Korrupció

Ligeti Miklós: Felfoghatatlan, hogy még mindig nem hallgatták ki gyanúsítottként az MNB-ügy érintettjeit
2026 szeptember 6.   ATV
A korrupciós ügyekről, az MNB alapítványainak ügyéről, valamint a vagyonvisszaszerzési hivatal szerepéről is beszélt Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában.
Ruszin-Szendi szerint NER-es módszerekkel támadják a katonai nemzetbiztonság élére jelölt Szuvák Attilát, Hadházy szerint épp ez idézi a régi rendszert
2026 szeptember 4.   444.hu
"Ha valaki nekem 2013-ban elmondja, hogy a Fidesz bukása után Orbán egyik korrupt tábornoka miniszterré menti át magát, kinevetem" – írta Hadházy, miután a honvédelmi miniszter "a régi NER-stílusról" elmélkedett.
Nehezen, lassan, keveset, külföldi segítséggel – a vagyonvisszaszerzés nemzetközi tapasztalatai
2026 szeptember 3.   444.hu
Nem Magyarország az első, ahol megpróbálják egy bukott, korrupt rezsim zsákmányát visszaszerezni. Teljes sikert sehol sem értek el. Van, amit a tolvajok már elfogyasztottak, és a külföldre menekített vagyon is kemény dió. De egy-egy ügyre összpontosítva, nagyhatalmi segítséggel, gyorsan dolgozva azért lehet sikereket elérni.
Orbán Anita: A "korrupció gazdasági költségekkel jár", és a jogállamiság helyreállítása "azonnali kézzelfogható gazdasági hasznot termel"
2026 szeptember 3.   Magyar Hírlap
A kormány első 100 napi tevékenységét foglalta össze a külügyminiszter.
A Vučić-rendszer ellen tüntető diákokat is Pegasussal figyelték meg Szerbiában
2026 szeptember 3.   444.hu
Az izraeli kémszoftverrel figyelhették a korrupcióellenes mozgalom szervezőit és az ellenálló diákokat.
Majdnem 1000 milliárd forint közpénz folyt ki verseny nélkül az év első felében
2026 szeptember 2.   Telex
A CRCB friss elemzése azt nézte meg, hogy az Orbán-rendszerben melyik tenderkiírók és kormányközeli cégek között alakultak ki magas korrupciós kockázatok a közbeszerzéseknél.
"Amikor a Mészáros és Mészáros Kft. megjelenik, 52 szerződésrészből 51-et nyer verseny nélkül" – listázták a leginkább korrupciógyanús közbeszerzési párosokat
2026 szeptember 2.   444.hu
Demeter Szilárd múzeumainál kénye-kedve szerint nyert a felcsúti oligarcha, ugyanúgy, ahogy Rogán kommunikációs hivatalánál Balásy Gyula. Szíjj Lászlónak volt cége, aminek egy közbeszerzésen sem kellett versenyeznie. Korrupciókutatók több ezer tendert néztek át, hogy kigyűjtsék a NER-es baráti cégek által elnyert megbízásokból a leggyanúsabbakat.
Nem kell hat év a korrupció elleni harchoz – de a neheze csak utána kezdődik
2026 szeptember 2.   Forbes
Három ország tapasztalatai bizonyítják, hogy néhány év alatt el lehet jutni a felelősökig. De mi jön utána?
Ligeti Miklós: a vagyon visszaszerzéséhez olyan jogi eszközökre lesz szükség, amelyek komoly dilemmákat vetnek fel
2026 szeptember 2.   Forbes
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint nem az a kérdés, mikor végez az új korrupcióellenes hivatal, hanem hogy mennyire lesz erős
Az ukrán ombudsman szerint 50-70 ezer dollárért már nem csak a mozgósítást lehet megúszni, hanem ki is juttatnak az országból
2026 szeptember 2.   444.hu
Új korrupciós módszer jelent meg az ukrán területi toborzóközpontokban, komplett "csomagajánlattal" – írja a Meduza, egyelőre meg nem erősített információk alapján.
Álomfizetésekkel áll fel az új szuperhivatal – Unger Anna elárulta, mit vár az NVVH leendő dolgozóitól
2026 szeptember 1.   ATV
Az átlagosnál jóval magasabb javadalmazásra számíthatnak az újonnan felálló Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal (NVVH) munkatársai. Unger Anna hivatalvezető szerint a korrupciónak kitett területen dolgozó szakembereket anyagilag is óvni kell a befolyásolási kísérletektől.
