Keller László

„Börtönbe kerülsz!” Kiabálás a parlamentben
2010 február 22.   ATV
A Fidesz helyettes szóvivője azon sértődött meg, hogy Keller László megkérdezte: „Tényleg jobbikos is vagy?”
Levadászási ügy: Keller ellen vallott a nyomozóiroda vezetője (+videó)
2010 február 15.   HírTV
A szocialista Keller Lászlóra vallott a bíróságon a levadászási ügyben érintett magánnyomozó-iroda vezetője. Azt állította: 2002-ben a volt közpénzügyi államtitkár adott megbízást Orbán Viktor Fidesz elnök és körének megfigyelésére. A részletekről szocialista párttársa, Kapolyi László egyik cégénél egyeztettek. Keller elismerte, hogy részt vett egy megbeszélésen a cég vezetőjével, de azt mondta:…
Az MSZP szerint nincs szükség modellváltásra a nyugdíjrendszerben
2010 január 7.   Infostart
Az MSZP szerint nincs szükség modellváltásra a magyar nyugdíjrendszerben. Keller László szocialista képviselő azután beszélt erről, hogy a Fidesz korábban bejelentette: kormányra kerülése esetén a svéd, azaz a virtuális tőkésítési nyugdíjmodellt vezetné be Magyarországon.
MSZP: nem kell modellváltás a nyugdíjrendszerben
2010 január 7.   Portfolio
Keller László szocialista képviselő szerint az MSZP a kormányzása alatt végrehajtott változtatásokkal hosszú távon fenntartható nyugdíjrendszert alakított ki, nincs szükség modellváltásra - tudta meg...
Politikai szálak Csányi zsarolása körül
2009 október 24.   Alternatív Energia
Keller László és Kapolyi László szocialista politikusoknál „házalt” több évvel ezelőtt a Bank Center-ügy irataival annak a büntetőpernek az egyik vádlottja, amely Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója (képünkön) megzsarolása miatt indult – derült ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalásán tanúk vallomásaiból.
Politikai szálak Csányi zsarolása ügyében?
2009 október 22.   Privátbankár
Keller László és Kapolyi László szocialista politikusoknál "házalt" több évvel ezelőtt a Bank Center-ügy irataival  az egyik vádlottja annak a büntetőpernek, mely Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezéri...
Keller László szerint Varga Mihály állításai teljes mértékben megalapozatlanok
2009 október 13.   Alternatív Energia
Keller László szerint Varga Mihály volt pénzügyminiszter állításai a 2010-es költségvetés el nem számolt tételeit illetően szakmailag teljesen megalapozatlanok.
Fegyelmi az MH újságíróját rabosító rendőrrel szemben
2009 október 5.   Metropol
Fegyelmi eljárást rendelt el Krammer György Zsolt ezredes, a XIV. kerületi rendőrkapitányság vezetője azzal a rendőrrel szemben, aki rabosította Pindroch Tamást, a Magyar Hírlap újságíróját, miután Keller László feljelentést tette ellene rágalmazás miatt.
"A fagyi visszanyal" - fegyelmi eljárás a Pindroch Tamást rabosító rendőrrel szemben
2009 október 5.   Alternatív Energia
Fegyelmi eljárást rendelt el Krammer György Zsolt ezredes, a XIV. kerületi rendőrkapitányság vezetője azzal a rendőrrel szemben, aki rabosította Pindroch Tamást, a Magyar Hírlap újságíróját, miután Keller László feljelentést tette ellene rágalmazás miatt.
Rabosították a Magyar Hírlap egyik újságíróját
2009 október 2.   HírTV
Rágalmazásért rabosították a Magyar Hírlap egyik újságíróját. Pindroch Tamást Keller László volt pénzügyi államtitkár jelentette fel.
