Mészáros Tamás

Gyurta Dániel olimpiai bajnok világcsúccsal! - percről percre
2012 augusztus 1.   ATV
Imre Géza megnyerte első mérkőzését férfi párbajtőrben, azonban a nyolcaddöntőben norvég ellenfele búcsúztatta. Cseh László, Balog Gábor és Dara Eszter megnyerték saját selejtezőfutamukat 200 vegyesen, 200 háton, illetve 100 gyorson, igaz, utóbbi versenyző ideje nem volt elég a továbbjutáshoz. Cseh a legjobb idővel továbbjutott az elődöntőbe, csakúgy, mint Balog (5. idővel) és Bernek (9.).…
Ügyész: nem azért kaptak súlyos büntetést Cozma gyilkosai, mert romák
2012 március 29.   ATV
A Cozma-gyilkoság tárgyalása arra is hivatott, hogy "bebizonyítsa, Magyarországon mindenki, magyar és nem magyar áldozat egyaránt bizton számíthat arra, hogy az ellene súlyos bűncselekményt elkövetők megbüntetésével elégtételt kap" - mondta Mészáros Tamás ügyész a fellebbviteli tárgyalás csütörtöki kezdetekor a Győri Ítélőtáblán.
Rágalom
2012 január 30.   Kreatív Online
Mészáros Tamás válasza a Magyar Narancsnak.
Százmillió Mészáros Tamásnak
2012 január 27.   Kreatív Online
Látszatmunkát végzett nagyon sok pénzért.
Rektorváltás a Budapesti Corvinus Egyetemen
2012 január 20.   HR Portál
A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) pozíciójának további erősítését emelte ki célként az intézmény új vezetője, Rostoványi Zsolt, amikor elődjétől, Mészáros Tamástól ünnepélyes keretek között átvette a rektori láncot csütörtökön, Budapesten. A korábbi rektor azt mondta, hogy emelt fővel és nyugodt lelkiismerettel távozik az egyetem éléről.
Az unortodox is az ortodoxhoz vezet
2011 december 15.   Alternatív Energia
A magánnyugdíjpénztárak vagyonának államosítása indította el a Magyarországot körülvevő nemzetközi bizalmatlanságot, ami most a legnagyobb gond - állítja a Corvinus Egyetem leköszönő rektora. Mészáros Tamás arról is beszélt, hogy a felsőoktatás átalakítása az új törvénnyel nem ér véget, mert a rendszerből olyan mennyiségű pénzt vonnak ki, ami - változatlan struktúra mellett - nem teszi lehetővé a…
„Cukorgyár-privatizáció” Az érintettek nem emlékeznek a konkrét ügyekre
2011 október 29.   ATV
A cukorgyárak privatizációjával kapcsolatosan nem jutottak érdemi információhoz az országgyűlési képviselők a magánosítás körülményeit vizsgáló eseti bizottság ülésén. Kocsis István, Tömpe István és Mészáros Tamás azzal hárították el a konkrétumokat firtató kérdéseket, hogy személy szerint ők nem foglalkoztak a cukoripar eladásával és 15 év távlatából nem emlékeznek az egyes konkrét ügyekre.
Demján Sándor kapta a Budapesti Corvinus Egyetem Maecenas Universitatis Corvinianae díját
2011 szeptember 28.   Infostart
A hallgatók anyagi körülményeinek javításában való magas szintű részvételéért a Budapesti Corvinus Egyetem szenátusa Demján Sándor üzletembernek, az egyetem díszpolgárának, Maecenas Univesitatis Corvinianae díjat adományozott. Az elismerést Mészáros Tamás rektor az egyetem ünnepi szenátusi ülésén adta át szerdán.
Összefogtak az egyetemi professzorok: az illegális tankönyvek ideje lejárt!
