Lázár János

"A vasúton helyreáll a rend, a buszok még csúszásban, az utakat folyamatosan tisztítják"
2026 január 7.   Magyar Hírlap
Lázár János közlekedési miniszter adott helyzetjelentést.
Amerikai hókotrók fotóival, photoshoppolt jégpáncéllal bizonygatja felkészültségét a kormány
2026 január 7.   Telex
Lázár János, Vitályos Eszter és az operatív törzs is bevetette a nem létezőt.
Jogsértő volt a MÁV eljárása a kisgyerekesek home office-kérelmeinél
2026 január 7.   Kontroll.hu
Jogellenesen járt el a MÁV, amikor egységes, érdemi mérlegelés nélküli indokokkal utasította el kisgyerekes munkavállalóinak távmunkára vonatkozó kérelmeit – mondta ki jogerősen a bíróság. Bár a Lázár János által elrendelt általános home office-tilalom érvényben maradt, három dolgozó esetében a bíróság mégis pótolta a munkáltatói hozzájárulást.
Lázár János: Csapataink harcban állnak
2026 január 7.   Demokrata
Mintegy ezer ember dolgozik a MÁV-csoportnál közvetlenül a hóhelyzet kezelésén.
"Az áru várhat, az utas nem" – Lázár János bejelentette, leállítják a tehervonatokat a hóhelyzet miatt
2026 január 7.   SzMo
A miniszter szerint a váltók így kevésbé hibásodnak meg, és elkerülhetők az időigényes mentések. Most a legfontosabb, hogy a személyszállítás ne omoljon össze a hóban.
Lázár János bejelentést tett: ezek a vonatok biztos, késni fognak
2026 január 7.   Mandiner
A miniszter fontos döntést hozott meg a személyszállító vonatok zavartalanabb közlekedése érdekében.
Közúton és vasúton is több ponton járhatatlan az ország
2026 január 7.   Kontroll.hu
Az ország több részén szerdán megbénult a közlekedés a havazás miatt: miközben az M1-es autópálya és az M0-s csomópontjai környékén kilométeres torlódások alakultak ki, a vasúton teljes szakaszok estek ki, máshol jelentősen megnőttek a menetidők. Lázár János közlekedésért felelős miniszter reggeli kommunikációja szerint a vasút „tartja magát”, a Má
A főutak állapotáról és a vasúti fennakadásokról számolt be Lázár János
2026 január 7.   Infostart
A főutak és mellékutak burkolata országszerte havas, latyakos, a látási viszonyok korlátozottak lehetnek - adta már negyedik helyzetjelentését az építési és közlekedési miniszter szerdán reggel a Facebook-oldalán. A vasút esetében a többi között Debrecenről a Nyugati pályaudvarra induló InterCity esetében, a Rákospalota-Újpest, a Kőbánya-Kispest, L
Lázár János: A vasút tartja magát
2026 január 7.   Demokrata
A váltók tisztítása folyamatos, de a sűrű havazás miatt a takarítás lassan halad, a kiemelt csomópontokra koncentrálódik.
Kiderült, hogy hol van súlyos zavar a vonatforgalomban
2026 január 7.   Portfolio
Részletes tájékoztatást tett közzé a Magyarországon kialakult hóhelyzetről Lázár János építési és közlekedési miniszter. Az írásból többek között kiderül, hogy jelenleg Gyékényesen van jelentős zavar a vonatközlekedésben, de több másik vonal is nehézségekkel küzd.
Lázár János legfrissebb közleménye a vasúti helyzetről: "Minden vonalon, ha lassabban is, a közlekedés biztosított"
2026 január 7.   Blikk
Megérkezett Lázár János legfrissebb jelentése a hóhelyzetben. A közlekedésért is felelős miniszter jelezte, hogy folyamatos a védekezés: a posztja szerint ezekben a percekben is a Magyar Közút hálózatán 481, az MKIF-nél 87 munkagép dolgozik a hóeltakarításon és a síkosságmentesítésen az utakon. Közleménye szerint a vasút tartja magát, míg a buszos
Jogellenesen, mondvacsinált indokokkal tiltotta meg a MÁV a home office-t a kisgyerekes dolgozóknak a bíróság szerint
2026 január 7.   Telex
Lázár János minisztériuma határozatban tiltotta be az otthoni munkavégzést a vasúttársaságnál, de a törvény szerint 8 év alatti gyereket nevelőknél ezt csak szigorú indoklással lehet megtenni. Három dolgozó perre ment, és nyert is a MÁV ellen.
Tovább tárgyaltak a kamionos tüntetések után, több vállalást is tettek a felek
2026 január 6.   Portfolio
Lázár János képviseletében ma Csepreghy Nándor miniszterhelyettes folytatta a fuvarozói képviseletekkel zajló egyeztetéseket a kamionos tüntetések után.
Photoshopolt hókotrós képet osztott meg Lázár János, a kommentelőknek is feltűnt a baki
2026 január 6.   SzMo
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is kiszúrta, hogy szerkesztett a miniszter képe. Felszólították, a kormány grafikusait, hogy "tüntessék el a havat" az utakról.
Havazás: Lázár János szerint minden rendben van a közlekedésben
2026 január 6.   Blikk
Az építési és közlekedési miniszter, Lázár János a Facebook-oldalán keresztül nyugtatta meg az utazókat a havazás után kialakult közlekedési helyzet miatt: kedden délelőtt a vonatforgalomban nincs jelentős fennakadás, az autóbuszos közlekedést azonban továbbra is nehezíti a hó. Jelenleg minden település elérhető - közölte a miniszter.
Nehézkes közlekedés: hó, latyak és járatkimaradások vidéken
2026 január 6.   Diplomátszerzek
Latyakos utak, hókészenlét a vasúton és helyenként fennakadások: Lázár János és Karácsony Gergely is beszámolt a közlekedési helyzetről.
Nehézkes közlekedés: hó, latyak és járatkimaradások vidéken
2026 január 6.   Librarius
Latyakos utak, hókészenlét a vasúton és helyenként fennakadások: Lázár János és Karácsony Gergely is beszámolt a közlekedési helyzetről.
Nehézkes közlekedés: hó, latyak és járatkimaradások vidéken
2026 január 6.   Zöld Trend
Latyakos utak, hókészenlét a vasúton és helyenként fennakadások: Lázár János és Karácsony Gergely is beszámolt a közlekedési helyzetről.
Hóhelyzet: Lázár János újabb fontos információkat közölt
2026 január 6.   naphire.hu
Vastag hótakaró borítja az országot, ami nehezíti a közlekedést, baleseteket okozhat. Az építési és közlekedési miniszter, Lázár János Facebook-oldalán számolt be a legfrissebb információkról, helyzetről.
Lázár János jelenti: a buszközlekedést nehezíti a havazás, a vasútnál nincsenek jelentős fennakadások
2026 január 6.   SzMo
A miniszter friss helyzetjelentést adott a kaotikus reggelről. A látási viszonyok többnyire jók, ugyanakkor a fő-, és mellékutak burkolata az ország szinte teljes területén latyakos, hókásás, helyenként még havas.

Közélet