All in: még az idén jöhet a pókertörvény
2009 szeptember 25.   hirado.hu
Beterjesztette a pókertörvényre vonatkozó javaslatát Keller László államtitkár. Ez szabályozza a játékszervezést, egyben adókötelessé teszi azt. A szakma ellenzi a terveket
Lehetséges, hogy igazából csak most kezdődik UD Zrt.-ügy?
2009 augusztus 14.   Alternatív Energia
A Keller László szocialista képviselő kérdései kapcsán elrendelt nyomozás arra utal, hogy az ügyészség talán mégsem végzett kellően megalapozott munkát az adatgyűjtési ügyben. A legfőbb ügyész más képviselőktől is 15 napon belül megválaszolandó hasonló kérdéseket kapott, melyek egy részében feltehetően már nem is dönthet másként, mint Keller esetében. Ez lavinaszerű feljelentési hullámot is…
UD-ügy: Keller László levele nyomán nyomoz az ügyészség
2009 augusztus 12.   Infostart
Feljelentésként értékelte a legfőbb ügyész a Keller László által hozzá intézett, az UD Zrt. ügyében feltett írásbeli kérdést. Ezt a szocialista képviselő jelentette be.
Keller László feljelentette a legfőbb ügyészt?
2009 augusztus 12.   Alternatív Energia
Feljelentésként értékelte a legfőbb ügyész a Keller László által hozzá intézett, az UD Zrt. ügyében feltett írásbeli kérdést. Ezt a szocialista képviselő mondta el az MTI-nek szerdán.
Kérdések özöne az UD Zrt. botrányában
2009 augusztus 5.   Alternatív Energia
Keller László a legfőbb ügyésznek, az MSZP szóvivője Demeter Ervinnek tett föl kérdéseket tegnap az UD Zrt. ügyében – melynek Nyakó István szerint valójában Demeter a főszereplője. A Fidesz volt titokminisztere ugyanakkor az MSZP-t, a kormányt és a nemzetbiztonsági szolgálatokat támadta, mert szerinte információkat gyűjtenek „a politika egész közeli részéről”.
Keller László a legfőbb ügyészt kérdezi az UD Zrt-ről
2009 augusztus 4.   Metropol
Írásbeli kérdést, - amely egyben feljelentésnek is tekinthető - tett fel Keller László, szocialista országgyűlési képviselő a legfőbb ügyésznek az UD Zrt-üggyel kapcsolatban.
UD-ügy: Keller László megírta levelét az ügyészségnek
2009 augusztus 4.   Infostart
Feljelentésnek is tekinthető kérdéseket tett fel a legfőbb ügyésznek Keller László. A szocialista országgyűlési képviselő azt tudakolja Kovács Tamástól, hogy kinek a megbízásából és milyen információt gyűjtött róla az UD Zrt.
UD Zrt.-ügy: Keller írásban kérdezi a legfőbb ügyészt
2009 augusztus 4.   hirado.hu
Keller László egyebek mellett azt firtatja, hogy kinek a megbízásából és milyen információt gyűjtött személyéről a cég
Keller László feljelentést tesz...
2009 augusztus 4.   Alternatív Energia
Írásbeli kérdést, - amely egyben feljelentésnek is tekinthető - tett fel Keller László, szocialista országgyűlési képviselő a legfőbb ügyésznek az UD Zrt-üggyel kapcsolatban. Keller László egyebek mellett azt firtatja, hogy kinek a megbízásából és milyen információt gyűjtött személyéről a cég.
Értelmetlen lesz a pókertörvény?
2009 június 8.   Blikk
Ma szavaz a parlament arról a szocialista módosító indítványról, amelynek célja az élőjátékos póker legalizálása, azaz megadóztatása; az on-line szerencsejáték továbbra is adómentes pénzforrás lehet - írja a Magyar Nemzet. A szerencsejáték-törvény Juhászné Lévai Katalin, Keller László és Halmai Gáborné által jegyzett módosításától félmilliárd forintos éves adóbevételt remélnek, és a befolyt…

Közélet