Lázár János

Újabb fordulat: még egy utolsó meglepetést okozott a magyaroknak az M30-as autópálya – mégsem akkor nyitották meg, mint mondták
2025 december 30.   vg.hu
Lázár János már bejelentette, hogy mikor nyitják meg az M30-as eddig lezárt szakaszát. Az M30-as autópálya Miskolc és Szikszó közötti szakaszát korábban le kellett zárni.
300 magyar település szabadul meg a kamionoktól
2025 december 30.   ProfitLine
Háromszáz magyar település lakói szabadulnak meg az utcáikon dübörgő kamionoktól napokon belül - írta Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden közzétett Facebook-bejegyzésében.
Lázár János: A Strabag át…tt bennünket, de mi levertük rajtuk – újra járható az M30-as
2025 december 30.   SzMo
A kivitelező szerint vis maior történt, a miniszter szerint viszont hibázott a Strabag. A jó hír viszont az, hogy az újranyitással gyorsabbá vált a közlekedés.
300 településről tiltják ki a kamionokat. 262 kilométeren vezet be korlátozást Lázár János
2025 december 30.   Forbes
A miniszter azt ígérte, hogy a magyar fuvarosokkal szót értenek és megegyeznek. Mi történt? Napokon belül 300 magyar településen szűnik meg az utcákon áthaladó, 20 tonna feletti kamionforgalom, jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter. Részletek. Az Építési és Közlekedési Minisztérium országos súlykorlátozásokat vezet be: a tranzi
Lázár János fontos bejelentést tett az M30-assal kapcsolatban
2025 december 30.   hirado.hu
"Rázós volt az út, de megérkeztünk!" – fogalmazott a miniszter.
Lázár János közlekedési korlátozásokat jelentett be – itt a lista, több száz település érintett
2025 december 30.   Infostart
Háromszáz magyar település lakói szabadulnak meg az utcáikon dübörgő kamionoktól napokon belül – írta Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden közzétett Facebook-bejegyzésében.
Napokon belül 300 magyar település lakói szabadulnak meg az utcáikon dübörgő kamionoktól – jelentette be Lázár János
2025 december 30.   hirado.hu
A miniszter tájékoztatása szerint országszerte 56 helyszínen, összesen 262 kilométer hosszan vezetnek be súlykorlátozást.
300 magyar település mentesülhet a kamionforgalom alól
2025 december 30.   Adózóna
Napokon belül háromszáz magyar település lakói szabadulnak meg az utcáikon dübörgő kamionoktól – közölte Lázár János építési és közlekedési miniszter ma közzétett Facebook-bejegyzésében.
Pontot tett a vita végére Lázár János: bezárta a kiskaput a miniszter
2025 december 30.   Mandiner
"Új szabályokat hozunk, és átalakítjuk a vidéki, helyi forgalomszervezést" – jelentette be az építési és közlekedési miniszter.
Kedden délután nyílhat meg a forgalom előtt az M30-as autópálya lezárt szakasza
2025 december 30.   Demokrata
Tanultunk a Strabaggal való közös munkából, írta közösségi oldalán Lázár János.
Lázár János tiszta vizet öntött a pohárba a teherforgalom körül kialakult mizériában
2025 december 30.   Magyar Nemzet
Ötvenhat helyszínen, összesen 262 kilométer hosszan vezetnek be súlykorlátozást országszerte.
Lázár János megtette a nagyon várt bejelentést
2025 december 30.   Infostart
A javítások, rengeteg vádaskodás és politikai összecsapás után a keddi nap folyamán megnyílik az M30-as autópálya eddig lezárt szakasza.
Lázár János azt ígéri, kedd este már tényleg megnyitják a hányattatott sorsú M30-as autópályát
2025 december 30.   Telex
A miniszter szerint a kivitelező Strabag átbaszta a kormányt az autópálya süllyedése utáni helyreállításnál, de mostanra elhárult az utolsó akadály is, hogy megnyissák a lezárt szakaszt.
Meglepő bejelentés: órákon belül átadják Magyarország legjobban várt autópályáját – mostantól teljes az összekapcsolás Szlovákiával
2025 december 30.   vg.hu
Lázár János bejelentette, hogy december 30-án 18:00-tól megnyitják a forgalom részére az M30-as eddig lezárt szakaszát. Miskolc és Szikszó között 2024 február végén le kellett zárni az autópályát.
Csúnyán odaszólt a Strabagnak, majd nagy bejelentést tett Lázár János: "Nem hagytuk, hogy újra átverjék a magyarokat!"
2025 december 29.   Mandiner
Végre megnyílik a forgalom előtt az M30-as autópálya korábban lezárt szakasza.
Lázár János azt ígéri, kedd este már tényleg megnyitják a hányattatott sorsú M30-as autópályát
2025 december 29.   Telex
A miniszter szerint a kivitelező Strabag átbaszta a kormányt az autópálya süllyedése utáni helyreállításnál, de mostanra elhárult az utolsó akadály is, hogy megnyissák a lezárt szakaszt.
Lázár János váratlanul eltörölte az autópálya-matricát egy szűk körnek, Ursula von der Leyenéknek elege lett Szlovákiából: hadat üzentek Amerikának – az év legolvasottabb közéleti hírei
2025 december 29.   vg.hu
Különös esetek következtek be.
Lázár bejelentette: a sok huzavona után holnap megnyílik Magyarország legújabb autópályaszakasza
2025 december 29.   Portfolio
Sok bizonytalanság és nyilvános üzengetés után mégis megnyílik az M30-as autópálya eddig lezárt szakasza. Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn közösségi oldalán jelentette be, hogy december 30-án 18 órától ismét forgalomba helyezik a Miskolc és Szikszó közötti pályarészt.
RTL: Lázár János személyesen járhatott közben egy falu útjának felújításáért
2025 december 29.   444.hu
Hadházy Ákos szerint nem véletlen, hogy Füzérkajatán van ingatlana Lázár János fiának is.
Az Országos Bírói Tanács elnöke otrombának és logikátlannak nevezte Lázár János "Tiszának nyaló bírókról" szóló kijelentését
2025 december 29.   SzMo
Pecsenye Csaba szerint a bírósági döntések semmibevétele a jogállam végét jelenti. A miniszter vádjaira azzal vágott vissza, hogy a közel 2700 bíró nem politizálhat.

Közélet