Lendvai Ildikó

Paul Lendvai: Orbánnak nagyobb az esélye mint Bajnainak
2012 november 4.   ATV
Fontos, hogy Bajnai Gordon visszatért és az összefogás élére állt, de a jelen állás szerint a következő választásokon Orbán Viktorra tenném a szavazatom – ezt Paul Lendvai mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
MSZP: van-e joga egy közintézménynek demonstrálókat vonszoltatni az utcán?
2012 november 4.   Alternatív Energia
Az MSZP kezdeményezi az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága, valamint a Kultúrális és Sajtóbizottsága összehívását. Lendvai Ildikó, Nyakó István és Mandur László szerint haladéktalanul ki kell vizsgálni a november 1-ről 2-ára virradó éjszakán a Kunigunda utcában a köztelevízió székháza előtt történteket.
Paul Lendvai szembeköpősdizik, avagy az "úgy kezdődött, hogy visszaütött"
2012 november 2.   Gondola
Paul Lendvai három élete
2012 október 31.   Spa Trend Online
Rendhagyó könyv készült Paul Lendvaival - kezdte a Három élet című, most megjelent interjúkötet tegnapi bemutatóján Kocsis András, a Kossuth Kiadó elnöke. A nemzetközileg elismert publicista izgalmas életútjáról, három életéről - ifjúkoráról, az 1956 utáni bécsi letelepedéséről és a rendszerváltás utáni évekről - beszélgetett Mihancsik Zsófiával.
Egyetértés miatt elmaradt a vita az MSZP és a DK között
2012 október 20.   ATV
Bár vitafórumot hirdettek, a vita elmaradt az MSZP és a Demokratikus Koalíció között azon a rendezvényen, ahol Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője, volt elnöke és frakcióvezetője, illetve Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke fejtette ki véleményét a két párt viszonyáról. Mindkét politikus úgy látja: a kormány leváltása érdekében az összefogás felülírja az egymásra…
Paul Lendvai újabb támadása Magyarország ellen
2012 október 14.   Gondola
Tiltakozó beadvánnyal akarnak fordulni az osztrák közszolgálati televízióhoz, és ehhez támogató aláírásokat gyűjtenek ausztriai magyarok.
ORF: aggasztó a magyar média helyzete
2012 október 12.   Kripto Akadémia
Alaptalannak tartja, ezért visszautasította az osztrák közszolgálati televízió (ORF) igazgatója a bécsi magyar nagykövet kritikáját, miszerint Paul Lendvainak az ORF-en szeptember végén vetített, Magyarország elmúlt két évéről szóló dokumentumfilmje egyoldalú, elfogult és igazságtalan.
Lendvai: a magyar állapotokat mutattuk be, nem volt egyoldalú a film
2012 október 2.   ATV
A magyar állapotokat mutattuk be azzal az osztrák közszolgálati televízióban levetített dokumentumfilmmel, amely nagy botrányt kavart Magyarországon – erről Paul Lendvai beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Lendvai: nem akartunk ártani Magyarországnak
2012 október 1.   Kripto Akadémia
Pesszimista ugyan az osztrák állami televízió, az ORF Magyarországról szóló, múlt héten sugárzott filmje, de csak azért, mert így látják az érintettek, a film alkotóinak pedig nem volt szándékában ártani Magyarországnak. Erről a producer Paul Lendvai nyilatkozott, miután az alkotás kiváltotta Budapest haragját. A bécsi magyar nagykövet szerint kizárólag a magyar kormány ellenfelei jutottak szóhoz…
Orbán nem akart megszólalni a magyar demokráciáról szóló filmben
2012 szeptember 30.   Kripto Akadémia
A nemzeti taxiscég sofőrje és Magyarország külügyminisztere egyaránt megszólalt abban a filmben, amit Paul Lendvai jegyez. A bécsi publicista az ATV-nek cáfolta, hogy le akarták volna járatni Magyarországot.
