Kósa Lajos

Módosító: a bürokratikus kereteket akarják elhárítani
2018 december 4.   HírTV
A Munka törvénykönyvének módosításáról tárgyalt hétfőn a javaslatot benyújtó Kósa Lajos a szakszervezetekkel.
Tüntetnek a „rabszolgatörvény” ellen
2018 december 4.   Blikk
Több ponton is módosította tegnap Kósa Lajos (54) fideszes képviselő a szakszervezetek által csak rabszolgatörvénynek nevezett javaslatát.
Két éve Kósa Lajos nagyon mérges lett, mikor úgy érezte, hogy a szocialisták a "multik" oldalára álltak a "dolgozók" helyett a munkavégzés szabályainak ügyében
2018 december 4.   444.hu
Most ő nyújtotta be a túlóra-törvényt, ami a Fidesz indoklása szerint azért jó, mert a multik örülnek neki.
Kósa Lajos szerint a CEU nem tud Budapestről elköltözni, hiszen soha nem is volt itt
2018 december 4.   444.hu
Ba dum tss!
Kósa: A CEU nem tud Budapestről elköltözni
2018 december 4.   ATV
Kósa Lajos szerint, "a New York-i CEU soha nem volt Budapesten, ezért nem tud Budapestről elköltözni, tehát logikai képtelenség”. A DK szerint ez a hétfő fekete nap a magyar felsőoktatás számára. A Jobbik szerint a CEU távozása rossz a magyar egyetemi világnak. Az LMP pedig úgy véli, hogy ez Orbán Viktor és Soros György személyes vitájának következ
Kudarcba fulladtak a tárgyalások: marad a 400 órás túlóra
2018 december 3.   Portfolio
Hiába voltak ígéretesek a múlt heti egyeztetések, amelyeken a munkavállalói érdekvédelmi szervezet vezetői és Kósa Lajos találkozott, az akkori ígérgetésekből alig maradt meg valami - írja a Zoom.hu. A munkavállalói érdekvédelmi...
Kósa: A munkaidő-beosztás megváltoztatásához a munkavállaló beleegyezésére lenne szükség
2018 december 3.   Igényesférfi.hu
Kósa Lajos kiemelte, hogy a módosítások kizárólag az egyenetlen munkarendben dolgozókat érintik, a magyar munkaerőpiacon 10-15 százalék, aki ilyen munkarendben dolgozik.
Itt a javaslat: örülhetnek a dolgozók, nőhet a szabadnapok száma
2018 december 3.   Pénzcentrum
Több pontból álló javaslatcsomagot terjeszt kedden a munka törvénykönyvének tervezett módosításához az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága elé a Fidesz - közölte Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési...
Kósa: Módosításokat javasol a Fidesz a munka törvénykönyvének átírásán
2018 december 3.   ATV
Több pontból álló javaslatcsomagot terjeszt kedden a munka törvénykönyvének tervezett módosításához az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága elé a Fidesz - közölte Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője, aki hétfőn munkavállalói szövetségekkel egyeztetett.
Bejelentette a kormány: így változik a rabszolgatörvény!
2018 december 3.   Portfolio
Több pontból álló javaslatcsomagot terjeszt kedden a munka törvénykönyvének tervezett módosításához az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága elé a Fidesz - közölte Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési...
Megvan, hogyan módosítja a Fidesz a túlórajavaslatot
2018 november 30.   Portfolio
Kósa Lajos az ATV csütörtök esti műsorában jelentette be: a beterjesztett jogszabályt úgy módosítják, hogy senkinél ne lehessen évi 250 óránál több túlórát elrendelni, ha az illető nem járul hozzá. Az eddigi szabályozáshoz...
Megvan, hogyan módosítja a Fidesz a túlóra-javaslatot
2018 november 30.   Portfolio
Kósa Lajos az ATV csütörtök esti műsorában jelentette be: a beterjesztett jogszabályt úgy módosítják, hogy senkinél ne lehessen évi 250 óránál több túlórát elrendelni, ha az illető nem járul hozzá. Az eddigi szabályozáshoz...
Kósa: a szakszervezeteknek ebben igazuk volt
2018 november 29.   ATV
2010 óta foglalkozik a munka világával képviselőként, van olyan része a mostani javaslatnak, amely „hajaz” korábbi javaslatára. Ezt válaszolta Kósa Lajos fideszes képviselő az ATV Egyenes beszéd című műsorában arra a kérdésre, hogy miért ő és miért nem a kormány terjesztette elő a munka törvénykönyvének módosítását.
Liga: még a munkaadók is túlzásnak tartják a túlórakeret emelését
2018 november 29.   ATV
A munkaadói oldal is úgy gondolja, hogy a túlórakeret ilyen mértékű emelése kedvezőtlenül hat a munkaerőpiaci folyamatokra. Hétfőn a szakszervezeti szövetségek folytatják a tárgyalásokat Kósa Lajossal.
Kósa Lajos: Kutyából nem lesz szalonna
2018 november 28.   HírTV
Szávay István nőverős ügye mutatja, hogy a Jobbik mindenféle változást színlel – mondta a fideszes politikus.
Kollektív szerződés kell a túlórák növeléséhez
2018 november 28.   HírTV
Megegyeztek a szakszervezetek Kósa Lajos országgyűlési képviselővel folytatott tárgyalásokon szerdán.
Úgy tűnik, elérték a szakszervezetek, hogy csak a dolgozók beleegyezésével emelkedhessen 400 órára a túlórakeret
2018 november 28.   444.hu
Szerdán tárgyaltak Kósa Lajossal a törvénymódosításról. De így is maradtak vitás pontok, hétfőn ülnek le újra.
Meghátrál a kormány! - Felpuhul a "rabszolgatörvény"
2018 november 28.   Portfolio
Módosító indítványt fognak benyújtani a túlórák lehetséges számát 400-ra növelő törvényjavaslathoz. Kósa Lajos bejelentése alapján a kormány meghátrál, és csak a munkavállaló beleegyezésével lehet majd elrendelni túlórát....
Szakszervezetek: kollektív szerződésben kell rögzíteni a túlórák számát
2018 november 28.   Igényesférfi.hu
Amennyiben változik a maximum egy évben meghatározott munkaidőkeret, abban az esetben kollektív szerződésben kell rögzíteni a részleteket – egyeztek meg a szakszervezetek Kósa Lajossal.
Szó sincs rabszolgasorsról – Kósa a túlóra-javaslatról
2018 november 28.   Igényesférfi.hu
Kósa Lajos szerint nem igaz az ellenzék híresztelése miszerint rabszolgatörvényről lenne szó. A törvénymódosítási javaslat csak teret enged a dolgozóknak, hogy saját beleegyezésükkel többet dolgozva, többet kereshessenek. Mindez azonban csak a dolgozók beleegyezésével lehetséges.

Közélet