Kiss Péter

"Ha népszerűtlen a program, az az SZDSZ sara is"
2007 november 24.   Gondola
A kormányprogram a koalíció közös műhelyeiben készült, ezért nem lehet úgy tenni, hogy ha az népszerűtlen a programban, az csak az MSZP része – vélekedett Kiss Péter szombaton. Beszélt arról is, hogy az MSZP empatikussága igazságközlő habitussá vált. Reformhalandázsában merül ki az MSZP baloldali tömörülésének baloldalisága – reagált a Fidesz.
Kiss Péter: változtatni kell az MSZP habitusán
2007 november 24.   Alternatív Energia
Változtatni kell az MSZP habitusán, hogy támogatást szerezzen a reformokhoz. Erről Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának elnöke, az MSZP alelnöke beszélt szombaton Budapesten a platform országos értekezletén.
Kiss Péter a Vajdaságban - gazdaságfejlesztés és tolerancia
2007 november 23.   HírTV
Gazdaságfejlesztési együttes tanács létrehozását kezdeményezte a Tolerancia Program keretében Kiss Péter kancellária miniszter. A kezdeményezést hivatalosan pénteken délelőtt a vajdasági Topolyán a Tolerancia és a fiatalok című kerekasztalbeszélgetésen jelentette be a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter.
Felavatták Szombathelyen a felújított hangversenytermet
2007 november 17.   Spa Trend Online
A szombathelyi szimfonikus zenekar Bartók Béláról elnevezett hangversenytermét Kiss Péter kancelláriaminiszter adta át szombaton. Az egykori zsinagóga épületében lévő intézmény avatásán a kancelláriaminiszter kijelentette: azzal, hogy az egykori zsinagóga épületében a szimfonikus zenekar koncertterme és székhelye működik, a legbölcsebb döntést hozták meg. A hatvan évvel ezelőtt történtekre csak a…
80 milliárd forint a gyermekek helyzetének javítására
2007 november 15.   Alternatív Energia
A következő hét évben összesen 80 milliárd forint jut a Nemzeti Stratégiai Terven belül a "Legyen jobb a gyermekeknek" elnevezésű program végrehajtására - jelentette be Kiss Péter csütörtökön a Pest megyei Foton. A kancelláriát vezető miniszter a kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy a 2032-ig szóló program kidolgozását az elviselhetetlen gyermekszegénység tette indokolttá.…
Jövőre 69.000 forint értékű üdülési csekk adható adómentesen
2007 november 13.   Gondola
Az adómentes természetbeni juttatásként adható üdülési csekk értéke évi 69.000 forintra nő 2008-ban, ez 5,3 százalékos növekedés az idei 65.500 forinthoz képest - mondta Kiss Péter, a...
Jövőre 69.000 forintra nő az üdülési csekk értéke
2007 november 13.   Alternatív Energia
Az adómentes természetbeni juttatásként adható üdülési csekk értéke évi 69.000 forintra nő 2008-ban, ez 5,3 százalékos növekedés az idei 65.500 forinthoz képest - mondta Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) konferenciáján kedden, Budapesten. A miniszter a 2008-as üdülési csekk kalauz megjelenésével egy időben tartott szakmai fórumon…
Kiss Péter: a reformokra szükség van!
2007 november 8.   Alternatív Energia
A reformok a tisztességes többségért vannak, az igazságosabb közteherviselést szolgálják; arról szólnak, hogy az emberek kiszolgált, s ne kiszolgáltatott helyzetbe legyenek - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter csütörtökön Barcson.
Kiss Péter: a reformok a tisztességes többségért vannak
2007 november 8.   Gondola
A reformok a tisztességes többségért vannak, az igazságosabb közteherviselést szolgálják; arról szólnak, hogy az emberek kiszolgált, s ne kiszolgáltatott helyzetbe legyenek - mondta Kiss Péter...
Ma van Idősek Világnapja
2007 november 8.   Alternatív Energia
Az időspolitika az egész társadalom ügye - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter az Idősek Világnapja alkalmából az MSZOSZ Nyugdíjas Szövetsége által rendezett ünnepségen csütörtökön Budapesten. A Fidesz szakpolitikusa szerint az idősek számára meg kell teremteni a szükséges feltételeket az egészségi, szociális és anyagi biztonsághoz.
