-
Kunhalmi Ánes kiszállt, új utakat keres
2024 október 2.
Demokrata
-
Nem indul az MSZP elnöki pozíciójáért Kunhalmi Ágnes, a párt egykori társelnöke. Komjáthi Imre viszont versenybe száll.
-
Magyar Péter szerint Duna Párt vagy Duna Egyesület néven szervezkednek ellenzéki képviselők a Tisza Párt ellen
2024 október 1.
444.hu
-
A Tisza Párt elnöke szerint több országgyűlési képviselő, köztük párbeszédesek, momentumosok és MSZP-sek "zsarolási potenciált" építenek a túlélésük érdekében.
-
Törvényjavaslatot nyújtottak be a közfeladatot ellátó nonprofit civil szervezetek szabályozott áron való energiavásárlásának biztostásához
2024 szeptember 30.
Adózóna
-
Törvényjavaslatot nyújtott be Varga Zoltán MSZP-s képviselő "A közfeladatot ellátó nonprofit civil szervezetek szabályozott áron való energiavételezésének megteremtése érdekében egyes törvények módosításáról" címmel (T/9300. számon).
-
Orbán Viktor megemlítette Orbán Balázst is - az "angolnázó" Tordainak
2024 szeptember 30.
ATV
-
A miniszterelnök a munkások nevében kikérte az MSZP-s Komjáthi Imre szavait a a parlamenti viszontválaszában, és kijelentette azt is, hogy a megszorítás szocialista műfaj. De az EBRD-, katari és japán hitelről is beszélt. "Orbán Balázs helyét firtatja…" - Orbán Viktor ennyivel tért ki a volt párbeszédes Tordai Bence "angolnázása" apropóján a politi
-
Kétnapos üléssel kezdődik a parlament őszi ülésszaka
2024 szeptember 30.
ProfitLine
-
A 13 órakor kezdődő ülésen megemlékeznek a közelmúltban elhunyt volt országgyűlési képviselőkről, Donáth Lászlóról (Mszp), Kupa Mihályról (MDF, független), Vincze Kálmánról(Fkgp, EKgP) és Bodzás Ferenc Árpádról (Mszp).
-
Kunhalmi Ánes kiszállt, új utakat keres
2024 szeptember 29.
HírTV
-
Nem indul az Mszp elnöki pozíciójáért Kunhalmi Ágnes, a párt egykori társelnöke. Komjáthi Imre viszont versenybe száll, aki szerint többen kritizálták az irányítási rendszert ezért térnek vissza arra, hogy csak egy elnöke legyen a pártnak.
-
"Tudjuk, hogy a Tisza a Fidesz második csoportosulása"
2024 szeptember 29.
444.hu
-
Megújulás vagy halál? Mi vár az MSZP-re szavazók nélkül? Számos politikusa ellen vádat emeltek korrupció miatt. A küldöttek szerint lendületben van a párt, csak még nem sikerült elérniük a 3-4 millió szociáldemokratát. Kongresszuson jártunk.
-
Most érkezett: Teljesen átalakul az MSZP vezetése
2024 szeptember 28.
ATV
-
Az MSZP elfogadta új alapszabályát, október 19-én tisztújítás. A társelnöki rendszer helyett újra egy elnök fogja vezetni a pártot, tehát visszatér az MSZP a korábbi vezetési struktúrához.
-
Újra egy elnöke lesz az MSZP-nek, októberben az is kiderül, hogy ki
2024 szeptember 28.
Infostart
-
Az MSZP Országos Elnöksége ismét kiállt a párt minden ügyészség által megvádolt tagja mellett.
-
Az MSZP társelnöke ma több politikust is megkért, hogy függesszék fel párttagságukat
2024 szeptember 28.
ATV
-
Két kihívója akadt Komjáthi Imrének, az MSZP társelnökének a párt tisztújítása során, aki több korrupciógyanús ügybe keveredett szocialista politikust is megkért, hogy szüneteltessék tagságukat, köztük egy országgyűlési képviselőt is. Nevezetesen: Molnár Zsoltot, Baja Ferencet, Horváth Csabát,Tóth Csabát és Ceglédi Gergőt.
