Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc: Orbán kilépett az EU-ból
2025 március 7.   Nyugati Fény
Meg kell szabadulni az árulótól, különben mi is rajtavesztünk! – sürgette.
Gyurcsány Ferenc: Persze, hogy ott alszunk a lakóautóban!
2025 március 7.   Nyugati Fény
A DK elnöke az országjárásról posztolt.
Brüsszel és hű alattvalóik, Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc azt akarják, hogy töröljük el a rezsicsökkentést
2025 március 6.   Mandiner
Ezért össze-vissza hazudoznak a rezsicsökkentésről.
Gyurcsány Ferenc: Donald Trump súlyos globális kockázatot jelent az egész emberiség számára!
2025 március 6.   Nyugati Fény
Orbán meg ennek a szövetségese – jelezte a DK elnöke.
Gyurcsány Ferenc megtette a bejelentést, lakókocsiba költözik a DK elnöke
2025 március 5.   naphire.hu
Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán jelentette be: lakókocsiba költözik és abban fogja bejárni Magyarországot.
Lakókocsival indul országjárásra Gyurcsány Ferenc
2025 március 5.   Telex
A DK több mint száz települést akar meglátogatni két hét alatt.
Gyurcsány Ferenc: Lakókocsival körbejárjuk Magyarországot, 100 településre fogunk eljutni
2025 március 5.   Nyugati Fény
Két hét alatt valósul meg az akció.
Gyurcsány Ferenc: Oszlassuk fel a parlamentet!
2025 március 4.   Nyugati Fény
Előrehozott választásokat kezdeményez a DK.
A DK-s polgármester által támogatott jelölt nyert a pápai időközi választáson
2025 március 3.   Mandiner
Gyurcsány Ferenc a Facebookon ünnepelt.
Gyurcsány Ferenc pártja új célpontot talált
2025 március 3.   Infostart
A Demokratikus Koalíció próbaperek indítását javasolja a "hatalmukkal visszaélő, érzéketlen, önző" nagyvállalatokkal szemben, hogy megtanulják, nem lehet "következmények nélkül, cudarul" bánni az emberekkel - mondta Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke a DK Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján vasárnap.
Gyurcsány Ferenc bejelentette: A DK próbaperek sokaságát indítja el az embereket kizsákmányoló nagyvállalatok ellen
2025 március 2.   Nyugati Fény
Indítsunk próbapereket, próbaperek sokaságát, hogy megtanulják, hol lakik az Úristen – javasolta a DK elnöke.
Nem csitul a botrány: sorra szólalnak meg a magyar politikusok a Trump-Zelenszkij csörtéről
2025 március 1.   naphire.hu
A hazai és a nemzetközi közéletet is lázban tartja a hevesre sikerült Trump-Zelenszkij találkozó. Orbán Viktor és Szijjártó Péter után Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc is megszólaltak.
Ezen a választáson harmincöt év után végleg leomolhat a fideszes bástya
2025 március 1.   Telex
A rendszerváltás óta először kapott ki a Fidesz Kövér László és Gyurcsány Ferenc szülővárosában a tavalyi önkormányzati választáson. A DK-s Grőber Attilát választották Pápa polgármesterének, ám a testületi többsége nem lett meg. Ezt úgy igyekszik megteremteni, hogy lemondott a képviselői mandátumáról. Időközi választás lesz vasárnap.
Most jött a hír: Gyurcsány Ferencék házában kikapcsolta az MVM a gázt
2025 február 28.   naphire.hu
Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán számolt be arról, hogy kikapcsolták a gázt a kötcsei házukban.
Gyurcsány Ferenc: Az én életemet alaposan felforgatta volna, ha nem tudtam volna fizetni a gázszámlát
2025 február 28.   Nyugati Fény
Az életünk nem eladó – hívta fel a figyelmet a DK elnöke.
Gyurcsány elítélt embere visszatérne, de a rejtélyes múltjával mai napig nem tud elszámolni
2025 február 28.   Mandiner
Botrányos történetei vannak Gyurcsány Ferenc leghűségesebb elvtársának: Varju Lászlónak.
Gyurcsány Ferenc: A kormányfő a lehetséges vereségtől megijedve mindenkinek pénzt ígér
2025 február 25.   Nyugati Fény
Orbán Viktor pénzszórására reagált.
Gyurcsány Ferenc családi novellát írt Orbán Viktor pénzszórásáról
2025 február 25.   Menedzsment Fórum
Szó szerint közöljük, mert csak egyben érdemes.
Eltűnt árnyék
2025 február 24.   Magyar Hírlap
Fricska. Vasárnap színpadra állt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, hogy évértékelőjén megossza gondolatait az ország, valamint a világ helyzetéről.
Gyurcsány Ferenc egy műtét miatt hagyja ki az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napját
2025 február 24.   Infostart
A Facebookon számolt be térdműtétjéről.

Közélet