-
A NER-es arisztokrácia nemcsak a Tiszától fél, de attól is, hogy ha rosszra fordulnak a dolgok, valamit majd be kell adni a közösbe
2026 február 23.
Telex
-
Tiborcz István és Lázár János szerepe nő a kormányközeli gazdasági elitben, eközben Matolcsy Ádám köre határozottan, míg Mészáros Lőrinc kisebb mértékben, de visszaszorul. Sokan attól tartanak, vereség esetén benyújtják nekik a számlát, mit kéne visszaadni.
-
Magyar Péter szerint a Tisza 60 körzetben hibahatáron túl vezet, 20 körzetben vezet, a Tiszát nem lehet megállítani
2026 február 21.
Telex
-
Lázár János az egyik ügyfele lesz a vagyonvisszaszerzési hivatalnak, az pedig megmosolyogtató, hogy drogügyekkel Deutsch Tamás és Rogán Antal pártja vádaskodik, mondta a Tisza Párt elnöke az önkénteseiknek tartott rendezvény után.
-
Lázár János a kerítést is kolbászból ígérte Békéscsabán: új reptér és 2500 munkahely után jött a durva beszólás Magyar Péternek
2026 február 21.
SzMo
-
Lázár János a Digitális Polgári Körök roadshow-ján a 47-es főút négysávosítását is bejelentette. A miniszter Békéscsabán első lépésként a Vulcan Shield Global betelepítését említette.
-
Orbán Viktor számai alapján már nem áll olyan jól a Fidesz, mint azt korábban mondta
2026 február 21.
Telex
-
A 106 választókerületből 65-ben nyernének most vasárnap a miniszterelnök szerint. A békéscsabai DPK-gyűlésen megfenyegette az ukránokat, akik szerinte a magyarok pénzére pályáznak. Lázár János azt üzente Magyar Péternek, hogy "aki felszív egy csíkot, az húzza el a csíkot."
-
Földműves letelepítési program 40 év alatt: Lázár János drasztikus megoldása a generációváltásra
2026 február 21.
Agroinform
-
Most kell gazdának állni? A bejelentett program szerint a következő évtized nyertesei azok lehetnek, akik időben belépnek a stratégiai ágazatba.
-
Lázár elszólta magát: így osztogatott a NER pozíciókat az elmúlt 16 évben
2026 február 21.
Kontroll.hu
-
Lázár János afféle freudi elszólást produkált nemrég, ugyanis tulajdonképpen arról beszélt, hogy a NER-ben úgy lehet pozícióhoz jutni, hogy a minisztertársa kért a férjének jól fizető állást, ő, a miniszter pedig adott.
-
Új Mercedes-üzemet adnak át Magyarországon
2026 február 21.
Magyar Hírlap
-
Jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter.
-
"Majd amikor az első magyar honvéd elesik a fronton, és elássák egy gödörbe, majd akkor mindenki észhez tér" – mondta Lázár, majd kitüntetésnek vette, hogy lehorthystázták
2026 február 20.
SzMo
-
Lázár János egy makói lakossági fórumon az ukrán fenyegetésről és a háborúból való kimaradásról beszélt. A miniszter egy kérdezőnek válaszolva a "horthysta" jelzőt elismerésnek nevezte.
-
Hazai pályán hirdetett agrárprogramot Lázár János
2026 február 20.
Magyar Mezőgazdaság
-
Egyebek mellett a közétkeztetés agrárkamara, és a teljes vízügyi ágazat agrárirányítás alá szervezését is javasolta Lázár János, mini agrárprogramnak is beillő javaslatainak ismertetésekor.
-
Nem agrárpolitikára, hanem vidékfejlesztésre van szükség
2026 február 20.
Magyar Hírlap
-
Lázár János szerint "ez nem lehetetlen dolog, ez szándék kérdése".