-
Kunhalmi bejelentette: nem indul újra
2024 szeptember 27.
ATV
-
Alapszabály-módosításra készül szombaton az MSZP. A párt hétvégén dönt arról, hogy társelnöki rendszerben folytatják-e a munkát, tisztújító kongresszusokat pedig októberben tartják majd, miután a kudarcos választási eredményt követően mindkét társelnök lemondott posztjáról. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának Kunhalmi Ágnes nyilatkozott.
-
Kikérjük magunknak, hogy a 444, Gyurcsány, az MSZP meg a baloldali pártok oktassanak hazafiságból 1956 kapcsán!
2024 szeptember 27.
Mandiner
-
A baloldali pártok és médiumok most hirtelen nemzetinek tüntetik fel magukat, és 1956 árnyékában tetszelegnek. Szilvay Gergely írása.
-
Keményen számonkérték Orbán Viktort Orbán Balázs kijelentése miatt: "Ön szerint az 1956 üzenete, hogy az orosz agresszióval szemben nincs értelme védekezni?"
2024 szeptember 27.
Blikk
-
Tóth Bertalan, az MSZP politikusa írásbeli kérdéssel fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz Orbán Balázs csütörtökön nyilvánosságra került interjúja miatt. Tóth szerint a politikai igazgató megalázta az '56-os forradalom és szabadságharc során elesettek, valamint az azt követő megtorlás áldozatainak emlékét, az ország egyik legfontosabb történelmi
-
Takarodjon - Kegyetlenül kiakadt és bedurvult az ellenzéki politikus Orbán Balázsra
2024 szeptember 26.
ATV
-
A MSZP elnöke szinte minden határon túlmenve kritizálja a miniszterelnök jobbkezét.
-
Hogyan hatott az árvíz a pártokra? Meglepő eredményt hozott a legújabb kutatás
2024 szeptember 25.
ATV
-
A magyarországi árvízi védekezés során készült közvélemény-kutatás alapján a Fidesz-KNDP (47 százalék), a DK-MSZP-P (8 százalék) és a Mi Hazánk (6 százalék) is erősödött, míg Magyar Péter pártja némiképp gyengült (33 százalék). Azok a pártok profitáltak, amelyek az árvízi védekezés első napjait nem politikai támadásra használták fel – írja a Nézőpo
-
Mire költi az Mszp a pártszékházért kapott 2 milliárdot? Alapítvány kezeli az összeget
2024 szeptember 24.
Blikk
-
Mi lesz a sorsa körülbelül 2 milliárd forintnak? Bár üzleti titoknak minősül, hogy mennyiért értékesítette Villányi úti székházát a Magyar Szocialista Párt, a korábbi jelzálogok és hitelek törlesztése után nagyjából ez az összeg marad az MSZP alapítványánál. Konkrétumokról senki sem beszél, így egyelőre nem tudni, mi lesz a három százalékon álló pá
-
Hatalommánia? - Súlyos kritika érte a kormány új tervét, kiakadt az MSZP
2024 szeptember 24.
ATV
-
Az MSZP azon akadt ki, hogy a kormány megváltoztatná a jegyzők státuszát.
-
Az MSZP lemondott társelnöke elárulta, mire költik az eladott pártszékház árát
2024 szeptember 24.
Infostart
-
Komjáthi Imre az ATV műsorában arról is beszélt, hogy elindulna-e újra az elnöki posztért.
-
Kiderült: erre költötte a dobra vert székházból befolyt pénzt az MSZP
2024 szeptember 24.
Mandiner
-
Komjáthi Imre azt is elárulta, hogyan akar pártja új szavazókat szerezni, és bűnösnek tartja-e politikustársait a zugló korrupciós ügyekben.
-
Valaki megtrollkodta a közmédia kívánságműsorát, Elvis börtönös számát küldte a korrupcióval vádolt MSZP-s politikusoknak
2024 szeptember 24.
Telex
-
Csabának, Zsoltnak, Ferinek, Gergőnek, a másik Csabának, Lacinak és Gergelynek szólt a Jailhouse Rock.