2011 szeptember 12.   Alternatív Energia
Minden eddiginél olcsóbban juthatnak tankönyvhöz a felsőoktatásban tanulók, miután egy új rendszernek köszönhetően legális és sokkal olcsóbb tankönyvmásolatok jelentek meg a piacon. Az újonnan indított program támogatói többek között dr. Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, dr. Vecsenyi János és George F. Hemingway, a BCE oktatói, akiknek könyvei szintén megjelennek a szemeszter…
Jövő héten kiderül, kik pályáztak a Corvinus rektori posztjára
2011 szeptember 8.   HírTV
"Corvinus 2011/2012" címmel tartott tanévnyitó szenátusi üléssel egybekötött sajtótájékoztatót a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) rektora, Mészáros Tamás szeptember 8-án a Művészetek Palotájában. Szóba került, hogy új rektora lesz az egyetemnek 2012. január 1-jétől. A rektor az Edupress kérdésére elmondta: a pályázat határideje augusztus 31-én lejárt, de hivatalosan még nem kapták meg a pályázók…
A Corvinus Egyetem hosszú távú fennmaradást remél
2011 szeptember 8.   Portfolio
A Budapesti Corvinus Egyetem hosszú távú fennmaradását és sikerességét reméli Mészáros Tamás rektor, aki erről csütörtökön az intézmény tanévnyitóján beszélt a Művészetek Palotájában. Az egyetem...
Superbrands címet kapott a Corvinus egyetem
2011 június 7.   ProfitLine
Elnyerte a Superbrands címet a Budapesti Corvinus Egyetem, a díjat Wiszkidenszky András, a Superbrands Magyarország vezetője adta át Mészáros Tamás rektornak az egyetem június 6-i pedagógusnapi ünnepségén.
Superbrands címet kapott a Corvinus egyetem
2011 június 6.   Alternatív Energia
Elnyerte a Superbrands címet a Budapesti Corvinus Egyetem, a díjat Wiszkidenszky András, a Superbrands Magyarország vezetője adta át Mészáros Tamás rektornak az egyetem június 6-i pedagógusnapi ünnepségén.
Elmondja a rektor, összeolvad-e a Corvinus és a Műegyetem
2011 május 19.   Infostart
A kormány jelenleg nem tervezi a felsőoktatási intézmények megváltoztatását, így a Budapesti Corvinus Egyetemet sem vonják össze más egyetemmel - mondta az InfoRádiónak az intézmény rektora. Mészáros Tamás kiemelte: Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter tájékoztatása szerint elhalasztották a felsőoktatási intézménystruktúra átszervezését.
Hoffmann: nem zárnak be felsőoktatási intézményeket
2011 május 11.   HírTV
Nem felelnek meg a valóságnak azok a hírek, melyek szerint bezárnának felsőoktatási intézményeket - mondta el Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár május 10-én, miután újabb hét egyetem rektorával, köztük a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) vezetőjével, Mészáros Tamással egyeztetett. Hangsúlyozta: az intézményvezetőkkel közösen keresik majd a megoldást, hogy "ne 210 helyen elaprózott, több…
Mi lesz a Corvinussal?
2011 május 11.   HR Portál
A Corvinus megszüntetésének hírét cáfolta ugyan Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, Mészáros Tamás, a Corvinus rektora azonban szavakkal való játéknak nevezte Hoffmann cáfolatait. A rektor szerint az államtitkár egyszer sem tagadta, hogy van ilyen elképzelés - írja az Edupress Hírlevele.
Hoffmann: Ilyen szándék nem volt, nincs, és nem is lesz
2011 május 10.   HírTV
Nem felelnek meg a valóságnak az egyes felsőoktatási intézmények bezárásáról felröppent hírek; ilyen kormányzati szándék nem volt, nincs, és nem is lesz – közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Az oktatási államtitkárral „ismerkedés jellegű, nagyon kulturált, szakmai megbeszélést folytattak” – mondta el Mészáros Tamás, a Corvinus eg...
Feldarabolt Corvinushoz a rektor nem adja a nevét
2011 május 10.   Portfolio
Újabb hét egyetem rektorával, köztük a Corvinus egyetem vezetőjével, Mészáros Tamással egyeztetett kedd délután Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. Bár Hoffmann arról beszélt: biztos, hogy nem...
A rektor szerint minden adott a Corvinus egyben tartásához
2011 május 6.   Portfolio
Változtatni és racionalizálni is hajlandó, de az egyeteme függetlenségéért és egységéért harcolni fog Mészáros Tamás, a Közgáz rektora, számol be az Index. Azzal egyetért, hogy a piacképtelen szakok...
Hoffmann: Nem szűnik meg a Corvinus
2011 május 6.   HírTV
Nem szűnik meg a budapesti Corvinus egyetem – közölte a TV2 reggeli műsorában az oktatási államtitkár. Hoffmann Rózsa szerint nincs jelentősége annak, hogy az intézmény rektorával, Mészáros Tamással még nem egyeztettek a felsőoktatásban tervezett átalakításokról.

Közélet