Gráf József

Miniszterek is érintettek a Benedek-ügyben?
2008 november 27.   Privátbankár
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter is tudott a pákozdi földterület körüli jogügyletekről  - állítja Budai Gyula, a Nemzeti Földalapkezelő...
Földeladás miniszteri segítséggel
2008 november 26.   HírTV
Gráf József agrárminiszter és Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter is érintett a pákozdi állami földértékesítésben - értesült a Magyar Nemzet.
Gráf József: Inkorrekt a Négy Mancs
2008 november 14.   Alternatív Energia
Inkorrekt eljárásnak nevezte a Négy Mancs akcióját mezőhegyesi látogatásakor Gráf József földművelésügyi miniszter- adta hírül a beol internetes portál.
Változtak az almatermelők csekély összegű támogatásának feltételei
2008 november 4.   Gondola
Változtak az almatermelők csekély összegű - úgynevezett de minimis - támogatásának feltételei, miután három ponton módosította az erre vonatkozó rendeletet Gráf József földművelésügyi és...
Kormányfelhatalmazás a Zalabaromfi beszállítóinak megsegítésére
2008 október 22.   Gondola
A kormány szerdai ülésén felhatalmazta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy a Zalabaromfi beszállítóinak megsegítésére előterjesztett programot dolgozzák ki az...
Egymillárdos hitelt kaphatnak a Zalabaromfi beszállítói
2008 október 21.   HírTV
Egymilliárd forintos államilag garantált hitelt kaphatnak a Zalabaromfinak beszállító pulykatenyésztők. Ebből a tenyésztők levágathatják a mára felduzzadt pulykaállományt, és az állatok takarmányozására is elegendő lesz az összeg - mondta Gráf József agrárminiszter, miután egyeztetett a pulykatenyésztők konzorciumával kedden. A miniszter hozzátette: a javaslatot szerdán a kormány elé viszi, és…
A gazdák úgy érzik, hogy Gráf becsapta őket
2008 október 17.   HírTV
Az ipari alma felvásárlási áráról kötött megállapodás betartását követelik a gazdák a földművelésügyi tárcától. A megállapodást szeptember 4-én írták alá a szakminiszterrel kilónként 21,5 forintos, azaz 9 eurócentes vételárról. A termelők szerint Gráf József becsapta őket, hisz a piac kétharmadát uraló Agrana az elmúlt két hét alatt 7 forinttal csökkentette a léalma kilónkénti felvásárlási árát,…
Hamarosan robban a búzabomba?
2008 szeptember 25.   HírTV
Hitellel segítene a búzatermelőkön az agrártárca - jelentette be Gráf József, miután személyesen tárgyalt a Magosz vezetőivel. Jakab István, az érdekképviselet elnöke szerint inkább a mezőgazdasági támogatásokat kellene hamarabb folyósítani, mert a termelők szerinte már annyira eladósodtak, hogy további hitelekkel nem lehet segíteni rajtuk.
Milyen lépésekre készül a kormányzat a gabonatermelők megsegítésére?
2008 szeptember 25.   Infostart
A gazdálkodók szeretnék tudni, hogy az agrárkormányzat milyen lépésekre készül a gabonatermelők megsegítése érdekében, mert a piac "áll", az árak pedig rendkívül alacsonyak, nyomottak - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke csütörtökön, a szövetség rendkívüli elnökségi és választmányi ülése előtt. A zárt ajtók mögött megkezdődött ülésen részt…
Borkiállítás a galériában
2008 szeptember 24.   Spa Trend Online
Magyarországon még szokatlan módon, egy galériában - a Nemzetközi Kerámia Stúdió Üllői úti bemutatótermében - nyílt borkiállítás Budapesten; a kunsági, a csongrádi és a hajósi borvidék 16-féle borát, pezsgőjét kóstolhatják meg a látogatók vasárnapig. A Bor, Művészet, Turizmus a Duna borrégióban nevű bormustra fővédnöke Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A régió a hazai…
Gráf: az új agrártámogatási rendszer a piaci kereslethez igazodó magatartásra ösztönöz
2008 szeptember 19.   Gondola
A várhatóan 2009-ben bevezetésre kerülő SPS agrártámogatási rendszer a piaci kereslethez igazodó racionális magatartásra ösztönöz - mondta Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter...
„Nincs napirenden Gráf miniszterelnöki jelölése”
2008 szeptember 12.   HírTV
Nincs napirenden Gráf József miniszterelnöki jelölése – mondta egy péntek reggeli televíziós műsorban Kiss Péter.
Kiss Péter: nincs napirenden Gráf József miniszterelnöksége
2008 szeptember 12.   Gondola
Nincs napirenden az, hogy Gráf József esélyes-e a miniszterelnöki posztra - jelentette ki Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában pénteken...
Nincs napirenden Gráf József miniszterelnöksége
2008 szeptember 12.   Alternatív Energia
Nincs napirenden az, hogy Gráf József esélyes-e a miniszterelnöki posztra - jelentette ki Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában pénteken reggel.
Gráf József: elengedhetetlen a parlagfű elleni széleskörű küzdelem
2008 szeptember 11.   Gondola
Magyarországon - a világ más országaihoz hasonlóan - több millió ember szenved allergiától és a tüneteket kiváltó biotikus hatások közül a parlagfű az első helyen áll; az ellene való széles körű...
Vége az almaháborúnak, megvan az egyezség
2008 szeptember 4.   Privátbankár
Aláírta az ipari alma felvásárlási áráról és az állami támogatásról szóló megállapodást Gráf József agrárminiszter Jakab Istvánnal, a Magosz elnökével és Budai Gyulával, a szövetség igazgatójával
Véget ért az almacsata, aláírták a megállapodást
2008 szeptember 4.   Gondola
Aláírta az ipari alma felvásárlási áráról és az állami támogatásról szóló megállapodást Gráf József agrárminiszter Jakab Istvánnal, a Magosz elnökével és Budai Gyulával, a szövetség igazgatójával...
A kínaiak ihatják meg az almamegállapodás levét
2008 szeptember 4.   Infostart
Aláírta az ipari alma felvásárlási áráról és az állami támogatásról szóló megállapodást Gráf József agrárminiszter Jakab Istvánnal, a Magosz elnökével és Budai Gyulával, a szövetség igazgatójával, ezzel nyugalom köszönthet az almatermelőkre és -feldolgozókra.
Megegyeztek a léalma felvásárlási áráról
2008 szeptember 2.   HírTV
Megszületett a megállapodás a léalma felvásárlási áráról, a gazdák 9 eurocentet kapnak majd a gyümölcs kilójáért az Agrana feldolgozó cégtől, amely a magyar piac 60 százalékát uralja. Gráf József agrárminiszter kedden egyeztetett a felvásárlókkal és az almatermelőkkel is. Jakab István, a Magosz elnöke a tárgyalás után elmondta: a megállapodást csütörtökön írják alá, de szerdán már egyeztetnek a…
Elmarad az almaháború
2008 szeptember 2.   Infostart
egállapodás jött létre az almacsatában, az ipari almáért 9 eurócentet fizet majd a magyarországi almatermesztőknek az Agrana feldolgozó cég, amely a magyar piac 60 százalékát uralja - jelentette be Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Közélet