-
Bernie Sanders nem lép vissza
2016 június 8.
Gondola
-
Nem lép vissza Hillary Clinton volt külügyminiszter javára Bernie Sanders szenátor a Demokrata Párton belül az amerikai elnökjelöltségért folyó versenyben
-
Obama gratulált Clintonnak és Sandersnek
2016 június 8.
ProfitLine
-
Barack Obama amerikai elnök gratulált a Demokrata Párt két előválasztási "főszereplőjének", Hillary Clinton volt külügyminiszternek és Bernie Sanders vermonti szenátornak. Előbbinek külön elismerését fejezte ki azért, hogy elnyerte az elnökjelöltséghez szükséges megfelelő számú kongresszusi küldött támogatását, utóbbival pedig abban állapodott meg, hogy megbeszélik a választás fontos témáit.
-
Itt a végjáték – lesz női elnöke Amerikának?
2016 június 8.
Privátbankár
-
Hivatalosan már megvan a Hillary Clinton jelöléséhez szükséges delegátusszám, de Bernie Sanders még így is bekavarhat.
-
Obama gratulált Clintonnak és Sandersnek
2016 június 8.
Gondola
-
Barack Obama amerikai elnök gratulált a Demokrata Párt két előválasztási "főszereplőjének", Hillary Clinton volt külügyminiszternek és Bernie Sanders vermonti szenátornak
-
Clinton magabiztosan győzött New Jerseyben
2016 június 8.
Gondola
-
Az első eredmények alapján New Jerseyben Hillary Clinton, Észak-Dakotában Bernie Sanders nyert kedden a demokrata elnökjelölt-aspiránsok közül, a nap folyamán az Egyesült Államok hat államában tartottak előválasztásokat, s a többi négy államban is Clinton győzelmét jelzik az első felmérések
-
Hillary Clinton már elnökjelöltként beszélt Brooklynban
2016 június 8.
444.hu
-
Megnyerte az előválasztást New Jerseyben, minden oka meg is van az örömre.
-
Obama már gratulált - Clinton a demokrata elnökjelölt
2016 június 8.
Portfolio
-
Az első eredmények alapján New Jerseyben, Dél-Dakotában és Új-Mexikóban Hillary Clinton, Észak-Dakotában Bernie Sanders nyert kedden a demokrata elnökjelölt-aspiránsok közül. A nap folyamán az...
-
Mocskos trükkel próbálja Clinton megnyerni a mai előválasztást?
2016 június 7.
Privátbankár
-
Összekapott a világsajtó, miután több helyen megjelent: már biztos, hogy Hillary Clinton lesz a demokraták jelöltje. Azonban ez nem ilyen egyszerű.
-
Történelmi pillanat: Hillary Clinton a demokrata elnökjelölt
2016 június 7.
Alternatív Energia
-
Az USA-ban először fordult elő, hogy valamelyik nagy párt nőt indít harcba az elnöki posztért.
-
Hillary Clinton célegyenesben
2016 június 7.
Gondola
-
Hillary Clinton megszerezte a szükséges számú támogatót ahhoz, hogy az amerikai demokrata párt valószínű elnökjelöltje lehessen - jelentette hétfőn az AP hírügynökség, saját összesítése alapján
-
Kiadja a matek: Clinton a demokrata elnökjelölt
2016 június 7.
Portfolio
-
Hillary Clinton megszerezte a szükséges számú támogatót ahhoz, hogy az amerikai demokrata párt valószínű elnökjelöltje lehessen - jelentette hétfőn az AP hírügynökség, saját összesítése alapján. A...
-
Kiadja a matek: Clinton lesz a demokrata elnökjelölt
2016 június 7.
Portfolio
-
Hillary Clinton megszerezte a szükséges számú támogatót ahhoz, hogy az amerikai demokrata párt valószínű elnökjelöltje lehessen - jelentette hétfőn az AP hírügynökség, saját összesítése alapján. A...
-
Hillary Clinton történelmet írt
2016 június 7.
ATV
-
Hillary Clinton megszerezte a szükséges számú támogatót ahhoz, hogy a demokrata párt színeiben az Egyesült Államok első női elnökjelöltje lehessen.
-
Eldőlt a csata? Hillary Clinton újabb győzelmet aratott!
2016 június 7.
Blikk
-
Washington – Hillary Clinton megcsinálta! Már szinte biztos, hogy ő lesz az első női amerikai elnökjelölt, miután a demokrata előválasztásokon már megszerezte a jelöltséghez szükséges számú küldöttet, egész pontosan 2384-et.
-
Clintonné nyert Puerto Ricóban
2016 június 6.
Gondola
-
Több mint hatvan százalékos szavazataránnyal Hillary Clinton nyerte meg az amerikai elnökválasztásra készülő demokraták előválasztását Puerto Ricóban Bernie Sanders vermonti szenátor előtt
-
Clinton nyert Puerto Ricóban
2016 június 6.
Gondola
-
Több mint hatvan százalékos szavazataránnyal Hillary Clinton nyerte meg az amerikai elnökválasztásra készülő demokraták előválasztását Puerto Ricóban Bernie Sanders vermonti szenátor előtt
-
Hillary Clinton nyerte meg az előválasztást Puerto Ricóban
2016 június 6.
ProfitLine
-
Több mint hatvan százalékos szavazataránnyal Hillary Clinton nyerte meg az amerikai elnökválasztásra készülő demokraták előválasztását Puerto Ricóban Bernie Sanders vermonti szenátor előtt. A volt külügyminiszter - aki spanyol nyelvű Twitter-üzenetében köszönte meg támogatóinak a voksokat - ezzel egészen közel került ahhoz, hogy ő legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje.
-
Hillary Clinton legyőzte Sanderst
2016 június 6.
Kripto Akadémia
-
Ezzel egészen közel került ahhoz, hogy ő legyen a demokraták elnökjelöltje.
-
Valami nagy dolgot tartogat a végére Clinton ellenfele?
2016 június 6.
Privátbankár
-
Hillary Clinton szerint ideje, hogy Bernie Sanders visszalépjen - újabb győzelmével már csak egy hajszálra van az elnökjelöltségtől. Sanders viszont nagy fordulatra számít.
-
A külső területeken jobban megy Clintonnak
2016 június 6.
Portfolio
-
Több mint hatvan százalékos szavazataránnyal Hillary Clinton nyerte meg az amerikai elnökválasztásra készülő demokraták előválasztását Puerto Ricóban Bernie Sanders vermonti szenátor előtt. A volt...