-
Hat évvel kevesebbet élünk és dohányzunk is
2007 június 5.
Alternatív Energia
-
Hivatalosan is Takács Albert az igazságügyi és rendészeti miniszter, miután tegnap esküt tett a parlamentben. Napirend előtt Horváth Ágnes egészségügyi miniszter ahhoz kért támogatást, hogy nyilvános zárt helyeken ne lehessen dohányozni. Az is kiderült tegnap, hogy valamennyi frakció támogatja Kállai Ernő kisebbségi ombudsmanná választását, a Fidesz azonban elutasítja Sólyom László államfő…
-
Sólyom kitart Majtényi mellett
2007 június 4.
Infostart
-
A Köztársasági Elnök Hivatalának főosztályvezetője szerint az államfő szilárdan meg van győződve Majtényi László pártatlanságáról, ezért továbbra is őt jelöli az állampolgári jogok országgyűlési biztosának posztjára. Kumin Ferenc az InfoRádiónak azt mondta: az eheti bizottsági meghallgatások még befolyásolhatják a jelöltet elutasító Fidesz és KDNP képviselőit.
-
Az MSZP-frakció támogatja a két ombudsman-jelöltet
2007 június 4.
Gondola
-
Az MSZP-frakció támogatja az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelölt Majtényi László és kisebbségi ombudsmannak jelölt Kállai Ernő megválasztását. Mesterházy Attila, a párt parlamenti...
-
A Fidesz-KDNP Kállai Ernőt támogatja, Majtényi Lászlót nem
2007 június 4.
Gondola
-
A Fidesz-KDNP frakciószövetség támogatja Kállai Ernő ombudsmani jelöltését, Majtényi Lászlóét viszont nem - közölte a frakciószövetség hétfőn. A frakciószövetség hétfői ülésén a képviselők...
-
Majtényi nem lesz ombudsman
2007 június 4.
HírTV
-
Nem lesz ombudsman Majtényi Lászlóból, mert a Fidesz és a KDNP nem támogatja a köztársasági elnök jelöltjének megválasztását.
-
A Fidesz-KDNP Kállai Ernőt támogatja, Majtényi Lászlót nem
2007 június 4.
Infostart
-
A Fidesz-KDNP frakciószövetség támogatja Kállai Ernő ombudsmani jelöltését, Majtényi Lászlóét viszont nem - tájékozatott a frakciószövetség.
-
Az államfő hisz abban, hogy megválasztják jelöltjét
2007 június 1.
Infostart
-
Péntektől Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman helyettesíti az állampolgári jogok országgyűlési biztosát és helyettesét. Az államfő Majtényi Lászlót jelölte az állampolgári jogok szószólójának, de az eddigi nyilatkozatok alapján személyében nincs teljes egyetértés a pártok között.
-
Jók Sólyom jelöltjei, de miért nem egyeztetett előtte?
2007 május 29.
Alternatív Energia
-
Az SZDSZ egyetért a köztársasági elnök javaslatával, mely szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Majtényi Lászlót, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa posztjára pedig Kállai Ernőt jelölte Sólyom László - közölte Eörsi Mátyás, az SZDSZ országgyűlési frakcióvezetője.
-
Az SZDSZ-frakció támogatja az ombudsman-jelölteket
2007 május 29.
Gondola
-
Az SZDSZ egyetért a köztársasági elnök javaslatával, mely szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Majtényi Lászlót, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa posztjára...
-
MSZP: Zöld utat kaphat Majtényi
2007 május 24.
Infostart
-
Az MSZP valószínűleg támogatni fogja Majtényi László ombudsmanná választását. Ezt Mandur László, az Országgyűlés szocialista alelnöke mondta a Magyar Televízió reggeli műsorában. A politikus hozzátette: a párt országos elnöksége délben ülésezik, és ott tárgyalnak majd az államfő jelöltjeiről.
-
Az MSZP valéószínűleg megszavazza Majtényi Lászlót ombudsmannak
2007 május 24.
Alternatív Energia
-
Nem lesz különösebb akadálya annak, hogy az MSZP megszavazza Majtényi Lászlót ombudsmannak - jelentette ki Mandur László, az Országgyűlés szocialista alelnöke csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című televíziós műsorában. Az MSZP csütörtökön délben tartja országos elnökségi ülését, ott beszélnek majd a köztársasági elnök jelöltjeiről, és ezután alakítja ki a párt az ügyben az álláspontját -…
-
Majtényi: megtisztelve vagy feláldozva?
2007 május 24.
Grill Receptek
-
Sólyom László az új ombudsmanok jelölésénél végképp túlfeszítette a húrt. Most vagyunk abban a lélektani pillanatban, amikor kikerekednek a szemek, bennakad a szó, lelassul az idő, de még nincs kiáltás, nincs káromkodás, hiszen még nem tudjuk, az a bizonyos húr elszakad, vagy visszavág-e úgy, hogy sérülést okozzon annak, aki megfeszítette.
-
Elbukhat Sólyom jelöltje
2007 május 24.
Alternatív Energia
-
Majtényi László volt adatvédelmi biztost jelölte Sólyom László államfő az állampogári jogok országgyűlési biztosának és Kállai Ernőt, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos kutatóját javasolta kisebbségi biztosnak. Úgy tudjuk, a Fidesz szinte biztosan nem támogatja Majtényit, az MSZP valószínűleg megszavazza, de ehhez feltételt szab. Információink szerint a két nagy…
-
Nyilvánosságra hozhatók a várólisták - a nap legfontosabb hírei
2007 május 23.
Infostart
-
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Majtényi Lászlót, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa posztjára Kállai Ernőt jelölte Sólyom László köztársasági elnök.
-
"Minden állampolgár egyformán kedves és fontos a harmadik köztársaságnak"
2007 május 23.
Alternatív Energia
-
Majtényi László jogász az ombudsman intézményének jogi karakterét erősítené meg abban az esetben, ha a Parlament az állampolgári jogok országgyűlési biztosának választja. Ezt a jelölt szerdán mondta az MTI-nek. Majtényi László jogászt, volt adatvédelmi biztost jelölte Sólyom László köztársasági elnök az állampolgári jogok országgyűlési biztosának szerdán.
-
Majtényi Lászlót és Kállai Ernőt jelölte ombudsmannak a köztársasági elnök
2007 május 23.
Alternatív Energia
-
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Majtényi László jogászt, volt adatvédelmi biztost, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa posztjára pedig Kállai Ernő történelem szakos tanárt, jogászt jelölte szerdán Sólyom László köztársasági elnök.
-
Megvannak az ombudsman-jelöltek
2007 május 23.
Privátbankár
-
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Majtényi László jogászt, volt adatvédelmi biztost, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa posztjára pedig Kállai Ernő történelem szakos...
-
Új biztosok: Majtényi Lászlót és Kállai Ernőt jelöli Sólyom
2007 május 23.
HírTV
-
Majtényi Lászlót általános ombudsmannak, Kállai Ernőt pedig kisebbségi biztosnak jelöli Sólyom László.
-
Megvannak az ombudsman-jelöltek
2007 május 23.
Gondola
-
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Majtényi Lászlót, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa posztjára pedig Kállai Ernőt jelölte szerdán Sólyom László köztársasági elnök.
-
Az államfő megnevezte ombudsman-jelöltjeit
2007 május 23.
Infostart
-
Bemutatta két ombudsman-jelöltjét a parlamenti pártok frakcióvezetőinek a köztársasági elnök a Sándor-palotában. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Majtényi Lászlót, a nemzeti és etnikai jogok ombudsmanjának Kállai Ernőt, az MTA kutatóját jelöli Sólyom László.