Horn Gábor

Baloldali előválasztás: az Rtl is beszállt a buliba
2021 szeptember 6.   Magyar Nemzet
Hallgat az Rtl Klub arról, miért nem tartják be azon ígéretüket, miszerint „nem politizált és nem politizál” a kereskedelmi csatorna, miközben két miniszterelnök-jelölti vitát is közvetítenek a baloldali aspiránsok között. Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke szerint ezzel nagy gesztust tett a televíziós csatorna a politikának, és így hatalma
Horn Gábor: Orbánnak van egy 19. századi világképe, amely romlott, ócska, tarthatatlan
2021 augusztus 28.   Mandiner
A volt SZDSZ-es politikus szerint az ellenzéki előválasztás elkerülhetetlen politikai innováció, amit a választói akarat kényszerített ki.
A liberalizmus kiterjesztése a válságról szól
2021 augusztus 28.   Magyar Nemzet
Nyugaton a helyzet megváltozott. Új világ van születőben? – ez volt a címe a Tranzit rendezvénysorozaton zajló szombati panelbeszélgetésnek, amelynek résztvevői Lánczi Tamás, Mráz Ágoston, Nagy Attila Tibor és Horn Gábor voltak.
Horn Gábor: A bizonytalan szavazókat tarthatják távol a rasszista megnyilvánulásaikról megismert ellenzéki jelöltek
2021 augusztus 8.   Mandiner
„Ma nem azok a veszélyesek, akik korábban akár nácigyanús szövegeket is mondhattak, hanem az újbarna, emberosztályozó kormány” – írta korábban a Tóth Péter-ügyre reagálva Gyurcsány.
A gyermekvédelem kérdése politikailag előnyös a kormány számára
2021 július 21.   Magyar Nemzet
Mráz Ágoston Sámuel és Horn Gábor elemzők szerint a Jobbik – a pedofilellenes törvényjavaslattal ellentétben – nemmel voksol a népszavazási kezdeményezés kapcsán.
Horn Gábor: ha 800 ezren részt vennének az előválasztáson, az komoly siker lenne
2021 július 6.   ATV
A Republikon Alapítvány elnöke szerint sok oka van az egyes közvélemény-kutatások eredményei közötti eltéréseknek. Elmondta: nagyjából döntetlenre áll a Fidesz és az összellenzék meccse, ami az egyéni választókerületek miatt akár nagy billenéseket is jelenthet.
Horn a jövő évi büdzséről: Olyat még nem láttunk, hogy egy ilyen fajta választási költségvetés működött volna
2021 június 29.   ATV
A 2022-es egy választási költségvetés lesz – vélekednek a híradónk által megkérdezett közgazdászok. Pogátsa Zoltán szerint a családok SZJA-visszatérítése jövőre egy kétkulcsos adót eredményez, Csaba László pedig úgy látja, rövid távú gazdaságpolitikát folytat a kormány. Horn Gábor, politológus ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy korábban po
Horn Gábor: Egy a tábor, egy a zászló. Nem színes
2021 június 23.   Mandiner
Az Országgyűlés által elfogadott, úgymond pedofil-ellenes törvény a cinizmus és a gátlástalanság dokumentuma, maradandó szégyen.
Ígéret-cunami: Orbánnak már nem számít semmi
2021 június 16.   Hírklikk
Nagy árat fizet Magyarország és az egész társadalom azért, mert Orbán Viktor és csapata osztogatással igyekszik megteremteni a jövő évi választási győzelem alapjait. Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője azonban úgy véli, már készülnek a lehetséges bukásra is. A lépéseikben látszik az elkeseredettség, az, hogy már nem számít semmi, csak valahog
Horn Gábor elmondta, hogyan nyerhet meg magának "csalódott fideszeseket" az ellenzéki összefogás
2021 május 27.   ATV
Pálinkás József is elindul az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson. A Tudományos Akadémia korábbi elnöke az Új Világ Néppárt jelöltjeként száll harcba az előválasztáson. Pálinkás a szerdai Egyenes Beszédben úgy fogalmazott: egy pragmatikus polgári középpártként új szavazókat tudnak az ellenzéki összefogásnak hozni. Márki-Zay Péter a Star
Horn Gábor: A magyarok nagyon utálják a Kínával és Oroszországgal történő barátkozást
2021 május 21.   ATV
Január végén készített egy nagyobb kutatást a Republikon, melyben az ország megosztottságát vizsgálták. A felmérés szerint a Fidesz támogatói bázisa továbbra is a vidéki kistelepüléseken van, de sok újdonságra is fény derült. A jelek szerint értékrend szempontjából korántsem olyan megosztott az ország, politikailag annál inkább.