Őrsi Gergely, a letartóztatott II. kerületi polgármester új szakmát tanul
2026 szeptember 1.   Infostart
Őrsi Gergely, akinek letartóztatását különféle korrupciós ügyek miatt a bíróság október 4-ig meghosszabbította, most különös poszttal jelentkezett közösségi oldalán. Bejelentette, hogy szeptembertől új szakmát tanul.
Kiemelkedő fizetést ígérnek az új hivatal dolgozóinak: „Iszonyatosan jó munkát várok tőlük”
2026 szeptember 1.   HR Portál
Kiemelkedő fizetést ígér az újonnan felálló Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal (NVVH) munkatársainak Unger Anna hivatalvezető. Szerinte a korrupciónak kitett intézmény dolgozóit anyagilag is védeni kell a befolyásolási kísérletektől. „Nagyon jól meg lesznek fizetve, cserébe iszonyatosan jó munkát várok tőlük” – fogalmazott.
Mennyi idő kell a korrupció elleni harchoz? Három ország, három modell, hasonló tanulságok
2026 szeptember 1.   Azenpenzem
A korrupció elleni küzdelem érdekében létrehozott, és sikeresnek tartott speciális intézmények három földrész egy-egy országában azt mutatják ,hogy néhány éven belül elérhetők kézzelfogható eredmények, és el lehet jutni a politikai elit magas szintjéig is. Az igazi happy end másért maradt végül mindenütt el.
Unger Anna: „Szét kell verni az üvegplafont a politikai korrupció alatt”
2026 szeptember 1.   Kontroll.hu
A közvagyon visszaszerzése mellett a 2010 és 2026 közötti időszak rendszerszintű feltárását is feladatának tekinti Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal megválasztott elnöke. A Kontrollnak arról beszélt, hogy az új intézmény nem „kettes számú ügyészség” lesz, hanem azt is vizsgálja majd, hogyan tűnhetett el jelentős me
Meglehetősen jó fizetésre számíthatnak az NVVH munkatársai – Unger Anna elárulta, miért
2026 augusztus 31.   Portfolio
Unger Anna friss interjújában az újonnan felálló NVVH várható működéséről, a vagyonvisszaszerzés realitásairól és a korrupciós ügyek kezelésének lehetséges stratégiáiról beszélt. Szóba kerültek a vádalkuk, a hivatal munkatársainak védelme és javadalmazása, valamint az is, hogy a szervezet politikai hovatartozástól függetlenül vizsgálná a beérkező ü
Unger Anna elárulta, Ligeti Miklóst milyen pozícióban látná szívesen
2026 augusztus 31.   rtl.hu
Nem mond le, mert az az alkalmatlanság bizonyítéka lenne - ezt Unger Anna mondta az RTL Híradónak, aki vasárnap az RTL Házon Kívül című műsorának is vendége volt. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal pénteken megválasztott elnöke arról is beszélt, hogy korábbi riválisát, Ligeti Miklóst korrupciókutatói poszton látná szívesen a szerveze
Magyar Péter: ha mindig a közvélemény döntene a kinevezésekről, akkor az ország kormányozhatatlanná válna
2026 augusztus 30.   Portfolio
A Tisza-kormány első 110 napjának eredményeit – köztük a 6000 milliárd forintos uniós forrás hazahozatalát és az új korrupcióellenes hivatal felállítását – értékelte beszámolójában Magyar Péter. A kormányfő emellett reagált a kabinetet ért bírálatokra is, hangsúlyozva, hogy a felelős kormányzáshoz olykor népszerűtlen döntésekre is szükség van.
Tisza-kormány: a választók is ítéletet mondtak Unger Anna megválasztásáról, ma elkészül a paksi fenékküszöb első üteme
2026 augusztus 29.   Portfolio
Az Országgyűlés pénteken megválasztotta Unger Anna Rózát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére, a döntés azonban komoly politikai és szakmai vitát váltott ki. A kormány azt is bejelentette, hogy Tasnády Katalin főügyészségi ügyész lehet az új korrupcióellenes hivatal nyomozati elnökhelyettese. Az új hivatal feladata a közpén
Zelenszkij bajban van
2026 augusztus 29.   444.hu
Az oroszok szétlövik az ukrán kiskereskedelmi infrastruktúrát és megbénítják a tengeri forgalmat, Pandora szelencéje ki van nyitva, újabb korrupciós botrányok robbannak, a belpolitikai turbulencia a túlmozgásos Fedorov exminiszter jóvoltából fokozódik. Mit tehet ilyenkor az elnök és a csapata?

Közélet