Molnár Lajos

A kormány felszámolja Molnár Lajos örökségét
2010 szeptember 23.   HírTV
Kártalanítja a kormány az állammal 2007, a Molnár Lajos-féle ágyszámcsökkentés óta pereskedő kórházakat - erősítette meg a Magyar Rádiónak a hírt az egészségügyi szakállamtitkárság.
Milliárdokba kerülhet Molnár Lajos ténykedése
2010 szeptember 11.   HírTV
Peren kívüli egyezséget kötne a kormány azzal a négy kórházzal, amely bíróságon próbál kártérítést szerezni a Molnár Lajos SZDSZ-es egészségügyi miniszter idején végrehajtott ágyszámcsökkentés miatt. Milliárdokat kaphatnak a szóban forgó fekvőbeteg-ellátó intézmények.
Falus: Amatőr vagyok, nem a pénzért dolgoztam
2010 július 7.   HírTV
Nem a pénzért dolgozott - közölte Falus Ferenc menesztett országos tiszti főorvos, aki héthavi végkielégítéssel távozik hivatalából. Az ÁNTSZ új vezetőjének bemutatásán a Molnár Lajos által 2007-ben kinevezett Falus közölte: már kinevezésekor arra számított, hogy egy hónap után felmentik, abban pedig sosem hitt, hogy 6 évig töltheti be a posztot.
Molnár sógornőjére bízta Matolcsy apparátusának irányítását
2010 június 1.   HírTV
Matolcsy György ezúttal is Molnár Lajos volt SZDSZ-es egészségügyi miniszter sógornőjére bízta a gazdasági tárca apparátusának irányítását. Nagy Róza volt a közigazgatási államtitkár a Matolcsy-féle minisztériumban az első Orbán-kormány idején is.
Molnár Lajos sógornője a Fidesz-kormányban?
2010 április 30.   ATV
A Fidesz egyik helyi képviselője és a párthoz közeli média is keményen támadta korábban a hévízi kórházban vezetői posztot betöltő Nagy Rózát, aki a kiszivárgott információk szerint államtitkári pozíciót kaphat az Orbán-kormányban. Nagyot előbb Molnár Lajos egykori miniszterhez fűződő családi kapcsolatai miatt érték támadások, később pedig többek között egy fideszes képviselő tett feljelentést a…
Gyurcsány az SZDSZ elől is titkolta a költségvetés helyzetét? (+videó)
2010 március 13.   HírTV
Nemcsak az ország és az ellenzék, de koalíciós partnere előtt is titkolta a költségvetés valós helyzetét Gyurcsány Ferenc a 2006-os választások előtt. Molnár Lajos akkori egészségügyi miniszter azt írja könyvében, hogy az 1000 milliárd forintos többlethiánnyal az országgyűlési választások második fordulója utáni hétfő reggel szembesültek.
Heti Válasz: "Molnár Lajos sokat téved"
2010 március 11.   Infostart
Könyvet írt tevékenységéről Molnár Lajos, a Gyurcsány-kormány egykori egészségügyi minisztere. A Heti Válasz szerint a politikus "retusál", és több ponton nem mond igazat.
Molnár: kihátráltak mögülem a politikusok + videó
2010 március 5.   ATV
A politikai elitnek, és az egészségügyben dolgozóknak nem érdeke, hogy a rendszer változzon – mondta Molnár Lajos.
„Vallomást tett” Molnár Lajos – Draskovics kitekerte volna a nyakát
2010 március 1.   HírTV
Lemondása előtt majdnem ölre ment Gyurcsány Ferenc kormányfővel, Draskovics Tibor pénzügyminiszter pedig azzal fenyegette, hogy kitekeri a nyakát – állítja most megjelent, személyeskedéstől sem mentes könyvében Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter, SZDSZ-es országgyűlési képviselő - írja a Magyar Nemzet.
Gyurcsány rárontott orvos miniszterére
2010 február 24.   BorsOnline
Gyurcsány kormányfővel majdnem tettlegességig fajult egyik vitája, Draskovics pénzügyminiszter ordítozását nem tolerálta – olvasható Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter könyvében.
