Juhász Ferenc

Budai Gyula Juhász Ferenc ügyének kivizsgálását kéri a legfőbb ügyésztől
2011 február 19.   Infostart
Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a Budapesti Katonai Ügyészség megpróbálta eltussolni Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő, egykori honvédelmi miniszter ügyét a vesztegetési pénzekkel kapcsolatban; Budai Gyula ezt szombaton mondta az MTI-nek, közölve: Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, kérve a nyomozás megindítását.
Budai Gyula azt kéri a legfőbb ügyésztől, hogy vizsgálja ki Juhász Ferenc ügyét
2011 február 19.   Gondola
Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a Budapesti Katonai Ügyészség megpróbálta eltussolni Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő, egykori honvédelmi miniszter ügyét a vesztegetési pénzekkel kapcsolatban; Budai Gyula ezt szombaton mondta az MTI-nek, közölve: Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, kérve a nyomozás megindítását
Robbant a bomba a Célpontban (videó)
2011 február 18.   HírTV
Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterre és kabinetfőnökére tett terhelő vallomást a HM-es vesztegetési ügy egyik kulcsfigurája. O. János dandártábornok az ügyészségen azt állította: egyik alkalommal ő is jelen volt, amikor Fapál László államtitkár whiskey-s dobozba csomagolva vitte át a pénzt felettesének.
Az Országgyűlés kétharmada is módosíthatja majd az új alkotmányt - a nap hírei
2011 február 18.   Infostart
Gyurcsány Ferenc szerint új balközép pártot kell létrehozni az MSZP átalakításával. Tagadja érintettségét a honvédelmi tárcát érintő korrupciós ügyben Juhász Ferenc volt miniszter.
Juhász Ferenc visszautasítja a korrupciós vádakat
2011 február 18.   Infostart
Határozottan visszautasítja a korrupciós vádakat Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő, egykori honvédelmi miniszter - közölte az MSZP sajtóosztálya azzal kapcsolatban, hogy a HírTV pénteken azt közölte: a HM-es vesztegetési ügy egyik gyanúsítottja terhelő vallomást tett a szocialista politikusra.
Terhelő vallomás Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterre a vesztegetési ügyben
2011 február 18.   Gondola
Juhász Ferenc szocialista politikusra, egykori honvédelmi miniszterre tett terhelő vallomást egy vesztegetéssel gyanúsított tábornok az ügyészségen - közölte a HírTV pénteken
Vesztegetés: terhelő vallomás Juhász Ferencre?
2011 február 18.   Privátbankár
Juhász Ferenc szocialista politikusra, egykori honvédelmi miniszterre tett terhelő vallomást egy vesztegetéssel gyanúsított tábornok az ügyészségen - közölte a HírTV pénteken. "... a HM-es vesztege...
HírTV: Terhelő vallomás Juhász Ferenc szocialista politikusra a HM-es vesztegetési botrányban
2011 február 18.   Infostart
Juhász Ferenc szocialista politikusra, egykori honvédelmi miniszterre tett terhelő vallomást egy vesztegetéssel gyanúsított tábornok az ügyészségen - közölte a HírTV pénteken.
Terhelő vallomás: whiskey-s dobozban vitték a pénzt Juhásznak (+videó)
2011 február 18.   HírTV
Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterre és kabinetfőnökére tett terhelő vallomást a HM-es vesztegetési ügy egyik kulcsfigurája. O. János dandártábornok az ügyészségen azt állította: egyik alkalommal ő is jelen volt, amikor Fapál László államtitkár whiskey-s dobozba csomagolva vitte át a pénzt felettesének.
Újabb volt államtitkár őrizetben
2010 december 10.   HírTV
A Magyar Nemzet értesülése szerint a Budapesti Katonai Ügyészség hétfőn őrizetbe vette Fapál Lászlót, a Honvédelmi Minisztérium (HM) korábbi közigazgatási államtitkárát. Fapál Lászlót 2004 végén Juhász Ferenc szocialista honvédelmi minisztersége idején nevezték ki államtitkárnak.