Horn Gábor: Nemzetegyesítő Ellenzék
2021 május 21.   Mandiner
Az előválasztás minden kétséget kizáróan leleplezi Orbán hazugságát, mely szerint a Fidesz egyesíti, az ellenzék pedig megosztja a nemzetet.
Horn Gábor szerint átmeneti lehetőséget kínál a 99 Mozgalom azoknak, akik nem akarják „az Orbán-féle világot”
2021 május 16.   ATV
Rendező, közgazdász, polgármester és fodrász is van a Karácsony Gergely által tegnap bejelentett 99 Mozgalom alapítóinak listáján. A miniszterelnök-jelölt szerint a mozgalomhoz bárki csatlakozhat, aki híve és támogatója a változásnak. Az alapítók között van Jordán Tamás és Bod Péter Ákos is, híradónknak elmondták, hogy mindketten meghívásra mondtak
Deutsch: 27 ezerrel több halott volt az MSZP-Szdsz kormányok idején
2021 április 27.   ATV
Megnéztem 7 évet az MSZP-SZDSZ kormányok alatt és 7 évet a Fidesz kormány idején és 27.284 emberrel több halt meg – jelentette ki Deutsch Tamás az ATV Csattban. Ehhez képest feláll Gyurcsány Ferenc és azt mondta: hogy a többlet halálozásért majd „böribe” kell menni – tette hozzá a Fidesz EP-képviselője. Horn Gábor, korábbi SZDSZ-es államtitkár szer
Dobrev Klára lehet a DK miniszterelök-jelöltje
2021 április 26.   ATV
Dobrev Klára lehet a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje - legalábbis erre utal, hogy az elmúlt napokban a párt több politikusa, így Kálmán Olga és Vágó István is Dobrev alkalmassága mellett érvelt. Horn Gábor szerint amennyiben Dobrev elindul az előválasztáson, akkor leginkább pártja szavazóinak elkötelezettségére alapozhat. Az ATV Hírad
Horn Gábor: a megjelent tervezet reális, igaz, vannak még nyitott kérdések
2021 április 17.   ATV
Egy belső levelezés adatait hozta nyilvánosságra a Debreciner nevű internetes portál az őszre tervezett ellenzéki előválasztás részleteiről az MSZP-s Kunhalmi Ágens szerint. A politikus ugyanakkor állítja: minden megjelent információ helytálló. A Republikon Intézet vezetője arra emlékeztet: bár a kiszivárgott menetrend reális, az továbbra is nyitot
Büntetőeljárás alatt álló multimilliárdos támogatja a baloldalt
2021 március 13.   Metropol
A büntetőeljárás alatt álló Bige László multimilliárdos lehet a baloldal legújabb finanszírozója. Nemrégen Horn Gábor, Gyurcsány volt államtitkára járt a baloldali oligarcha birtokán.
Horn Gábor: a járványkezelés nagy mértékben befolyásolhatja a 2022-es eredményeket
2021 február 18.   ATV
A Republikon Alapítvány elnöke nem gondolja, hogy 2022 elejére eltakarítható az a problémahalmaz, amit a koronavírus-járvány okoz, a helyzet viszont jobb lehet.
Horn Gábor: a kormányzat példát vehetne a főváros költségcsökkentő intézkedéseiről
2020 november 21.   ATV
Akár ingyen is részt vehetnének az önkormányzati bizottságok munkájában a képviselők - Horn Gábor szerint. A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke híradónak azt mondta, a kormányzat példát vehetne a főváros költségcsökkentő intézkedéseiről, de olyan szakpolitikai fórumok munkáját, mint amilyenek az önkormányzati bizottságok, nem lenne szabad ves
Orbán, és a bukás forgatókönyve
2020 szeptember 25.   Hírklikk
Vigyázat, Orbán még nem bukott meg! – hívja fel a figyelmet Horn Gábor. A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint, az ellenzéknek nagyon sok feladata van még a választási győzelemig. Sokat kell dolgozni az időközi választás megnyeréséig. Ugyanis az egyesülő ellenzék már eddig is könnyebben elvehette volna a Fidesz kétharmados parlamenti tö

Közélet