-
Lázár János egy éve elmagyarázta, miért volt hiba eladni a Westend területét. Most pont ugyanerre készülnek
2026 február 20.
Telex
-
A MÁV 1997-ben 3 millió euróért adta el azt a telket, ami ma 600 millió eurót érne.
-
A szabályozás, ami mindent lassít: hogyan fogja meg a plázastop a boltláncokat?
2026 február 20.
Portfolio
-
A választások előtt szűk két hónappal Lázár János építési és közlekedési miniszter újra nekiment a kiskereskedelmi láncoknak, gyökeres átalakítást ígérve április 12. után. Az miniszter és a kiskereskedelmi láncok közötti csörte nem új, elég csak a Spar-ügyre gondolni, és a kormány valóban sokat tett azért, hogy akadályozza a külföldi kiskereskedelm
-
Bejelentés a semmiből: új Mercedes-gyárat adnak át hazánkban
2026 február 20.
Demokrata
-
Kecskeméten gyakorlatilag Mercedes-várost hoztak létre – jelentette ki Lázár János.
-
Lázár a választás előtt valamiért még szükségesnek érezte elmondani, hogyan osztottak pozíciókat a NER elmúlt 16 évében
2026 február 20.
Telex
-
A miniszter gyakorlatilag elismerte, hogy kérésre osztanak jól fizető pozíciókat a kormányon belül. De vajon bűncselekmény-e az, amit Lázár János állított Magyar Péter kinevezéséről? Az elmúlt években nem ő volt az egyetlen, aki ismeretségein, kapcsolatrendszerén vagy a családján keresztül kerülhetett jól fizető állami munkahelyre.
-
Váratlan bejelentés érkezett: új, nagyszabású program indulhat 40 év alattiaknak
2026 február 20.
Portfolio
-
A hazai agrárium és élelmiszeripar jövőjét érintő strukturális és piaci kihívásokról tartott beszédet Mezőhegyesen Lázár János. A miniszter értékelése szerint a mezőgazdasági termelők egy olyan gazdasági környezetben kénytelenek működni, amelyet túltermelés, tartós túlkínálat, csökkenő felvásárlási árak és az éghajlati viszonyok kedvezőtlen változá
-
Lázár János: Nem agrárpolitikára, hanem vidékfejlesztésre van szükség
2026 február 20.
Demokrata
-
Életpályamodellt kell adni a mezőgazdaságban tevékenykedni szándékozó fiataloknak.
-
Megszólalt Lázár János: indul a telepesprogram a fiataloknak
2026 február 20.
Agrárszektor
-
A hazai agrárium és élelmiszeripar jövőjét érintő strukturális és piaci kihívásokról tartott beszédet Mezőhegyesen Lázár János. A miniszter értékelése szerint a mezőgazdasági termelők egy olyan gazdasági környezetben kénytelenek működni, amelyet túltermelés, tartós túlkínálat, csökkenő felvásárlási árak és az éghajlati viszonyok kedvezőtlen változá
-
Lázár János ráncolhatja a szemöldökét: bezuhantak tavaly a lakásépítések
2026 február 20.
Menedzsment Fórum
-
De idén nagyot fordulhat a világ az engedélyek és bejelentések száma alapján.
-
MFFE: Elfogadhatatlan és minősíthetetlen, hogy hangfelvétel kerül ki egy minisztériumi egyeztetésről
2026 február 18.
Telex
-
Az egyesület elítéli Hadházy Ákos videóját, amiben Lázár János azt mondja, hogy a külföldi kamionosoknak kell igazán fizetniük.
-
Sokan meg sem érik a nyugdíjazást – a BKV-sok is visszakövetelik a korkedvezményes nyugdíjat
2026 február 18.
Telex
-
A korkedvezményt 2012-ben szüntette meg a kormány, Lázár János nemrég megpendítette, hogy megfontolja a visszaállítását a mozdonyvezetőknél és a volánbuszos járművezetőknél.