Bizalmi attasék betonba öntve
2009 november 19.   hirado.hu
Kóka János bizalmasát, Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter lányát és a gazdasági tárca volt kommunikációs osztályvezetőjét is, azaz SZDSZ-es bizalmi embereket nevezne ki szakdiplomatának a gazdasági tárca - írja a Magyar Nemzet
Bizalmi attasék bebetonozva
2009 november 19.   HírTV
Bizalmi embereket választ a gazdasági minisztérium szakdiplomatáknak – négy évre. A szerencsés kinevezettek között szerepel Kóka János bizalmasa, Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter lánya és a gazdasági tárca volt kommunikációs osztályvezetője.
Négy SZDSZ-es mondott nemet Bajnaira
2009 április 6.   HírTV
Újabb SZDSZ-es képviselő mondott nemet a Bajnai-nyilatkozatra - a Független Hírügynökség értesülése szerint Béki Gabriella, Gulyás József és Velkey Gábor mellett Molnár Lajos sem írta alá a dokumentumot.
25 ezer forintos pénzbírságot kapott négy SZDSZ-es képviselő
2009 március 2.   hirado.hu
Molnár Lajos és Gulyás Jószef egy-egy voksolásnál nem szavazott, míg Sándor Klára és Magyar Bálint egy teljes interpellációs időszakról hiányzott
Milliárdos kártérítést követel a megyei önkormányzat
2009 február 18.   HírTV
A kórházi ágyszámok újraosztását és két és fél milliárd forintos kártérítést követel a Békés megyei önkormányzat, miután a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte Molnár Lajos egykori SZDSZ-es egészségügyi miniszter döntését a Pándy Kálmán Kórház ágyszámának megkurtításáról. Az akkori határozat 230 dolgozó elbocsátásával járt.
Újabb milliárdokba kerülhet az egykori kórháztörvény
2009 február 16.   Infostart
Két és fél milliárd forint kártérítést és a kórházi ágyszámok újraosztását követeli a Békés Megyei Önkormányzat fideszes elnöke. A politikus azután döntött így, hogy a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte Molnár Lajos egykori egészségügyi miniszter 2007-ben hozott rendeletét a kórházi ágyszám csökkentésről. Akkor országosan 15 ezerrel lett kevesebb ágy az intézményekben. Domokos László az…
A volt liberális miniszter nem kommentálja az LB elmarasztaló ítéletét (+videó)
2009 február 14.   HírTV
Hatályon kívül helyezte a Molnár Lajos volt SZDSZ-es egészségügyi miniszter Békés megyei ágyszámcsökkentésről szóló rendeletét a Legfelsőbb Bíróság. A megyei önkormányzat fideszes elnöke, Domokos László szerint az ítélet úgy értelmezhető, hogy a volt liberális tárcavezető törvénysértő módon szüntetett meg 230 ágyat a gyulai kórházban.
Molnár Lajos hagyatéka
2008 október 20.   HírTV
Ígérete ellenére a kormány nem hajtotta végre a 3,6 milliárd forint forrásigényű korrekciót a gyógyászati segédeszköz-ellátásban.
A liberális-szocialista vezetés kezében a Schöpf-Merei sorsa
2008 június 26.   HírTV
Csütörtökön dönt a fővárosi közgyűlés a Schöpf-Merei-kórház bezárásáról. Az intézménytől a Molnár Lajos-féle kórháztörvény 2007 áprilisától az összes aktív ágyat elvette, a kórházat azóta a dolgozók által létrehozott kft. működteti. A nagymúltú, egykor anyavédelmi-központként is működő intézmény üzemeltetése azonban folyamatosan veszteséget termel.
Halálba visz a teljesítményvolumen-korlát?
2008 június 25.   HírTV
Mivel nem voltak tisztában a rendszer hibáival, csak tovább fokozták a bizonytalanságot, káoszt idéztek elő az egészségügyben, roncsolódott a gyógyításhoz nélkülözhetetlen bizalmi háló is Molnár Lajos és Horváth Ágnes intézkedései nyomán – legalábbis ezen a véleményen van Papp Lajos és Bogár László is. Az Magyar Nemzet Online-nak nyilatkozó professzorok megállapították: egyrészt a pusztítás ...

Közélet