-
Földbérlet-ügy: már jogászok is a nyilvánosságot szeretnének
2012 július 5.
ATV
-
Most már jogászok is sürgetik, hogy a magyar agrárszabályozás tegye nyilvánossá a földbérleti és eladási ügyleteket. A magyar közigazgatási bíráknak megtartott konferencián, ahol az ország birtokpolitikai mozgásteréről esett szó, ezúttal jogi érveket soroltak. Ezt megelőzően viszont többen sürgették, hogy politikai okokból tegyék nyílttá az állami földjuttatásokat. 2014 májusától ráadásul…
-
Beinjekciózott sonkától óv a mezőgazdasági bizottság elnöke
2012 március 26.
hirado.hu
-
Ha sikerül összehozni a termelőt és a vevőt, már nem olyan nagy a kézműves élelmiszerek és a nagyáruházi műanyag táplálékok ára közti különbség - mondta Font Sándor a 180 percben.
-
Font Sándor: nem a képviselők osztogatják a földeket
2012 március 24.
hirado.hu
-
A vidékstratégiáról és a Nemzeti Földalap pályázatairól vitázott az Estében Font Sándor (Fidesz) és Gőgös Zoltán (MSZP) agrárpolitikusa.
-
Misztikus erők és brazil nád: Hogyan ment tönkre a magyar cukoripar?
2012 január 19.
ATV
-
A rendszerváltás előtt 12 cukorgyár működött Magyarországon, amelyek mintegy félmillió tonna cukrot állítottak elő évente. Ez nem csak a 300 ezer tonnányi hazai fogyasztást fedezte, hanem exportra is jutott, Közép-európai szinten a magyar cukorgyártás korszerűnek volt tekinthető. A rendszerváltás után cukorrépa-termelő családok ezrei vesztették el biztos megélhetésüket, 300 milliárd forintot érő…
-
Chipsadó: a Túró Rudi és a kakaós tej "megúszhatja"
2011 november 21.
ATV
-
Az alkotmányügyi bizottság két csomagban több mint száz oldalnyi, továbbá a kormánypárti képviselők nyolc módosító indítványt nyújtottak be hétfőn a végszavazás előtt álló jövő évi adótörvényekhez - a javaslatok a parlament honlapján jelentek meg. Font Sándor például javasolja kivenni a népegészségügyi termékadóról szóló törvényből azokat a termékeket, amelyek legalább 50 százalékban tejet…
-
Font: A magyar mezőgazdaság hírének nem ártott a GMO-ügy
2011 augusztus 11.
Infostart
-
Lengyelország és Szlovákia példája bizonyítja, hogy az Európai Unió nem írta le a kelet-európai cukorgyártást - mondta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának fideszes elnöke. Font Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a magyar mezőgazdaság hírének nem ártott a GMO-ügy.
-
Font Sándor - Sziluett (videó)
2011 július 31.
HírTV
-
Magyarország ellenzi a génmódosított növények termesztését. Font Sándor szerint Magyarország agrárgazdasága ugyan nem rendelkezik a nyugati versenytársakhoz mérhető tőkeerővel és multinacionális élelmiszer-kereskedő hálózattal, de a GMO-mentes termékek fontos értékei az agráriumnak.
-
Génmódosítás: bevonhatják a titkosszolgálatokat
2011 július 9.
HírTV
-
A titkosszolgálatokat is bevonhatják a génmódosított vetőmagügy nyomozásába. Font Sándor, a mezőgazdasági bizottság fideszes elnöke szerint azt kell kideríteni, hogy véletlenül vagy szándékosan okoztak-e kárt azok a multinacionális cégek, amelyek a szennyezett vetőmagot eladták a gyanútlan magyar gazdáknak.
-
Végre tudni szeretnék az egészségügyiek, mire megy a hamburgeradó?
2011 június 29.
hirado.hu
-
Font Sándor, a termékdíj javaslatának előterjesztője szerint az, hogy az adóból származó pénz az egészségügyiek bérét növelje, Szócska Miklós államtitkár elképzelése.
-
Vizsgálják a magyar cukorgyárak privatizációját
2011 június 27.
