Hiller István

Hiller: Simon-ügyben az MSZP mindent megtett, amit lehetett
2014 február 28.   Infostart
Amilyen politikai döntést az MSZP elnöksége meghozhatott Simon Gábor ügyében, azt megtette, a többi a hatóság feladata - jelentette ki Hiller István az InfoRádió Aréna című műsorában. A szocialista országgyűlési képviselő arról is szót ejtett, hogy elfogadja a közvélemény-kutatásokat, de szerinte a kutatók nem látják a választók egy rejtett, a véleményét egzisztenciális félelmek miatt titkoló…
Hiller: portfólió helyett Összefogást
2014 február 28.   Alternatív Energia
"Hoffmann Rózsáék elrontották."
Megszállott jobboldal
2014 február 3.   Alternatív Energia
Hiller István: a közelmúlt történelmének előre megfontolt, tudatos átírása zajlik.
Hiller: a kormány szembefordítja a művészeket
2014 január 22.   Kripto Akadémia
Az Orbán-kormány nem kulturális, hanem hatalmi politikát folytat.
Élőben kaptak Orbánék: "Ezen a Kádár-rendszer már '72-ben túljutott"
2013 december 17.   ATV
Érdemei elismerése mellett most verik agyon a tankönyvpiacot – mondta Hiller István a tankönyvpiac államosításáról. Az MSZP politikusa szerint ezen a Kádár-rendszer már 1972-ben túljutott.
Hiller István, az MSZP oktatáspolitikusa
2013 december 4.   Kripto Akadémia
Megnyílt a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
2013 december 2.   Metropol
A központ előtörténete 2008-ban kezdődött, amikor Hiller István minisztersége alatt a magyar állam megvette a Capa-hagyatékot.
Hiller: van, ahol az elvonások miatt nem fizetnek ösztöndíjat
2013 november 29.   ATV
A felsőoktatásban egyre több a koncepció, de egyre kevesebb a pénz – ezt Hiller István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Hiller: a kormány nem tud mit kezdeni a felsőoktatással
2013 november 28.   hirado.hu
A volt oktatási miniszter szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány még csak meg sem tárgyalja azt a koncepciót, amelyet a Felsőoktatási Kerekasztal már elfogadott.
Időszerű a kiállás a rasszizmus ellen
2013 november 25.   Alternatív Energia
Hiller: Letűnt, országromboló korszak újraélesztésének kísérlete zajlik Magyarországon.
Kiállás a rasszizmus ellen - Videó!
2013 november 24.   Alternatív Energia
Hiller: Letűnt, országromboló korszak újraélesztésének kísérlete zajlik Magyarországon.
MSZP: nem teljesültek a Fidesz oktatáspolitikai ígéretei
2013 november 6.   Alternatív Energia
Hoffmann Rózsa jó igazgató volt, de rossz államtitkár, 2014-ben "helyre kell tenni a dolgokat" - jelentette ki Hiller István.
MSZP: jövőre is a felsőoktatás lesz az egyik nagy vesztes
2013 október 30.   hirado.hu
Hiller István szerint a büdzsé további színvonalesést okoz majd és növeli a fiatalok elvándorlását.
Egykori szakminiszterek tartottak értekezletet a közoktatásról
2013 október 18.   hirado.hu
Andrásfalvy Bertalan, Fodor Gábor, Magyar Bálint és Hiller István is felszólalt a PDSZ rendezvényén.
Hiller István korábbi oktatási és kulturális miniszter
2013 október 14.   Kripto Akadémia
KDNP: az állam felelőséget vállal a gyermekek neveléséért
2013 szeptember 22.   hirado.hu
A párt Hiller István megszólalására reagált, ő azt mondta, a kormány központilag akar nevelni, és csak az történhet, amit a "mindenható állam" akar.
MSZP: a Hoffmann-levél jelzi, miért kell kormányt váltani
2013 szeptember 22.   hirado.hu
Hiller István szerint a dokumentum tükrözi az egész kormány viszonyát az oktatáshoz.
Kieshet az élvonalból a Harrach
2013 szeptember 16.   BorsOnline
Szurkolna ön a Harrach Unitednak? Vagy hallgatná a texasi The Orbans zenekart? Esetleg kihívná csatornázni a Hiller-céget? Meglepő furcsaságra bukkantunk a Facebookon, ahol ismert politikusaink neve meglepően sokszor felfedezhető.
Mindenki tudhatja, hogy mi a pálya
2013 szeptember 13.   Alternatív Energia
Elérkezett az a pont, ahol a tárgyalásokat le kellett zárni - erről Hiller István, az MSZP korábbi elnöke beszélt tegnap a Hét Olajfa Egyesület rendezvényén, ahol a liberális Fodor Gáborral a már lezárult ellenzéki egyeztetésekről vitatkozott.
Hiller: Színvonalromlást hoz az új köznevelési törvény
2013 szeptember 3.   Infostart
Az új köznevelési törvény kidolgozatlansága visszás helyzeteket és fejetlenséget eredményez az iskolákban - véli Hiller István. Az MSZP oktatáspolitikusa az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az új jogszabálynak vannak támogatható elemei, de az ilyen mértékű központosítás csak rontja a színvonalat.

Közélet