-
Gulyás József: egy jogállamban ilyenkor a miniszterelnök beáldozza az egyik miniszterét
2021 július 26.
ATV
-
Gulyás 2002 és 2009 között volt a nemzetbiztonsági bizottság tagja, és a Heti naplóban fejtette ki a véleményét a lehallgatási botrányról. Példátlannak nevezte az ügyet.
-
Szakértő: a vállalkozások 30-40 százalékának csődöt jelent majd a 200 ezer forintos minimálbér
2021 július 6.
ATV
-
Gulyás József szerint a vállalkozások talpraállását kedvező hitelekkel kellene segíteni, azonban ezt is csak olyanok esetében, amelyek bizonyítottan képesek emelni versenyképességüket. A szakértő arra is kitért, a tervezett minimálbér-emelés sok vállalkozás végét jelentheti.
-
Kongatják a vészharangot: tömeges csődöket hozhat a 200 ezres minimálbér
2021 július 6.
Portfolio
-
A minimálbér tervezett emelése számos vállalkozás számára a véget jelenti majd – nyilatkozta a Növekedés.hu-nak Gulyás József, a Joint Venture Szövetség kijelölt ügyvezetője alelnöke, a szervezet KKV Bizottsága elnöke.
-
Banyár József: akik gyermekneveléssel hozzájárulnak a rendszer fenntartásához, azok élvezzék ennek a hozamát
2021 június 3.
ATV
-
A gyerekek számától tenné függővé a nyugdíj korhatárát és annak összegét egy most megjelent javaslat. Banyár József, a Corvinus Egyetem docense szerint a mostani rendszer nem fenntartható. A Kormányinfón Gulyás Gergelyt azt mondta, a kormány nem tárgyalta a konkrét javaslatot, de szerinte megfontolandó. Az ATV Híradójának riportja.
-
Gulyás: hónapokat csúszhat az egyik vakcina szállítmánya, karácsonyra különleges szabályok jöhetnek
2020 december 3.
ATV
-
A csütörtöki kormányinfón szó esett a jelenlegi járványhelyzetről, hogy a Pfizer vakcinája először az USA-ban és a briteknél lesz elérhető, a kormány más gyártókkal is tárgyal. Gulyás szűkszavúan ugyan, de Szájer József botrányáról is beszélt: a sajtóban megjelent titkosszolgálati szálakban nem kívánnak állást foglalni.
-
Nem indul Kocsis Máté képviselőjelöltként 2022-ben Józsefvárosban
2020 október 16.
Háziállat
-
A tavaly kétszeresen elbukó Sára Botondot indítják majd. Gulyás Gergely után ő a második fontos pozícióban lévő Fidesz-politikus, akit visszavonnak az egyéni körzettől.
-
Nem indul Kocsis Máté képviselőjelöltként 2022-ben Józsefvárosban
2020 október 16.
SzMo
-
A tavaly kétszeresen elbukó Sára Botondot indítják majd. Gulyás Gergely után ő a második fontos pozícióban lévő Fidesz-politikus, akit visszavonnak az egyéni körzettől.
-
Kaleta-ügy: nincs ok a titkolózásra
2020 augusztus 4.
Alternatív Energia
-
- Nincs jogszabályi akadály, és tudtommal megalapozott nemzetbiztonsági ok sincs, ami miatt ne lehetne a Kaleta-ügy bizonyos részleteiről, a bizottsági tárgyaláson elhangzottakról tájékoztatni a közvéleményt – mondta a Népszavának Gulyás József, korábbi SZDSZ-es politikus, aki 2002 és 2009 között volt tagja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsá
-
A miniszter egynapi jövedelmét befizeti a Lánchídra Pálinkásnak, ha Karácsony elkezdi a felújítást
2020 június 18.
ATV
-
Gulyás Gergely kész egynapi jövedelmét befizetni a Lánchídra, a Pálinkás József által meghirdetett alapba, ha Karácsony Gergely végre elkezdi a felújítást - az ATV kérdésére a kancelláriaminiszter a mai kormányinfón azt mondta: az új főpolgármester örökségül egy 180 milliárdos államkötvényt is kapott.