Portfolio
-
Vizsgálóbizottságot hozott létre hétfőn az Országgyűlés a cukorgyárak privatizációjának kivizsgálása érdekében. A fideszes Font Sándor, Ivanics Ferenc és Sebestyén Lászó javaslatát 302 igen...
-
A népegészségügyi termékadóból 20 milliárd folyhat be
2011 június 27.
Gondola
-
A népegészségügyi termékadóból összességében 20 milliárd forint bevétele származhat a költségvetésnek, a bevételt az egészséges életmód ösztönzésére lehetne majd fordítani - közölte Font Sándor (Fidesz), a törvényjavaslat egyik előterjesztője a számvevőszéki és költségvetési bizottság hétfői ülésén
-
A hamburgeradóból 20 milliárd folyhat be
2011 június 27.
Infostart
-
A népegészségügyi termékadóból összességében 20 milliárd forint bevétele származhat a költségvetésnek, a bevételt az egészséges életmód ösztönzésére lehetne majd fordítani - közölte Font Sándor, a törvényjavaslat egyik előterjesztője a számvevőszéki és költségvetési bizottság hétfői ülésén.
-
Húszmilliárdot várnak a hamburgeradótól
2011 június 27.
Adózóna
-
A népegészségügyi termékadóból összességében 20 milliárd forint bevétele származhat a költségvetésnek, a bevételt az egészséges életmód ösztönzésére lehetne majd fordítani - közölte Font Sándor (Fidesz), a törvényjavaslat egyik előterjesztője a számvevőszéki és költségvetési bizottság hétfői ülésén.
-
20 milliárd is összejöhet a népegészségügyi termékadóból
2011 június 27.
ProfitLine
-
A népegészségügyi termékadóból összességében 20 milliárd forint bevétele származhat a költségvetésnek, a bevételt az egészséges életmód ösztönzésére lehetne majd fordítani - közölte Font Sándor (Fidesz), a törvényjavaslat egyik előterjesztője a számvevőszéki és költségvetési bizottság hétfői ülésén.
-
Húszmilliárd folyhat be évente a hamburgeradóból
2011 június 27.
HírTV
-
Éves szinten körülbelül húszmilliárd forint bevételre számít a kormányzat a népegészségügyi termékdíjból – mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában Font Sándor, a törvényjavaslat egyik beterjesztője.
-
A parlament rágódhat a hamburgeradón
2011 június 24.
HírTV
-
Benyújtották a Parlamentnek a népegészségügyi termékadóról szóló törvényjavaslatot. A jogszabályt a fideszes Font Sándor és Kovács József jegyzi.
-
Benyújtották a hamburgeradóról szóló törvényjavaslatot
2011 június 24.
Gondola
-
Font Sándor és Kovács József fideszes képviselők nyújtották be pénteken az Országgyűléshez a népegészségügyi termékadóról szóló törvényjavaslatot, amely a kormány korábbi felvetésétől hamburgeradó néven forgott a sajtóban - a törvényjavaslat szövege a parlament honlapján jelent meg
-
Háromszázezer munkahely teremthető a mezőgazdaságban
2011 május 23.
HR Portál
-
A héten mutatták be a tíz évre szóló nemzeti vidék stratégiát, amely a többi között talpra állítaná a magyar élelmiszeripart. Tíz éven belül remélt egymillió új munkahelyből 250-300 ezer akár a mezőgazdaságban is teremthető - véli Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke.
-
Font: Elkerülhetetlen az élelmiszerek áfakulcsának csökkentése
2011 május 4.
HírTV
-
A kormányzat célja, hogy a lakosság minél több hazai élelmiszert fogyasszon - mondta Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke szerdán Budapesten, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) éves tisztújító közgyűlésén az MTI kérdésére.
-
Csökkenhet az élelmiszerek áfakulcsa
2011 május 4.
ProfitLine
-
A kormányzat célja, hogy a lakosság minél több hazai élelmiszert fogyasszon - mondta Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke szerdán Budapesten, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) éves tisztújító közgyűlésén az MTI kérdésére.