Butaság nagy, magyar, erős hadseregre vágyni + videó
2010 szeptember 23.   ATV
Hiszen Juhász Ferenc szerint semmilyen támadástól nem kell tartania Magyarországnak.
„A Fidesz akár a nemzeti színű zászlót is átfestheti” + videó
2010 május 5.   ATV
Juhász Ferenc szerint egyfajta önkorlátozást kellene végrehajtaniuk.
Juhász Ferenc is érintett a HM korrupciós ügyeiben?
2010 február 28.   Gondola
Már Juhász Ferenc minisztersége alatt, 2006 elején is történtek korrupciógyanús bűncselekmények a Honvédelmi Minisztériumnál (HM) – közli a hírTV.
Juhász is tudott a vesztegetési ügyről?
2010 február 28.   HírTV
Juhász Ferenc, a honvédelmi tárca korábbi vezetője is tudhatott a vesztegetési ügyekről. Az egyik őrizetbe vett ezredes ügyvédje ugyanis azt mondta: védencét egy 2006 év eleji bűncselekménnyel gyanúsítják. Sajtóinformációk szerint az egyik háttérintézmény vezérigazgatója, L. Szilárd több titkos hangfelvételt is készített a tárgyalásokról, a minisztérium szóvivője mégsem nyilatkozik az ügyben.
HM-bűncselekmények: korábbra nyúlnak vissza a szálak? (+videó)
2010 február 28.   HírTV
Már Juhász Ferenc minisztersége alatt, 2006 januárban is történtek korrupciógyanús bűncselekmények a Honvédelmi Minisztériumnál.
"Belátták, hogy a pillanatnyi politikai megosztottság és az egyéni érdekhajhászat nem vezethet sehová"
2009 november 11.   Alternatív Energia
Tudomásul vette Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, hogy az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) közgyűlése elutasította a testület feloszlatását, ugyanakkor azt mondta: nem nyugszanak, amíg erkölcsileg és szakmailag nem újul meg az OCÖ. A roma politikus, a Fidesz országgyűlési képviselője erről azután beszélt, hogy az OCÖ – egyetlen napirendi pontot tárgyaló – rendkívüli közgyűlésén a megjelent 46…
MSZP: alkalmas a vitára a Fidesz-KDNP kettős állampolgárságra vonatkozó javaslata
2009 október 20.   Alternatív Energia
Az MSZP testületei hivatalosan nem foglaltak még állást a Fidesz és a KDNP kettős állampolgárságra vonatkozó javaslatáról, de a párt szerint megvitatandó és továbbgondolandó az előterjesztés - mondta Juhász Ferenc elnökségi tag budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva kedden.
Újabb pártvezetők az MSZP választási bizottságának munkacsoportjaiban
2009 október 9.   Gondola
Juhász Ferenc és Varga László is bekapcsolódott az MSZP országos választási bizottsága munkacsoportjainak munkájába; Varga László az előkészítő csoportban vesz részt, Juhász Ferenc a társadalmi...
Volt miniszterek az MSZP képviselő-jelöltjei között
2009 október 2.   Infostart
Juhász Ferenc volt honvédelmi és Veres János volt pénzügyminiszter is az MSZP egyéni országgyűlési képviselő-jelöltje lesz a 2010-es választásokon Szabolcsban, Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára viszont nem vállalta az újabb jelölést - derült ki a párt nyíregyházi szervezetének sajtótájékoztatóján pénteken.
Juhász és Veres az MSZP képviselő-jelöltjei között Szabolcsban
2009 október 2.   Gondola
Juhász Ferenc volt honvédelmi és Veres János volt pénzügyminiszter is az MSZP egyéni országgyűlési képviselő-jelöltje lesz a 2010-es választásokon Szabolcsban, Vojnik Mária, az Egészségügyi...

Közélet