MSZP

Komjáthi Imre: Amíg önök gyalázzák egymást, az MSZP az országot járja
2025 június 17.   Demokrata
Videó! Az MSZP elnöke kevesebb szegényt és kevesebb gazdagot követelt az Országgyűlésben. Fónagy János reagált a szocialisták országjárására.
Gyanús összejátszások, ellenőrizhetetlen munkák – így működött a zuglói céghálózat az MSZP-s vezetés idején
2025 június 17.   Telex
Éveken keresztül ugyanaz a szűk vállalkozói kör kapta a megbízásokat a XIV. kerületi önkormányzat városgazdálkodási cégétől, amely sokáig Tóth Csaba birodalmának számított. Az átvilágítás során rendszerszintű közbeszerzési szabálytalanságokat és trükközéseket találtak, a piaci verseny kizárásáról és előre leosztott győztesekről szól a lapunkhoz elj
A szocialista kormányfő lemondását követelték
2025 június 16.   HírTV
A demonstrálók a szocialista Pedro Sánchez miniszterelnök lemondását és előrehozott választásokat követeltek, miután újabb korrupciós ügy került napvilágra, amelynek főszereplője a párt egyik első számú embere. A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította, Murciából.
Komjáthi Imre elismerte a kormányt: "Nagy dolgot tettek!"
2025 június 10.   Demokrata
Videó! "Tisztelt fideszes és KDNP-s kollégák! […] Szeretném az elismerésemet kifejezni, mert nagy dolgot tettek" – kezdte felszólalását az MSZP elnöke.
Meghalt Gaskó István, a szakszervezeti mozgalom egykori vezéralakja
2025 június 9.   Blikk
Elhunyt Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek egykori elnöke. Az MSZP-SZDSZ-kormányok idején rengeteg munkabeszüntetést és demonstrációt szervezett. Haláláról a LIGA adott hírt.
DK, MSZP: félvak vezethet világtalant
2025 június 9.   Mandiner
Más út nem nagyon marad a számukra, mintsem valamilyen szoros összefogás, választási párt létrehozása vagy akár a két párt összeolvadása.
Kósa Lajos nem mondott igazat a Ruszin-Szendi Romuluszról szóló ülésről a honvédelmi bizottság ellenzéki tagjai szerint
2025 június 5.   Telex
Szerintük legfeljebb a magánvéleményét mondta el, amikor a bizottság álláspontjáról beszélt. Az MSZP-s Harangozó Tamást csak arról győzték meg, hogy politikai színjáték folyik, Novák Elődnek a koncepciós perek jutottak eszébe.
Kerekasztal: Kuncze a sz.rpasszírozásról, Békesi Magyar Péter baromságáról beszélt
2025 június 4.   Mandiner
Vitányi Iván születésének 100. évfordulóján SZDSZ-es és MSZP-s politikusok, értelmiségiek visszasírták a sokak által rossz emlékűnek tartott Demokratikus Chartát.
Összeállt a DK-SZDSZ-MSZP-koalíció: be is indult a jobboldal sovinisztázása
2025 június 4.   Mandiner
Vitányi Iván tudós, politikus születésének – csaknem – 100. évfordulóján Dobrev Klára soviniszta, nacionalista, bezárkózó, gonosz politikusokról beszélt.
Ilyen egy tökös ellenzéki párt: négy MSZP-s vezető Vietnámba utazott megkoszorúzni Ho Si Minh sírját
2025 június 3.   444.hu
Egy közös VKP–MSZP-lista még összejöhet 2026-ra.
Hatalmas csúszdán az MSZP és a Jobbik, a Fidesz még a Mi Hazánkkal együtt sem előzi a Tiszát
2025 május 30.   Piac és Profit
Egy friss felmérés szerint több parlamenti párt is nulla százalékon áll. Az adatok szerint négy párti lenne az új parlament.
Kunhalmi Ágnes a Kondor mellett érvelt az Országgyűlésben
2025 május 26.   Demokrata
Videó! Az intézmény kapacitása 900 fő, de mindössze 219-en járnak ide, válaszolta Rétvári Bence az MSZP képviselőjének az Országgyűlésben.
Kunhalmi Ágnes a Kondor mellett érvelt az Országgyűlésben
2025 május 26.   Demokrata
Videó! Az intézmény kapacitása 900 fő, de mindössze 219-en járnak ide, válaszolta Rétvári Bence az MSZP képviselőjének az Országgyűlésben.
Az MSZP-s képviselő a "magyar abszurd" miatt szegez kérdést a miniszternek
2025 május 26.   ATV
Magyar abszurd: a teljesen nyílt uniós támogatás, ami után a Fidesz-kormány is kuncsorog, "külföldi befolyásolási kísérlet" lehet? - veti fel Tóth Bertalan.
Vajda Zoltán: Öntől is kérdezem, Elnök úr, hogy lehetne elfogadni ezt a választ?!
2025 május 19.   Demokrata
Videó! Az MSZP képviselője kifakadt az Országgyűlésben Fónagy János válasza hallatán.
Komjáthi Imre: A félelem falában a félelem a habarcs
2025 május 19.   Demokrata
Videó! Az MSZP minden jogi fórumon támadást indít, figyelmeztette a kormányt a szocialista párt elnöke.
Az EU bíróságához fordul az MSZP a Fidesz törvényjavaslata miatt
2025 május 19.   Infostart
Kedden vitatja meg az Országgyűlés a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot, amelyet az igazságügyi bizottság kormánypárti többsége már megszavazott hétfő délelőtt. A jogszabálytervezet már a hétfői plenáris ülés elején szóba került.
Kíméletlen küzdelem zajlik a megmaradt maréknyi baloldali szavazóért
2025 május 19.   Mandiner
Egyelőre a Gyurcsány nélküli "megújuló" DK és az ósdi módszerekkel politizáló MSZP is kitart amellett, hogy önállóan indulnak a választáson, de erre kár lenne mérget venni.
Itt az újabb baloldali diplomabotrány? Komjáthi Imre állítólagos érettségijét még senki sem látta
2025 május 12.   Mandiner
A szocialisták elnökéről több MSZP-s forrásunk állítja, nincs is középfokú végzettsége. A politikus nem reagált lapunk megkeresésére, amelyben arra kértük, igazolja, hogy valóban elvégezte-e az iskolát.
Törvényjavaslat: újabb próbálkozás a családi támogatások és a családi pótlék emelésére és kiterjesztésére
2025 május 12.   Adózóna
Az MSZP képviselői dr. Tóth Bertalan, dr. Gurmai Zita, dr. Harangozó Tamás, dr. Hiller István , dr. Molnár Zsolt, Hiszékeny Dezső, Komjáthi Imre, Kunhalmi Ágnes, Szabó Sándor, Vajda Zoltán "A családi támogatások emeléséről és a családi pótlék kiterjesztéséről" címmel T/11896. számon törvényjavaslatot nyújtottak be május 12-én.

Közélet