Paul Lendvai: nem akartuk lejáratni Magyarországot
2012 szeptember 30.   ATV
220 ezren látták az osztrák közszolgálati televízióban sugárzott dokumentumfilmet Magyarországról. A bécsi magyar nagykövet levélben tiltakozott az ORF elnökénél az egyórás film miatt. Szalay-Bobrovinczky Vince szerint a műben szinte kizárólag a magyar kormány ellenfelei jutottak szóhoz. A nagykövet úgy véli, hogy ezzel az osztrák közönség nemcsak egyoldalú, hanem igazságtalan tájékoztatást kapott…
Éles vita tört ki: „Ön hazudott, nem ezt mondta Lendvai…”
2012 szeptember 27.   ATV
Órákig tartó, személyeskedésektől sem mentes ülést tartott a parlament gazdasági bizottsága a 2008-ban megkötött IMF-megállapodásról és a hitelfelvételről.
Lendvai Ildikó is meglátogatta az éhségsztrájkoló Gyurcsányékat
2012 szeptember 14.   ATV
Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke és a szocialisták fiataljait tömörítő Societas néhány tagja is ellátogatott csütörtök este az éhségsztrájkoló DK-s politikusokhoz- értesült az atv.hu.
Külföldi sajtó - A kormány dilettáns fellépése ártott a nemzet megítélésének
2012 szeptember 4.   Alternatív Energia
A Der Standard című osztrák lap Paul Lendvai vendégkommentárját közölte a Safarov-ügyről. A publicista a vezető liberális osztrák napilapban úgy fogalmazott: kétharmados parlamenti többsége és annak ellenére, hogy gyenge az ellenzék, Orbán Viktor meglepetésre egy "otromba csapdába" esett.
Orbán a beosztottjai mögé bújik?
2012 augusztus 21.   Alternatív Energia
A miniszterelnök helyett a Navracsics Tibor vezette tárcának kellett magyarázatot eszkábálnia arra, mit is jelenthetnek Orbán gondolatai a demokráciát felváltó, "más típusú politikai rendszerről" - írja közleményében Lendvai Ildikó, országgyűlési képviselő.
Lendvai: nem kell elhatárolódni se a Népszavától, se a Népszabadságtól
2012 augusztus 17.   ATV
A szocialista politikus a Haza és Haladás Alapítvány tanulmányára reagált, amely szerint csak összefogással győzhetnek a demokratikus ellenzék pártjai.
Lendvai: Orbán magyarázza meg a kijelentéseit
2012 augusztus 2.   ATV
Akár egy államcsőd is létrehozhat olyan helyzetet, amelynek hatására a demokráciát fel fogja váltani a miniszterelnök által jósolt új politikai rendszer – mondta Lendvai Ildikó az Egyenes Beszédben. Az MSZP-s országgyűlési képviselő szerint ez nem egy magát demokratikusnak gondoló miniszterelnök logikája.
MSZP: Mit ért Orbán Viktor "más típusú politikai rendszerek" alatt?
2012 augusztus 1.   Alternatív Energia
Az MSZP-s Lendvai Ildikó arra kéri Orbán Viktort, tisztázza, mire gondolt, amikor azt mondta: reméli, hogy nem kell kigondolni és a gazdasági túlélés érdekében bevezetni a demokrácia helyett más típusú politikai rendszereket.
A külföldi sajtó Magyarországról - Der Standard, Financial Times, Deutschlandradio
2012 július 10.   ProfitLine
A romániai és magyarországi politikai fejleményekre adott európai uniós reagálást bírálta Paul Lendvai ausztriai publicista A képmutatás vására című írásában, amely a Der Standard liberális bécsi napilapban jelent meg.
A Médiatanácsnak mennie kell!
2012 július 6.   Alternatív Energia
Tegnapi döntésük után a Médiatanács tagjai egyetlen tisztességes lépést tehetnek: le kell mondaniuk. Ugyanezt kell tenniük azoknak, akik erre a döntésre parancsot adtak - írja közleményében Lendvai Ildikó és Mandur László MSZP-s országgyűlési képviselő.

Közélet