MSZP

Elárulta, hogyan fog győzni Magyar Péter - először és utoljára szólalt meg a Tisza új kampánymenedzsere
2025 január 22.   SzMo
Tóth Péter a XIII. kerületi MSZP-s polgármester, Tóth József fia. Elárulta, hogy miért döntött a TISZA Párt mellett, és azt is, hogy matematika alapú kampányt szeretne.
A XIII. kerületi MSZP-s polgármester fiát igazolta kampánymenedzserének a Tisza Párt
2025 január 22.   Telex
Tóth Péter már több kampányt vezetett, így apja, a több mint harminc éve regnáló Tóth Józsefét is.
Az MSZP politikusa beszólt Orbán Viktornak
2025 január 20.   Menedzsment Fórum
Kunhalmi Ágnes azt szeretné, ha azt vinné el az ördög. aki kívánta ezt, azaz Orbán Viktort.
Fideszest választottak a letartóztatott MSZP-s helyére Óbudán, meglepetésre kikapott a Fidesz Tiszakécskén
2025 január 19.   444.hu
Veszprémben is a fideszes jelölt nyert a fideszes országgyűlési képviselővé lett elődje körzetében.
Megválasztják a fogdán ülő óbudai képviselő utódját
2025 január 19.   Telex
A százmilliós vesztegetéssel gyanúsított MSZP-s politikus letartóztatásban van, októberben mondott le a mandátumáról. Időközi választás lesz Veszprémben és három másik településen is.
Három városban is választanak, de sehol sincs DK vagy Mszp – és van, ahol még Fidesz sincs
2025 január 17.   444.hu
Veszprém, Tiszakécske és Budakalász egy-egy választókerületében tartanak önkormányzati választást vasárnap. Júniusban még mindhárom körzetben szép számmal voltak pártos jelöltek, mára a logók nagy része eltűnt.
Minden tisztségéről lemondott az MSZP-s Baja Ferenc, akit korrupcióval vádolnak
2025 január 15.   444.hu
Eddig a párt választmányának elnökhelyettese volt.
Minden tisztségéről lemondott az egykori MSZP-s miniszter a vádemelés után
2025 január 15.   ATV
Az MSZP szerdai országos elnökségi ülésen Baja Ferenc bejelentette, hogy lemond minden párttisztségéről és az elkövetkező időszakban a háttérben segíti a párt munkáját, tudta meg az atv.hu az MSZP elnökétől. Baja Ferenc lapunknak azt mondta, számára fontos a párt támogatása, és továbbra is a baloldal érdekében fog tevékenykedni.
Minden tisztségéről lemondott az egykori MSZP-s miniszter a vádemelés után
2025 január 15.   ATV
Az MSZP szerdai országos elnökségi ülésen Baja Ferenc bejelentette, hogy lemond minden párttisztségéről és az elkövetkező időszakban a háttérben segíti a párt munkáját, tudta meg az atv.hu az MSZP elnökétől. Baja Ferenc lapunknak azt mondta, számára fontos a párt támogatása, és továbbra is a baloldal érdekében fog tevékenykedni.
Ki lesz az új képviselő? – Orbánék kétharmados többségét ez nem érinti
2025 január 12.   ATV
Ma tartanak időközi választást a dombóvári körzetben, mivel a kormánypárti Potápi Árpád János tavaly ősszel elhunyt. A Fidesz-KDNP jelöltje Csibi Krisztina, a Mi Hazánké Duró Dóra - a DK és Vona Gáborék is indulnak, Harangozó Gábort az MSZP támogatja. A Tisza viszont nem száll ringbe a mai időközi választáson.
MSZP-s nagyágyúkat küldenének börtönbe – itt a pártelnök reakciója
2025 január 8.   ATV
"Akiket ilyen helyzetbe hoz az élet, háttérbe kell húzódniuk", felelte többek között az atv.hu megkeresésére Komjáthi Imre pártelnök, miután tegnap kiderült, hogy az ügyészség több emblematikus szocialista politikusra is börtönbüntetést kért a zuglói parkolási ügyben.
Összekavarodtak a Vodafone-os részvények, 13 milliárd adóforintot buktunk miatta
2025 január 8.   Forbes
Több lépésben cseréltek tulajdonost a Vodafone-os részvények, az egyenlet végén a magyar állam 13 milliárd forintot bukott. Mi történt? Hűtlen vagy hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, mert szerinte a százszázalékos állami tulajdonban lévő Corvinus Zrt. kevesebb mint egy év
Addig cserélgette a magyar állam a Vodafone részvényeit, hogy 13 milliárd forintot bukott rajta
2025 január 8.   444.hu
Az MSZP hűtlen vagy hanyag kezelés miatt tett feljelentést.
13 milliárdos bukta: feljelentést tesz a Vodafone adásvétele ügyében az MSZP
2025 január 7.   Adózóna
Hűtlen vagy hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, mert szerinte a százszázalékos állami tulajdonban lévő Corvinus Zrt. kevesebb mint egy év alatt jelentős, mintegy 13 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a Vodafone adásvétele során. Erről az MSZP kedden tájékoztatta az
Feljelentést tettek a Vodafone adásvétele miatt
2025 január 7.   Piac és Profit
Hűtlen vagy hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, mert szerinte a százszázalékos állami tulajdonban lévő Corvinus Zrt. kevesebb mint egy év alatt jelentős, mintegy 13 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a Vodafone adásvétele során.
Többször is elhangzott az a mondat, hogy ki kell üríteni a kasszát
2024 december 17.   Telex
Leszámolna a korrupcióval Zugló új, momentumos polgármestere, Rózsa András. A kerület MSZP-s vezetését váltó politikus már meg is tette az első feljelentéseket, gyanújuk szerint több mint félmilliárd forintnyi gazdasági kár keletkezhetett, ezekről először a Telexnek adott interjúban beszélt. Rózsa szerint a Tisza Párt agyonnyomja az ellenzéki polit
Kilenc induló a letartóztatott MSZP-s helyéért Óbudán
2024 december 16.   Infostart
Négy független jelölt is indulna Czeglédy Gergő székéért a januári időközi választáson.
A honvédelmi miniszter új részleteket árult el a sokat emlegetett hackertámadásról
2024 december 10.   Blikk
Kedd délelőtt hallgatta meg az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága Szalay-Bobrovniczky Kristófot. A honvédelmi miniszter egyebek mellett tájékoztatást adott arról a zsarolóvírus-támadásról is, ami a Védelmi Beszerzési Ügynökséget érte novemberben. Az ügyet első napirendi pontként Lukács László György (Jobbik) és Harangozó Tamás (MSZP) kezdeményezésé
Tombol a francia kormányválság: a szocialisták egy feltétel lennének hajlandók kormányozni
2024 december 7.   ATV
A francia Szocialista Párt pénteken jelezte, hogy kész tárgyalásokat folytatni Emmanuel Macron államfő centrista pártjával és a jobbközép pártokkal egy új kormány megalakításáról, amennyiben az új miniszterelnök a baloldalról érkezik.
Francia kormányválság: a szocialisták hajlandóak kormányozni
2024 december 6.   Portfolio
A francia Szocialista Párt pénteken jelezte, hogy kész tárgyalásokat folytatni Emmanuel Macron államfő centrista pártjával és a jobbközép pártokkal egy új kormány megalakításáról, amennyiben az új miniszterelnök a baloldalról érkezik.

Közélet