejtett értelem – Forgách András Papám című regényéről
2026 október 28.   Litera
Szkhüllák és Kharübdiszek között kellett Forgách Andrásnak megtennie a rá mért utat. Gyengéden-szellemesen megőriznie az apai arcképet, a szeretet kovalens kötéseit és megmutatnia a vallási pártfanatikus vonásait. A hasadt ötvözetet ábrázolni. Az elkötelezettség és a kiszolgáltatottság drámáját. – Forgách András Papám című regényéről Jánossy Lajos
Exit pollok: Netanjahu pártja kapja a legtöbb szavazatot, de a legfontosabb tévék szerint a vele szembenálló blokk vezet
2026 október 28.   Telex
Más exit pollok a kormányfő koalícióját mutatják előrébb. Az viszont minden exit pollban közös, hogy egyik koalíciónak sincs többsége. Évtizedek óta nem látott részvételi arány volt az izraeli választáson, ahol a véglegeshez közeli számok szerint a választópolgárok 77,7 százaléka szavazott, míg 2022-ben csak 70,6 százalék.
Exit poll: alulmaradtak a Netanjahut támogató pártok
2026 október 28.   Magyar Hírlap
A legnagyobb párt továbbra is a Likud lehet 24–25 mandátummal.
Úgy éreztem, hogy nem lehet őket egyedül hagyni, mert a mi generációnk hagyta 30 éven át, hogy ide jussunk
2026 október 28.   Telex
Beszédes Nagy Andrea a vajdasági magyar szervezeteken kívül, a szerb választáson Vučić pártját legyőző Egyetemista Lista jelöltjeként került be a szerb parlamentbe. Szabadkán beszéltünk vele arról, hogyan csöppent általános iskolai tanárnőként a politikába, mi a közös az összes parlamentbe jutott jelöltjükben és mi várható az új kormánytól.
Izraeli választások, exit poll: alulmaradtak a hivatalban lévő kormányfőt támogató pártok
2026 október 28.   Infostart
A Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt támogató pártok 50 mandátumot kaphattak, ami elmarad a kormányfőt ellenző pártoktól, amelyek összesen 70 képviselői helyet szerezhettek a keddi parlamenti választásokon a helyi televíziók exit poll eredményei szerint.
Exit poll: Alulmaradtak a Netanjahut támogató pártok
2026 október 27.   Demokrata
Az izraeli miniszterelnököt támogató pártok ötven mandátumot kaphattak, ami elmarad a kormányfőt ellenző pártoktól.
Az ellenzék vezet az izraeli exit pollokban, de Netanjahu pártjának lehet a legnagyobb frakciója
2026 október 27.   SzMo
A televíziós előrejelzések szerint Gadi Eisenkot tömbje több mandátumot szerzett, mint a jelenlegi kormánykoalíció. Bár a Likud maradhat a legnagyobb önálló frakció, a biztos kormánytöbbségtől mindkét oldal messze elmarad.
Kikapott Netanjahu az ellenzéktől az első exit pollok szerint, de az ő pártja lehet a legerősebb
2026 október 27.   444.hu
50 helyet jósolnak a mindent túlélő miniszterelnöknek és szövetségeseinek, 52-53-at a zsidó és 17-18 helyet az arab ellenzéknek.
Netanjahu pártja nyert, de a koalíciója alulmaradt
2026 október 27.   Növekedés
A Likud lett a legerősebb párt a mai választáson, de a Benjamin Netanjahi vezette koalíció kettővel kevesebb mandátumhoz jut a parlamentben, mint az ellenzék - derül ki a mai választások eredményeinek exit poll adataiból.
Véget érhet a Netanjahu-korszak? Kövesse élőben az izraeli választás eredményeit
2026 október 27.   ATV
Magas részvételi arányokat jelentettek a nap folyamán Izraelből, este tíz óráig adhatják le voksukat a szavazópolgárok a nyilvántartásba vett 36 párt valamelyikére.

Közélet