MSZP

Mi történik, ha kilövünk egy csapat színészt az űrbe?
2026 június 1.   Könyves Magazin
Színészeket keresnek az Mszp-be (nem abba, amelyikre gondoltok).
Volt, aki Habony Árpád kérésére, indoklás nélkül juthatott diplomata-útlevélhez
2026 május 30.   Telex
Velkey György László, a Külügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára azt mondta, MSZP-s és jobbikos politikusok is kaphattak diplomata-útlevelet az Orbán-kormányok alatt.
A kő marad! A veréb ugrál
2026 május 6.   Demokrata
Népnyúzó elődpártjával (MSZP) együtt úgy tetszettek elszállni, az a maroknyi DK-s is, mint a győzelmi zászló.
Súlyos mondatok hangzottak el a munka ünnepén egy politikustól
2026 május 1.   ATV
"A kizsákmányolás ma is létezik, csak alakot váltott" – erről beszélt Korózs Lajos az MSZP orosházi rendezvényén április 30-án. Az MSZP elnökhelyettese a munka ünnepe alkalmából azokról a tömegekről beszélt, akik keményen dolgoznak, mégsem tudnak megélni. A Viharsarok most is "vérzik".
Mi lesz a dolga az új Fidesz frakciónak?
2026 április 28.   Mandiner
1994-ben egy kicsi Fidesz frakció nézett szembe az MSZP-Szdsz kétharmadával. Az a kétharmad szinte semmiben nem különbözött a Tisza jelenlegi hátországától.
A Tisza Párt a kispártokat is elsöpörte: kiderült, mit terveznek most
2026 április 24.   ATV
Önreflexiót gyakorol, és a támogatásuk visszaszerzéséért dolgozik tovább az MSZP, országgyűlésen kívüli pártként. Erről beszélt Híradónknak Komjáthi Imre. A kispártok közül a DK is tervekkel vág neki a következő időszaknak, hamarosan ugyanis tisztújító ülést és kongresszust is tartanak. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt továbbra is gyűjti a pénzt a több
A volt SZDSZ-MSZP-MMN tanácsadó Ruff Bálint lesz a Miniszterelnökség vezetője
2026 április 23.   Gondola
Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt vezetője újabb miniszteri kinevezéseket jelentett be a formálódó kormányába.
Gyurcsánytól Márki-Zayon át a Tisza-kormányig – vérbeli baloldali "elemzőt" tett Gulyás Gergely helyére Magyar Péter
2026 április 22.   Mandiner
Bár Ruff Bálint elemző nevét csak az utóbbi években ismerte meg jobban a közvélemény, már 2010 előtt is igencsak aktív volt MSZP-s, Szdsz-es körökben.
Sokan ringatják magukat abban a naiv hitben, hogy létezik egy harmadik, "szakértői" réteg
2026 április 22.   Mandiner
A Tisza Párt kénytelen-kelletlen újrahasznosította az egykori Mszp–Szdsz-háttérországot, köztük Geszti Pétert.
Így dobta ki a Bayer Construct embereit Baranyi Krisztina az irodájából – megszólalt az érintett
2026 április 22.   ATV
A kilencedik kerületi polgármester alig egy percet hagyott a Bayer Construct képviselőinek – köztük a korábban MSZP-s színekben politizáló Horváth Csabának – a polgármesteri irodában. Az ok: a cég választás előtt levélben utasította dolgozóit, hogy a Fideszre szavazzanak. Baranyi Krisztina az ATV Egyenes Beszédben elmondta, mi történt.
A Fidesz a teljes leépülés rémével néz szembe? Úgy járthat, mint az MSZP és az MDF
2026 április 20.   naphire.hu
A digitális térben dőlt el a 2026-os választás, de a következmények messze túlmutatnak a kampánytechnikákon – erről beszélt Krausz Péter, a Policy Agenda vezetője. Szerinte nem egyszerűen a Fidesz politikai vereségéről van szó: egy 16 éves rendszer fáradt el.
"Az MSZP közössége megmutatta az erejét" – írta a választáson el sem induló párt, ami kész az újrakezdésre
2026 április 19.   Telex
Komjáthi Imre, a párt elnöke szerint a munka neheze csak most kezdődik.
Az Mszp még hisz a feltámadásban
2026 április 19.   444.hu
Komjáthi Imre pártelnök meghirdette az újjáépítést.
"Elmentem egy csatába és vesztettem" – Hiller István őszintén beszélt a jövőjéről
2026 április 17.   ATV
Hiller István 24 év után hagyja el az Országgyűlést. Az egyedüli szocialistaként induló volt oktatási miniszter 3 százalékot kapott dél-pesti körzetében, és már a kampány előtt tudta, hogy az eredmény nyílt kérdés. Az ATV Egyenes Beszédben bejelentette: lemond az MSZP választmányi elnöki tisztségéről, és visszatér tanítani.
A Tiszára szavazott, másnap kilépett a DK-ból Óbuda polgármestere
2026 április 15.   Infostart
Kiss László 2019 óta vezeti a III. kerületet, akkor érkezett a párthoz az MSZP-ből.
Delíriumban az MSZP, azt hiszik, még létezik a párt
2026 április 14.   Demokrata
Nehéz nevetés nélkül végigolvasni a szocialisták helyzetértékelését.
Az Mszp elnöke kifejtette, miért kér mindenkit arra, hogy szavazzon Magyar Péterre és a Tisza Pártra
2026 április 10.   SzMo
Komjáthi Imre pénteki Facebook-posztban szólította fel a választókat a Tisza Párt támogatására. A politikus szerint Magyar Péter nem ígéreteket, hanem reményt hozott a változásra vágyóknak.
Lendvai Ildikó: a baloldali jelöltek visszalépése a baloldal jövőjét és újraszerveződését szolgálná
2026 április 8.   Infostart
Egykori vezető szocialista politikusok egy csoportja nyílt levélben fordult a baloldali érzelmű jelöltekhez. Az aláírók egyike, Lendvai Ildikó az InfoRádiónak mondta el, hogy miért tartják fontosnak a visszalépést a Tisza Párt javára.
Bőröndben érkezett félmilliárd forint Moszkvából az Mszp 2006-os kampányára - állítja Panyi Szabolcs egyik forrása
2026 április 8.   SzMo
Az oknyomozó újságíró megosztotta az első részletet orosz befolyásról szóló könyvéből. A pénz állítólag a moszkvai KERKI-épület botrányos eladásának "jutaléka" volt, amelyet a háttérben egy FSZB-tábornok menedzselt, aki később titokban a Fidesszel is felvette a kapcsolatot. A forrás szerint szerint a moszkvai pénz nélkül nem tudták volna legyőzni O
Hiller István nem lép vissza a választástól
2026 április 8.   Telex
A függetlenként induló MSZP-s arra kéri a támogatóit, hogy csak listán szavazzanak a Tisza Pártra.

Közélet