-
Gulyás Gergely a “demokrácia és nemzet” együttállásának nélkülözhetetlenségét idézi
2020 május 2.
ATV
-
A magyar országgyűlés és kormány összetételéről 1990 óta nem a moszkvai kommunisták, hanem a magyar választópolgárok döntenek - írja Gulyás Gergely a Facebook oldalán az első szabadon választott népképviseletre, 1990. május 2-re, Antall József, Szabad György szerepére, Kéri Kálmánra és Varga Bélára emlékezve.
-
Karácsony és Gulyás aláírta a megállapodást a fővárosi színházakról
2020 április 6.
Igényesférfi.hu
-
A József Attila, a Madách, az Új Színház, a Vígszínház, a Bábszínház és a Kolibri színházak megmaradnak fővárosi fenntartású színházaknak.
-
Nyílt levelet írt Gulyás Gergelynek a Katona József Színház színésze
2019 december 12.
ATV
-
Gulyás Gergely az ATV kérdésére a Kormányinfón arról beszélt, hogy a Gothár-ügynek kell, hogy legyenek következményei. A színész nyílt levelében arról ír, az ügyben szabályos vizsgálat folyt.
-
Gulyás: A budapesti színházakért a fővárosnak felelősséget kell vállalnia
2019 december 7.
ATV
-
"A Kormány megítélése szerint nem söpörhetőek szőnyeg alá és nem maradhatnak következmények nélkül a Katona József Színházban történtek. Nem csupán a szexuális zaklatás ténye az, amely mélyen elítélendő és elfogadhatatlan, de az is, hogy egy színház vezetése ezt egy éven keresztül eltitkolja és eltussolja anélkül és ahelyett, hogy azonnali hatállya
-
Gulyás Gergely: Válasz Karácsony Gergely főpolgármester nyílt levelére
2019 december 6.
Igényesférfi.hu
-
Nem maradhatnak következmények nélkül a Katona József Színházban történtek.
-
Hétvégi műsorok az InfoRádióban - Arénák
2019 december 6.
Infostart
-
Hallható lesz mások mellett Gulyás Gergely miniszter, Roska Botond kutatóorvos, Orbán Gábor (Richter Gedeon Nyrt.), Kovács Ákos előadóművész, Skardelli György, a Puskás Aréna vezető tervezője és Vinkó József (Magyar Konyha) is.
-
Gulyás Gergely: Lezsák Sándor és Szájer József méltatása a Petőfi-díj átadása alkalmából
2019 december 4.
Tiszta Jövő
-
Helyes, hogy három évtizeddel a rendszerváltoztatás után az Alapítvány Petőfi-díjjal tüntet ki két nagy rendszerváltót, akik közös hazánkért érdemeket szereztek.
-
DK: A zsarolás bűncselekmény, de a szexvideó nyilvánosságra hozója jót tett
2019 november 21.
ATV
-
A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint pártjának nincs köze a Borkai-ügyben zsarolással gyanúsított Póczik Józsefhez, mert már korábban kizárták a DK-ból. Barkóczi Balázs szerint a volt győri polgármester horvátországi szextúrájának felvételét akkor ismerték meg a politikusaik, amikor az nyilvánosságra került. Gulyás Gergely miniszterelnökséget
-
Gulyás Gergely a színházi zaklatásról: Gothár Péter súlyos bűncselekményt követett el
2019 november 21.
SzMo
-
A Miniszterelnökséget vezető miniszter is elmondta véleményét a Katona József Színház zaklatási botrányával kapcsolatban.
-
Gulyás Gergely a színházi zaklatásról: Gothár Péter súlyos bűncselekményt követett el
2019 november 21.
SzMo
-
A Miniszterelnökséget vezető miniszter is elmondta véleményét a Katona József Színház zaklatási botrányával kapcsolatban.
-
Gulyás Gergely ezt mondta Gothár Péter zaklatási ügyéről
2019 november 21.
Ripost
-
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Katona József Színház botrányáról azt mondta, hogy teljeskörűen ki kell vizsgálni az ügyet.