-
Gyurcsány Ferenc: A DK 50 százalékkal jobb eredményt tudott elérni, mint tavaly
2025 január 13.
Nyugati Fény
-
Egy olyan körzetben, ahol 80 százalékot visz el a jobboldal, a DK 50 százalékkal jobb eredményt tudott elérni, mint tavaly – közölte Gyurcsány Ferenc.
-
Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter "együtt mozognak"
2025 január 10.
Demokrata
-
Videó! Brüsszeli parancsra közösen akarnak előrehozott választást, most pedig együtt terjesztenek álhírt, mondta Menczer Tamás.
-
Gyurcsány Ferenc: Miért engedi el Orbán az embercsempészeket?
2025 január 10.
Nyugati Fény
-
Március 15-én ki az utcára mindenki! – szólított fel a DK elnöke.
-
Gyurcsány Ferencnek nagyon, nagyon nem tetszik, amit Elon Musk csinál, bár szerinte "egyelőre nem náci"
2025 január 9.
naphire.hu
-
Gyurcsány Ferenc legutóbbi írásában éles kritikával illeti a világ egyik legismertebb és leggazdagabb emberét, Elon Muskot. A DK elnöke úgy fogalmaz: "Isten óvja a világot Elon Musktól!"
-
Gyurcsány Ferenc: Isten óvja a világot Elon Musktól!
2025 január 9.
Nyugati Fény
-
A jóság mértékegysége nem a dollár. A világ nem részvénytársaság – jelezte Gyurcsány Ferenc.
-
Tovább gyűrűzik a Rogán-botrány: Gyurcsány Ferenc üzent az Indiában lábat lógató Orbán Viktornak
2025 január 8.
Nyugati Fény
-
Rogán Antal kitiltása megrengette a hazai közéletet.
-
Március 1-gyel feloszlatná a parlamentet Gyurcsány Ferenc
2025 január 5.
AC News
-
A parlament feloszlatásáról és előrehozott választásról álmodozik Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, ennek érdekében javaslatot adott be az Országgyűlésnek. Mindezt Gyurcsány online sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja az országgyűlés feloszlatását és előrehozott választások kiírását javasolja. A DK elnöke arra hivatkozik, hogy Magyarországon
-
Gyurcsány Ferenc levélben kérdezi a fideszes képviselőktől, hogy miért jó az országnak a Fidesz
2025 január 5.
444.hu
-
Ezt merje bárki dilinek és mókázásnak nevezni! Ha ettől nem rogyik meg a NER, akkor semmitől!
-
Gyurcsány Ferenc a fideszesekkel levelezne
2025 január 5.
Infostart
-
Levelet írunk minden fideszes parlamenti képviselőnek - közölte Gyurcsány Ferenc.
-
Gyurcsány Ferenc levélben kéri a fideszes képviselőket, hogy oszlassák fel a parlamentet
2025 január 5.
Telex
-
Megkérdezi a kormánypárti képviselőket, hogy miért járna jól Magyarország, ha továbbra is ők kormányoznák az országot.
-
Gyurcsány Ferenc: Levelet írunk minden fideszes parlamenti képviselőnek
2025 január 5.
Nyugati Fény
-
Oszlassuk fel a parlamentet, legyen új választás, döntsön a nép! – sürgette Gyurcsány Ferenc.
-
Március 1-vel feloszlatná a parlamentet Gyurcsány Ferenc
2025 január 5.
AC News
-
A parlament feloszlatásáról és előrehozott választásról álmodozik Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, ennek érdekében javaslatot adott be az Országgyűlésnek. Mindezt Gyurcsány online sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja az országgyűlés feloszlatását és előrehozott választások kiírását javasolja. A DK elnöke arra hivatkozik, hogy Magyarországon
-
Gyurcsány Ferenc: Ha egy sor ellenzéki politikus szerint új választás kell, akkor cselekedni kell!
2025 január 4.
Nyugati Fény
-
Mi most parlamenti képviselőként azt tettük, amit ilyenkor tenni kell – húzta alá Gyurcsány Ferenc.
-
Gyurcsány Ferenc: Félrement a Telex tisztessége, becsülete
2025 január 4.
Nyugati Fény
-
Kínos.
-
A DK-nál landolt a Telex munkatársának „dilizős” e-mailje – Gyurcsány szerint az üzenet igazolja, hogy a lap becstelen
2025 január 3.
Media1
-
Előd Fruzsina, a Telex munkatársa – vélhetően tévesen – a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció sajtóirodájának küldött el a minap egy olyan e-mailt, amelyben ő maga „dilinek” és „mókának” minősíti a DK határozati javaslatát a Parlament feloszlatásáról és új választások kiírásáról, a volt miniszterelnököt pedig kis betűvel, „feriként” emle
-
Előrehozott választást akar Gyurcsány Ferenc is
2025 január 3.
Piac és Profit
-
Magyar Péter javaslata után a DK kezdeményezi az Országgyűlés idő előtti feloszlatását.
-
A DK kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását
2025 január 3.
Telex
-
Gyurcsány Ferenc, a párt frakcióvezetőjeként határozati javaslatot nyújt be erről a parlamentnek.
-
Gyurcsány Ferenc: Veres püspököt Jézus kikergetné a templomból
2025 január 3.
Nyugati Fény
-
Az ördög rút csalóként tényleg megpróbálhatja magára ölteni az isteni tisztaság ruháját – közölte a DK elnöke.
-
"Minden rezzenésével az élni akarást sugározta" – így búcsúzkodnak a közéleti szereplők Keleti Ágnestől
2025 január 2.
Infostart
-
Orbán Viktor, Sulyok Tamás, Gyurcsány Ferenc, Gyurta Dániel és Berki Krisztián is elköszönt a 103 éves korában elhunyt sportlegendától.
-
Magyar Péter: Hozzák előre a választás napját a lehető legkorábbi időpontra
2025 január 2.
SzMo
-
A TISZA Párt elnöke szerint most Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc.