Hiller István

Váratlan fordulat: megtudtuk, miért rúgták ki valójában L. Simon Lászlót
2023 november 10.   ATV
Nem a World Press Photo kiállítás körül kirobbant ügy áll L. Simon László menesztésének hátterében – állítja Hiller István. A szocialista politikus, volt kultuszminiszter úgy tudja: a Mi Hazánkos Dúró Dóra által gerjesztett feszültség csak apropót adott a kormánynak arra, hogy gesztust gyakoroljon a radikális jobboldal szavazói felé.
Itt a fricska Rétváriéknak: Vizsgához kötné a parlamenti munkát Hiller István
2023 október 25.   Nyugati Fény
Az Országgyűlésben tette ezt a javaslatot.
A parlamenti képviselőket vizsgáztatná Hiller István
2023 október 24.   ATV
"Én hiszek az egész életre szóló tanulás elméletében és gyakorlatában, de ezt azért önök rendkívül furcsa módon valósítják meg" – így reagált Hiller István MSZP-s képviselő az Országgyűlésben arra a hírre, hogy a Belügyminisztériumban a tankerületi vezetőkkel dolgozatokat írattak a pedagógusok nyáron elfogadott státusztörvényéről.
Hiller István: Milyen jó lenne, ha a tankerületi vezetők után a parlamenti képviselőket is vizsgáztatnák a törvényekből
2023 október 24.   Telex
Rétvári Bence szerint az iskolaigazgatók nem hibázhatnak, ezért íratott velük dolgozatot a Belügyminisztérium a státusztörvény szabályairól.
Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák
2023 szeptember 22.   Infostart
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Rockenbauer Zoltán, Hiller István, Kemény Dénes, Zákonyi S. Tamás, Szenes Zoltán, Baán László, Novák Katalin és Ürge-Vorsatz Diana.
A kreténségnek nincs színe, szaga, oldala
2023 szeptember 22.   Magyar Hírlap
A jelenlegi főpolgármestert, Karácsony Gergelyt támogatja majd a 2024-es önkormányzati választáson az MSZP, közölte Hiller István, a párt választmányi elnöke.
Hiller István: a magyar pedagógusok bérét magyar forrásból kellene kifizetni
2023 szeptember 22.   Infostart
A magyar pedagógusok jelentős mértékű béremelését a magyar központi költségvetésnek kell állnia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hiller István, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője, a párt választmányi elnöke.
Hiller István az Arénában: az ellenzéki szavazók 70 százaléka közös EP-listát akar
2023 szeptember 20.   Infostart
Az MSZP szerint csak így lehet elérni, hogy minél több ellenzéki politikus kerüljön be jövőre az Európai Parlamentbe – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Hiller István, a párt választmányi elnöke, majd megnevezett egy személyt, aki pártja listavezetője lehetne.
Elárulta Hiller István, kit támogat majd az MSZP a főpolgármester-választáson
2023 szeptember 20.   Infostart
Nem feltétel nélkül, de a Magyar Szocialista Párt támogatja Karácsony Gergelyt a főpolgármester-jelöltségben a 2024-es önkormányzati választásokon - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hiller István, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt választmányi elnöke.
Az MSZP elárulta, kit támogatnak a főpolgármester-választáson
2023 szeptember 19.   Mandiner
Hiller István szerint, ha a kérdéses jelöltnek van a legnagyobb esélye, akkor nem szabad megosztani az ellenzéki erőket.
Szakértő: a jelzáloghitel kamatának felel meg a diákhitel megemelt kamata
2023 június 24.   ATV
4,99 század százalékról 7,99 század százalékra emelkedik július 1-jétől a Diákhitel1 kamata – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Az erről szóló rendelet csütörtök este meg is jelent a Magyar Közlönyben. A Híradónk által megkérdezett gazdasági szakértő szerint: az emeléssel a diákhitel kamata majdnem eléri a jelzáloghitelek kamatát. Hiller
Hiller István: Az állandó összehasonlítás a múlt és a jelen között teljesen felesleges
2023 június 16.   Telex
.
Hiller elfogult a Budaházy-ügyben, de szerinte az elnöki kegyelem következményén érdemes elgondolkodni
2023 május 2.   ATV
2006-ban Hiller István házánál is támadás történt, szerinte Budaházy György terrorista, amit a szemébe is elmondott a képviselő.
Hiller István a párt majálisán elárulta, mi az Mszp „sztorija”
2023 május 1.   444.hu
Azt mondta, Horn Gyula és Kovács László politikája sokkal jobban oldaná meg a jelenlegi külpolitikai problémákat.
Hiller István: szereptévesztésben van az állam
2023 március 16.   ATV
A volt oktatási miniszter, az MSZP választmányi elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: azt is eredménynek tartja, hogy ma már van tárgyalás a felek között, még ha béremelés nem is történt. Beszélt arról is, hogy vajon tényleg egyetemi alapítványokhoz kerülhetnek-e a közoktatási intézmények.
Meddig élsz még vissza, Catilina, a türelmünkkel?
2023 március 1.   Demokrata
Mivel Hiller nem tud magyar nemzeti fejjel gondolkodni, azt gondolta, most nagyon szellemesen járt el.
Et nunc iterum tempus supremorum comitium venit – latinul szólalt fel Hiller István a parlamentben
2023 március 1.   Telex
Ha már vármegyékben élünk és főispánjaink vannak, a latin nyelvhez is visszatérhetnénk az MSZP-s képviselő szerint. Hiller választ is latinul várt a felszólalására, Kövér László azt mondta, ő semmit nem értett belőle.
Et nunc iterum tempus supremorum comitium venit – latinul szólalt fel Hiller István a parlamentben
2023 március 1.   Telex
Ha már vármegyékben élünk és főispánjaink vannak, a latin nyelvhez is visszatérhetnénk az MSZP-s képviselő szerint. Hiller választ is latinul várt a felszólalására, Kövér László azt mondta, ő semmit nem értett belőle.
Így röhögte ki Kunhalmi Ágnes a latinul szónokló Hiller Istvánt
2023 február 28.   Mandiner
Jót szórakozott párttársán Kunhalmi.
Kínos: Kövér László tette helyre a szellemeskedni próbáló Hiller Istvánt
2023 február 27.   Demokrata
Aztán Rétvári Bencétől is megkapta a magáét, aki csalódottságának adott hangot.

Közélet