Juhász Ferenc

Hisztérikus fél évre készülhet az MSZP
2007 december 22.   Alternatív Energia
Az MSZP jövőre inkább a megkezdett reformok menedzselésére koncentrál és tájékoztató kampányokkal igyekszik meggyőzni az embereket az átalakítás szükségességéről – a többi között erről és a népszavazási stratégiáról is tárgyal majd a párt elnöksége januári kétnapos, vidéki elnökségi ülésén. Úgy tudjuk, a kampány politikai irányítójáról is akkor döntenek. A feladatra a legesélyesebb a párt két…
Juhász Ferenc: másként, mint eddig
2007 december 13.   Alternatív Energia
A szocialista párt elemi érdeke, hogy szorosabb együttműködés legyen Gyurcsány Ferenc és az MSZP között a következő időszakban, így nagyobb az esély, hogy a párt visszaszerezze hitelét és választóit - nyilatkozta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese a 168 óra című hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban.
Rossz Gyurcsány-MSZP viszony
2007 december 13.   HírExtra
A szocialista párt elemi érdeke, hogy szorosabb együttműködés legyen Gyurcsány Ferenc és az MSZP között a következő időszakban, így nagyobb az esély, hogy a párt visszaszerezze hitelét és választóit - nyilatkozta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese a 168 óra című hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban.
Juhász Ferenc: mélyen felháborít, ami Csintalan Sándorral történt
2007 december 12.   HírExtra
Mély felháborodásának adott hangot Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szerdán azzal kapcsolatban, hogy bántalmazták Csintalan Sándort, a Hír Tv műsorvezetőjét, volt szocialista politikust.
Juhász: mélyen felháborít, ami Csintalannal történt
2007 december 12.   Alternatív Energia
Mély felháborodásának adott hangot Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szerdán azzal kapcsolatban, hogy bántalmazták Csintalan Sándort, a Hír Tv műsorvezetőjét, volt szocialista politikust.
"Mit nyilatkoztál Feri?" - A parlamentben örömtüzek gyúlnak...
2007 december 11.   Alternatív Energia
– Mit nyilatkoztál, Feri? – teszi Juhász Ferenc vállára a kezét a pártelnöke. Gyurcsány Ferenc azzal a Népszavával érkezett a parlamenti patkóba, melyben elnökhelyettese meglehetősen kritikusan beszél a kormányzásról, azt mondja, vissza kell térni a kollektív döntéshozatalhoz, a kormányfőnek meg végre erősödnie kellene.
Aggályos Sólyom eljárása?
2007 december 10.   HírExtra
Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese aggályosnak tartja Sólyom László köztársasági elnöknek azt az eljárását, hogy a pártok megkérdezése nélkül jelölte Nagy Boldizsárt zöldombudsmannak, illetve kérte Péterfalvi Attila adatvédelmi biztost a folytatásra.
Fogyasztóvédelmi tagozat jöhet létre
2007 november 8.   HírExtra
Fogyasztóvédelmi tagozat megszervezését tartja szükségesnek az MSZP-n belül Alexa György, az MSZP új fogyasztóvédelmi ügyvivője, a párt országgyűlési képviselője, akit Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese mutatott be csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Fidesz: Szánalmas menekülési kísérlet
2007 október 5.   HírExtra
Szánalmas menekülési kísérletnek nevezte a Fidesz szóvivője mindazt, amit Juhász Ferenc szocialista elnök-helyettes pénteken mondott a közpénzek eltulajdonításáról. Az MSZP-t soha nem látott mértékű belső ellentétek feszítik, egyre többen és egyre hangosabban tiltakoznak Gyurcsány Ferenc döntései ellen, ráadásul a párt támogatottsága is történelmi mélypontra zuhant.
A Fidesz kérjen bocsánatot!
2007 október 5.   HírExtra
Az MSZP felszólítja a Fideszt, kérjen bocsánatot mindazon kijelentésekért, amelyeket az elmúlt időszakban a szocialistákra zúdítottak - mondta Juhász Ferenc a párt elnökhelyettese, pénteki sajtótóájékoztatóján.
Fidesz: a szocialistákat továbbra sem zavarják a tények
2007 október 5.   Alternatív Energia
A Fidesz szerint a szocialistákat továbbra sem zavarják a tények, holott az elmúlt időszakban világossá és egyértelművé vált, hogy egy központilag vezényelt és felülről kiépített rendszerben, maffia módszerrel lopják el a közpénzeket - közölte a párt szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Szijjártó Péter elmondta: több dologról nem esett szó Juhász Ferenc sajtótájékoztatóján, például…
MSZP: a Fidesz kérjen bocsánatot a rágalmazásért
2007 október 5.   Alternatív Energia
Az MSZP visszautasítja a Fidesz baloldalt ért vádjait, és arra szólítja fel az ellenzéki pártot, hogy kérjen bocsánatot a rágalmakért. Ezt Juhász Ferenc, a szocialista párt elnökhelyettese mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján."Határozottan visszautasítjuk, mi több, felszólítjuk őket, hogy kérjenek bocsánatot azért, amit az elmúlt időszakban rágalomként ránk zúdítottak" - hangoztatta a…
Gyurcsány kiadása mellett voksolt öt szocialista képviselő is
2007 szeptember 26.   HírTV
Az ellenzéki képviselők mellett öt szocialista képviselő – nevezetesen Baja Ferenc, Hagyó Miklós, Juhász Ferenc, Molnár Gyula és Pál Tibor – is Gyurcsány Ferenc kiadása mellett voksolt egy tegnapi parlamenti szavazáson, de az Országgyűlés többsége végül nem függesztette fel a kormányfő mentelmi jogát.
Öt szocialista képviselő kiadta volna a kormányfőt - lapszemle
2007 szeptember 26.   Infostart
Az ellenzéki képviselők mellett öt szocialista képviselő -Baja Ferenc, Hagyó Miklós, Juhász Ferenc, Molnár Gyula és Pál Tibor - is Gyurcsány Ferenc kiadása mellett voksolt egy tegnapi parlamenti szavazáson, de az Országgyűlés többsége végül nem függesztette fel a kormányfő mentelmi jogát - írja a Magyar Nemzet.
Elhunyt Csernus Tibor
2007 szeptember 8.   HírExtra
Pénteken este párizsi otthonában 80 éves korában elhunyt Csernus Tibor festőművész - tudatta a Független Hírügynökséggel a művész gyerekkori barátja, Juhász Ferenc költő.
MSZP: tájékoztatni kell az embereket
2007 május 17.   Alternatív Energia
Nagyon fontos az, hogy a reformok során - itt kiemelt helyet foglal el a egészségügy - pontosan tudják az emberek, hogy mikor mi történik - mondta el a Juhász Ferenc az MSZP alelnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Juhász Ferenc állítása szerint még nincs döntés az ingatlanadóról
2007 május 17.   Metropol
Még nincs döntés az ingatlanadóról - mondta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Még dilemmáznak az ingatlanadón
2007 május 1.   HírExtra
Még nincs döntés az ingatlanadóról - mondta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese csütörtökön a Nap-keltében. A szocialista politikus úgy fogalmazott: még nincs döntés az ingatlanadóról, "a dilemmákat vetjük fel".

Közélet