FKGP

Váratlanul elhunyt Fabio Mussi
2026 szeptember 4.   Növekedés
Pártja közölte tegnapi halálhírért Fabio Mussi-nak, az ismert olasz baloldali politikusnak, aki 2006 és 2008 között a felsőoktatási és kutatási miniszteri posztot töltötte be a második Prodi-kormányban.
Hoppá: már több mint másfélmilliárdnyi közpénzt utaltak ki a Tiszának
2026 szeptember 4.   Demokrata
A rendszerváltó kártya a Tisza Párt egyik fontos közösségépítő és finanszírozási eszköze volt.
Juhász Hajnalka: A választói szerelem gyönyörű időszaka véget ért a Tisza Pártnál
2026 szeptember 4.   Gondola
A választói szerelem gyönyörű időszaka véget ért – állapította meg Juhász Hajnalka a Tisza Párttal kapcsolatban a Hír TV Vezércikk című műsorában.
„Több Bismarck, kevesebb Hitler” – átírná Németország emlékezetpolitikáját az AfD egyik vezető ideológusa
2026 szeptember 4.   Kontroll.hu
A német történelem náci korszakának kisebb hangsúlyt adna az oktatásban Hans-Thomas Tillschneider, aki szerint az azzal való folyamatos kulturális és politikai szembenézés aránytalanul nagy szerepet kap a mai Németországban. A szélsőjobbos Alternatíva Németországért szász-anhalti politikusa a párt tartományi kormányprogramjának egyik fő kidolgozója
Kamilla királyné és Brigitte Macron összeöltöztek, nem akármilyen szettben lopták el a show-t
2026 szeptember 4.   Glamour
Franciaország egyik legismertebb történelmi emléke érkezett Londonba, ennek örömére Kamilla királyné és Károly király fogadták a francia elnöki párt. A királyné és Brigitte Macron pedig még össze is öltöztek!
Publicus: Magyar Pétert már kevesebben tartják alkalmasnak miniszterelnöknek, Orbán Viktort viszont többen, mint egy hónapja
2026 szeptember 3.   SzMo
A Tisza Párt vezetőjét korábban a válaszadók 72 százaléka gondolta alkalmasnak a kormányfői posztra, most azonban már csak 57 százalék véli így, míg Orbán Viktor esetében nőtt az arány. A Publicus Intézet felmérése szerint a Tisza támogatottsága minimálisan csökkent júliushoz képest, de még így is hatalmas az előnye a Fidesszel szemben.
A Tisza tetemes előnnyel vezet, a Fidesz hatalmas lemaradással követi
2026 szeptember 3.   Növekedés
A Publicus Intézet a Népszava megbízásából 2026. augusztus 18-25. között 1006 fő telefonos megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a pártok támogatottságát. A kutatás a Vagyonvisszaszerzési Hivatal elnökének kinevezése körüli ügyek előtt készült.
Magyar Péter vagy Orbán Viktor? Felmérték, kit látnának szívesebben a miniszterelnöki székben
2026 szeptember 3.   ATV
Egy friss felmérés szerint három százalékponttal csökkent a Tisza Párt támogatottsága, míg a Fideszé egy százalékpontos növekedést ért el. A kutatásból az is kiderült, kit tartanak alkalmasabbnak a kormányfői tisztség betöltésére: Magyar Pétert vagy Orbán Viktort.
Feltámadásra vár a forint, a tőzsdéről vehetne példát
2026 szeptember 3.   Privátbankár
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 3,26 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt. A forint továbbra sem tud igazán feltámadni azt követően, hogy a héten egy euróért 370 forintot is kellett fizetni, amire még nem volt példa a Tisza Párt választási győzelme óta.
Publicus: csökkent a Tisza támogatottsága, de a Fidesz sem örülhet
2026 szeptember 3.   Kárpátmedence
A Publicus új kutatása szerint a kormánypárt támogatottsága 3 százalékkal csökkent, a Fidesz háza táján azonban nem látszik valódi növekedés. A Publicus Intézet a Népszava megbízásából, 2026. augusztus 18-25. között, 1006 fő telefonos megkérdezésével készített új közvélemény-kutatásában a pártok támogatottságát vette górcső alá. A kutatás a Nemzeti
Hosszú idő után megszólalt Semjén Zsolt a Szőlő utcai botrányról
2026 szeptember 3.   Demokrata
Egy interjúban beszélt a KDNP elnöke a Zsolti bácsi-ügyről, valamint a párt jövőbeli terveiről.
