MDF

Véget ért a történelem: jogerősen elítélte a bíróság Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt az UD Zrt.-ügyben
2016 március 18.   444.hu
Ez volt az az ügy, amikor az MDF vezetői utolsó erejükből még Csányi Sándor lehallgatásával zsarolgatták egymást.
Jogerősen bűnös Dávid és Herényi
2016 március 18.   Gondola
Jogerősen bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kényszerítésben Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusokat a Fővárosi Törvényszék.
Jogerősen is bűnösnek mondták ki Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt
2016 március 18.   ATV
Jogerősen bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kényszerítésben Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusokat az UD Zrt.-üggyel összefüggésben folyó büntetőügyben pénteken a Fővárosi Törvényszék, és megrovásban részesítette őket.
Mind csodásabb ünnepeink
2016 március 7.   Alternatív Energia
Az MDF-kormány idején gyilkossági nyomozókkal is találkoztam az ünnepség alatt.
Meghalt Speidl Zoltán volt országgyűlési képviselő
2016 február 2.   Alternatív Energia
A 74 éves egykori MDF-es képviselő "nagy türelemmel viselt" betegségben halt meg.
Meghalt Speidl Zoltán volt országgyűlési képviselő
2016 február 2.   Gondola
Életének 74. évében kedden elhunyt Speidl Zoltán volt MDF-es országgyűlési képviselő - közölte a család az MTI-vel
Ezen a napon írtuk: Pozsgay Imre zászlót bont
2016 január 10.   Kripto Akadémia
Támogatták Boross Péter miniszterelnökké választását. Az MDF-től ezért hálát nem kaptak, de az ellenzék azóta méltányolta lépésüket.
Hóman Bálint MTA tagságának helyreállításáért indítanak pert
2015 december 29.   ATV
Pert indít Hóman Bálint akadémiai tagságának posztumusz visszaállításáért a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ellen január 4-én Varga István ügyvéd, volt MDF-es, majd fideszes parlamenti képviselő, aki ezt kedden Székesfehérváron, a néhai politikus születésének 130. évfordulóján rendezett megemlékezésen, "lélekszobor-avatáson" jelentette be.
Felavatták Für Lajos emléktábláját Budapesten
2015 december 21.   Infostart
Felavatták Für Lajos történész, az Antall- és a Boros-kormány honvédelmi minisztere, az MDF egyik alapítója emléktábláját születésének 85. évfordulóján Budapest VII. kerületében, annak a háznak falán, ahol 1975 és 2013 között, haláláig élt.
Felavatták Für Lajos emléktábláját Budapesten
2015 december 21.   Gondola
Felavatták Für Lajos történész, az Antall- és a Boros-kormány honvédelmi minisztere, az MDF egyik alapítója emléktábláját születésének 85
Bűnösnek találta a bíróság Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt
2015 szeptember 30.   ATV
Társtettesként elkövetett kényszerítésben mondta ki bűnösnek Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusokat az UD Zrt.-üggyel összefüggésben folyó büntetőügyben.
Dávid Ibolya és Herényi Károly is bűnös
2015 szeptember 30.   Gondola
Társtettesként elkövetett kényszerítésben mondta ki bűnösnek Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusokat az bíróság.
Csak úgy belesodródott a politikába
2015 augusztus 26.   Gondola
Medgyasszay László a vidék hangját szólaltatta meg az MDF elnökségi ülésein, s ezt olyan sikeresen tette, hogy az államtitkárságig vitte.
Az MDF utódpártja állami támogatással is veszteséges
2015 július 29.   Gondola
Kevesen szavaztak rá, ám a JESZ-re átkeresztelt párt így is jelentős állami pénzből gazdálkodhatott tavaly
Eltemették Szabad Györgyöt
2015 július 21.   444.hu
Többek között Áder János államfő, Lovász László MTA-elnök és az egykori MDF-es Kónya Imre is beszédet mondott az Orszűggyűlés első szabadon választott elnökének temetésen. Ott volt Orbán Viktor, Kövér László, Boross Péter, Schmitt Pál és Szili Katalin is.
A rendszerváltás meghatározó alakja távozott
2015 július 4.   ATV
Életének 91. évében elhunyt Szabad György, Széchenyi-díjas akadémikus, aki 1990 és 1994 között - az MDF politikusaként - az Országgyűlés elnöke volt. Részletek a videóban.
Itt áll (öt éve) Dávid Ibolya és Herényi Károly büntetőpere
2015 június 16.   Gondola
Az ügyész pénzbüntetést, a védelem felmentést kért Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusoknak az UD Zrt
Pénzbüntetést kértek Dávid Ibolyára és Herényi Károlyra
2015 június 16.   ATV
Az ügyész pénzbüntetést, a védelem felmentést kért Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusoknak az UD Zrt.-üggyel összefüggésben kényszerítés vádjával folyó elsőfokú büntetőperében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kedden.
Tarlós: Tegnap volt nálam a Béla, közöltem vele, hogy máshol folytatja
2015 június 4.   444.hu
Kirúgták a a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, mert a főpolgármester szerint nem tudott a menedzsmenttel összecsiszolódni. Horváth korábban MDF-es, majd Kisgazda képviselő volt, január elsejétől vezette az FKF-t. De senki sem marad az út szélén: Horváth a jövőben a Főtáv adósságkezelésért … Folytatás
Herényi Károly: Egy junckeri nyakleves megmenthette volna a világot Hitlertől
2015 május 28.   444.hu
Az MDF volt frakcióvezetője bátran kiáll a junckeri pofon mellett. Sőt.

Közélet