A nyugdíjasokkal is kiszúr, aki nem fizet adót
2007 november 8.   Privátbankár
Az időspolitika az egész társadalom ügye - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter az Idősek Világnapja alkalmából az MSZOSZ Nyugdíjas Szövetsége által rendezett ünnepségen. Hangsúlyozta, hogy az időse...
Megegyeztek a Szülőföld Alapítvány pénzeiről
2007 november 6.   Privátbankár
A kancelláriaminiszter megegyezett a határon túli magyarok képviselőivel a Szülőföld Alapítvány támogatásainak felosztásáról. A megállapodás szerint jövőre elsősorban az oktatás, a kultúra és a környezetvédelem fejlesztését szolgáló beruházások kapnak támogatást. A közel 2 milliárd forintos forrást a tavalyihoz hasonlóan idén sem az egyes területeken élő magyarok számának arányában osztják szét,…
Kiss Péter: veszélybe kerülhet az erdélyi magyarok képviselete
2007 november 5.   Alternatív Energia
Veszélybe kerülhet az erdélyi magyarok európai parlamenti képviselete, ha egyes magyarországi politikai erők megosztó tevékenysége tovább folytatódik - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével folytatott tárgyalását követően hétfőn, sajtótájékoztatón.
Kiss Péter helyettesíti az őszi szünetben a miniszterelnököt
2007 október 28.   Infostart
Szabadságra ment Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - tudta meg az távirati iroda.
Kiss Péter egy hétre "Gyurcsány székébe ül"
2007 október 28.   Alternatív Energia
Szabadságra ment Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Daróczi Dávid kormányszóvivő elmondta: Gyurcsány Ferenc, felesége és a gyerekek az őszi szünetben öt napot töltenek Spanyolországban, a költségeket természetesen saját maguk fedezik - tette hozzá. Az MTI úgy tudja, a miniszterelnök jövő szombaton már újra Magyarországon lesz.
Kiss Péter szívesen váltaná Gyurcsányt
2007 október 27.   Gondola
Kiss Péter szerint a miniszterelnök tisztasági csomagja csak eltereli a figyelmet a valódi kormányzásról. A kancelláriaminiszter egy lapinterjúban elmondta ha felkérnék, szívesen váltaná Gyurcsány...
Kiss Péter: nem az a lényeg, hogy fájjon
2007 október 27.   Privátbankár
Nem híve az önostorozásnak Kiss Péter és annak még kevésbé, hogy bárki ezzel próbáljon hitelt szerezni a politikában. A kancelláriaminiszter most nem keresne senkit Gyurcsány helyére
Kiss Péter nem hisz Gyurcsány csomagjában
2007 október 27.   HírTV
Kiss Péter szerint a miniszterelnök tisztasági csomagja csak eltereli a figyelmet a valódi kormányzásról. A kancelláriaminiszter szerint önostorozással nem lehet visszaszerezni a politikai elit hitelességét.
Első kérdésünk Kiss Péterhez: sk a tróger a baloldalon?
2007 október 27.   Alternatív Energia
Nem híve az önostorozásnak Kiss Péter és annak még kevésbé, hogy bárki ezzel próbáljon hitelt szerezni a politikában. A kancelláriaminiszter nem szeretné, ha a kormányfő köztisztasági csomagja a reform-program helyébe lépne, mert szerinte nem lenne helyes lecserélni az országot ért kihívásra adott választ egy lényeges, de részelemre. A lapunknak adott interjúban Kiss Péter azt is kifejtette, most…
Kiss Péter: meg kell szerezni a többség támogatását a változásokhoz
2007 október 25.   Alternatív Energia
A szocialista párt Nagy párbeszéd rendezvénysorozata arról szól, hogy meg kell szerezni a többség támogatását azokhoz a változásokhoz, amelyek egyébként a többség érdekét szolgálják - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter csütörtökön Kecskeméten. Ennek a párbeszédsorozatnak éppen az ad értelmet, hogy a legjobb megoldásokat válasszuk, azokat, amelyek leginkább megfelelnek az embereknek - mondta…

Közélet