Ungár Anna: „Nincs NVVH-light”
2026 szeptember 3.   Kontroll.hu
Tovább folyik a nyilvános vita Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökének megválasztása körül. Miközben a Tisza parlamenti frakciója levélben igyekszik megnyugtatni a párt szimpatizánsait, több, a kiválasztási folyamatot közelről ismerő szakember továbbra is úgy véli: a döntés mögött politikai, nem pedig sz
Miért megállíthatatlan az AfD Németországban?
2026 szeptember 3.   Növekedés
Az Alternative für Deutschland (AfD) támogatottsága 2026-ban történelmi csúcsokat döntöget Németországban. Az INSA szövetségi friss felmérései szerint az AfD támogatottsága elérte a 29 százalékot, amivel megelőzi a konzervatív CDU/CSU pártszövetséget (20,5 százalék) és messze maga mögött hagyja a kormányzó baloldali-liberális pártokat.
Semjén Zsolt hosszú hallgatás után megszólalt a Zsolti bácsi-ügyről
2026 szeptember 3.   Blikk
Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a Vasárnap.hu-nak adott interjúban a választási vereség okairól, a kampány hibáiról, a "Zsolti bácsi"-ügyben tett jogi lépéseiről, valamint a KDNP jövőjéről beszélt. A politikus szerint a pártnak és a volt kormányoldalnak őszintén szembe kell néznie a kudarc okaival, ugyanakkor a korábbi kor
A parlament előtt a kémiai kasztrálás kérdése – Ezt tenné az elítélt pedofilokkal a Mi Hazánk
2026 szeptember 3.   Blikk
A Mi Hazánk Mozgalom részéről ismét felvetődött a pedofil bűnelkövetők kémiai kasztrációjának ötlete, sőt, a párt alelnöke be is nyújtott ezzel kapcsolatban egy törvényjavaslatot az Országgyűlésnek. A Novák Előd által jegyzett indítvány szerint elsődlegesen gyógyszeres formában kellene bevezetni a kezelést, amelynek költségeit az állam viselné.
Republikon: elérhették a plafont Magyar Péterék
2026 szeptember 3.   Kontroll.hu
Csökkent a Tisza és a Fidesz népszerűsége az inzézet legfrissebb felmérése alapján. A választási kedv ugyanakkor megemelkedett, volt is párt, ami növelni tudta táborát - igaz, csak hibahatáron belül.
Giorgia Meloni rekord hosszú ideig van hatalmon Olaszországban
2026 szeptember 3.   Magyar Hírlap
Meloni kemény kihívással néz szembe a jövőre esedékes parlamenti választások előtt, Olaszországban színre lépett egy új jobboldali párt.
Radnai Márk belengette: médiaszakmai jelöltek kerülhetnek a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk emberei helyére az FKT-ban – de van egy bökkenő
2026 szeptember 2.   Media1
Radnai Márk, az Országgyűlés Művelődési Bizottságának TISZA párti alelnöke a szerdai FKT-döntés után azt írta: ha a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk továbbra sem állít a TISZA által alkalmasnak tartott jelölteket, a következő körben már a médiaszakma kaphat lehetőséget a három hely betöltésére. A törvény szövege ugyanakkor nem „alkalmas jelöltekről”,
Megszólalt a Fidesz a Gondosóra-botrány kapcsán – Havasi Bertalan üzent a miniszternek
2026 szeptember 2.   ATV
A Gondosóra-programmal való együttműködés során a jogszabályokat és az adatvédelmi előírásokat is betartotta a Fidesz – közölte Havasi Bertalan. A kommunikációs igazgató szerint a párt áll minden vizsgálat elé.
Megszólalt a miniszterelnök a paksi fenékküszöbről – Magyar Péter szerint minden tervezetten zajlik
2026 szeptember 2.   ATV
Magyar Péter szerint a paksi fenékküszöb a tervezett módon működik, és a Duna medrének természetes mélyülése miatt töltik fel az érintett részeket. A Tisza Párt elnöke a sajtóban megjelent, az építmény állapotával kapcsolatos híreket álhírnek nevezte.

Közélet