-
Baloldali demonstráció: szavazásra buzdították a kételkedőket is
2014 március 30.
hirado.hu
-
Erőt és hitet kívánt Magyarországnak Gyurcsány Ferenc a baloldali összefogás Operaház előtti demonstrációján. Bajnai üzent azoknak is, akiknek „nem tetszik a baloldali csapat jelenlegi összetétele”, Mesterházy Attila pedig megismételte a baloldali összefogás ígéreteit.
-
Erőt mutattak a kormányváltó pártok
2014 március 30.
Alternatív Energia
-
Mesterházy Attila: a Fidesznek hazugságokkal, rágalmakkal sem sikerült megbontani a baloldali egységet.
-
Békemenetelő vagy ellenzéki tüntető?
2014 március 30.
444.hu
-
Nyolc tüntetőről kell megmondani, hogy Orbánnak vagy Mesterházynak tapsolt-e a hét végén.
-
Szebb világot ígért az ellenzék vezére
2014 március 30.
BorsOnline
-
Több tízezren gyűltek össze vasárnap délután a Kormányváltók nagygyűlésén Budapesten, az Andrássy úton. Az eseményen Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is felszólalt.
-
Kampányhírek - összefoglaló
2014 március 30.
Infostart
-
Kormányváltó tüntetést tartottak a baloldali ellenzék pártjai. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke azt mondta, az országnak Nyugatra kell tartania. Bajnai Gordon szavazásra buzdított az ötpárti ellenzéki szövetség nagygyűlésén. Mesterházy Attila ismét vitára hívta Orbán Viktort. A Fidesz közleményében azt írta: "reménytelen politikusok kétségbeesett vádaskodását hallhattuk." Az LMP…
-
Mesterházy: két világkép áll szemben
2014 március 30.
Infostart
-
Valódi munkahelyeket, tisztességes béreket, a növekedést segítő gazdaságpolitikát és igazságos társadalompolitikát ígért Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt az ötpárti ellenzéki szövetség vasárnapi budapesti nagygyűlésén.
-
Végig orbánoztak az ellenzéki vezetők
2014 március 30.
Blikk
-
Vasárnap tartotta meg a baloldali ellenzék a március 15-én elmaradt nagygyűlését. A szónokok lényegében végig Orbán Viktorról és a Fideszről beszéltek. Mesterházy Attila korrupt, aljas bandának nevezte a kormányoldalt, majd lebolsevikozta Orbánt. Gyurcsány Ferenc a történelem szemétdombjára küldené a miniszterelnököt. Bajnai fogalmazott a legvisszafogottabban, szerinte aki nem a kormányváltó…
-
Utoljára nekifut az összbaloldali ellenzék – ÉLŐ
2014 március 30.
444.hu
-
Március 15-én elvitte a vihar, de Mesterházy, Gyurcsány, Bajnai, Fodor és Szabó Tímea vezetésével most bepótolják a Kormányváltók tüntetését. Jelentkezünk a helyszínről.
-
Mesterházy: Ez a kérdés, válasszatok!
2014 március 30.
Kripto Akadémia
-
-
Demonstrációt tart ma a baloldali ellenzék
2014 március 30.
hirado.hu
-
Beszédet mond Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor, Szabó Tímea, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila.
-
Ez a kérdés, válasszatok!
2014 március 30.
Alternatív Energia
-
Mesterházy Attila vasárnapi írása.
-
Kormányváltók Orbán Viktorról - Öntelt és hazug beszéd
2014 március 29.
Alternatív Energia
-
Az Orbán-rezsim jelszava az: csak a Fidesz. A Mesterházy-kormány azt vallja majd: csak az ország.
-
Kampányhírek - összefoglaló
2014 március 29.
Infostart
-
MSZP: késsel támadtak a párt egyik aktivistájára Zuglóban. Thürmer: a Munkáspárt visszaszorítaná a külföldi tőkét. Gyakornoki programmal segítené a KTI a munkanélküli fiatalokat. Mesterházy: hatéves nemzeti útfejlesztési stratégia valósulna meg. Fidesz: kétségbeesetten vádaskodik a "Gyurcsány-koalíció". Vona: a magyar vidék megmentése biztosítja a nemzet jövőjét. Lázár: két év alatt 400 milliárd…
-
Mesterházy: hatéves nemzeti útfejlesztési stratégia valósulna meg
2014 március 29.
hirado.hu
-
A fő irány a négy számjegyű és a bekötőutak korszerűsítése lenne.
-
Mesterházy hatéves útfejlesztési stratégiában gondolkodik
2014 március 29.
Alternatív Energia
-
Az útfejlesztések gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő hatásuk miatt is nagyon fontosak.
-
Hatéves nemzeti útfejlesztési stratégiát hirdetett meg Mesterházy
2014 március 29.
Metropol
-
Ennek fő iránya a négy számjegyű és a bekötőutak korszerűsítése lesz.
-
Mesterházy: hatéves nemzeti útfejlesztési stratégia valósulna meg
2014 március 29.
Alternatív Energia
-
Az útfejlesztések gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő hatásuk miatt is nagyon fontosak.
-
Mesterházy: aki nem szavaz, az Orbánra szavaz
2014 március 28.
Metropol
-
Minden szavazat számít, aki változást akar, de nem megy el szavazni, az Orbán Viktorra szavaz - mondta Mesterházy Attila pénteken Siófokon egy választási fórumon.
-
Mesterházy: minden szavazat számít
2014 március 28.
hirado.hu
-
Az MSZP elnöke szerint aki változást akar, de nem megy el szavazni, az Orbán Viktorra szavaz.
-
Egy kis lazaság is elfért Mesterházy kampánykörútján
2014 március 28.
Kripto Akadémia
-