MSZP

Ennyi volt: megszűnés szélén a DK–MSZP–Párbeszéd szövetsége
2024 július 7.   Mandiner
Folytatódik a DK zuhanórepülése.
Megszűnés szélén a baloldali szövetség, az már az Mszp és a Párbeszéd szerint is okafogyott
2024 július 7.   444.hu
"A gyakorlatban nem tud működni."
Dódity a fehér poros ügyről: Teljesen érthetetlen, a baloldalról miért nem szól rá senki Lackner Csabára
2024 július 6.   Mandiner
A fehér poros Lackner Csaba kizárása az MSZP-ből csak színjáték volt – vélekedett a Mandinernek nyilatkozva Dódity Gabriella, akit nemrég felmentettek a rágalmazás vádja alól. A kispesti Fidesz-KDNP-s politikus nem dőlhet hátra, Lackner ugyanis fellebbezett.
Molnár Zsolt Horn Gyula sírja mellett állva beszélt az MSZP sikeréről
2024 július 5.   Mandiner
Az MSZP pártigazgatója "ünnepi köszöntőt" mondott Horn Gyula sírjánál.
Molnár Zsolt Horn Gyula sírja mellett beszélt az Mszp sikereiről
2024 július 5.   444.hu
Sikeresen visszaverték Sára Botond kezdeményezését, hogy nevezzék át a Horn Gyula sétányt.
Lendvai Ildikó kimondta: Az ellenzéki elit megbukott
2024 július 4.   Mandiner
Az MSZP egykori elnöke értékelte a magunk mögött hagyott választást. Szerinte "immár felkerült a jel a falra, hogy ennek így vége".
Megsemmisültek azok az ellenzéki pártok, ahol lemondott az erős elnök: Jobbik, LMP, MSZP
2024 július 3.   Nyugati Fény
Akik Gyurcsány lemondását követelik, valójában
Kedves Fletó! Ha én 2014-ben akár csak szóba álltam Vona Gáborral, olyan nácizást kaptam, hogy a fal adta a másikat
2024 július 2.   Mandiner
Most pedig, ha jól értem, Vonát és engem hibáztatsz azért, hogy 2014-ben nem volt összefogás az MSZP/DK, az LMP és a Jobbik között?
Újabb kilépő az MSZP-ből, nagy elődök nyomdokaiba lép
2024 július 2.   Mandiner
Az elmúlt években igen sokat hagyták el a szocialisták fedélzetét. Íme néhány fontosabb példa!
Az MSZP-ből kilépő Őrsi Gergely jó egészséget kíván a pártnak a továbbiakhoz
2024 július 2.   444.hu
Régóta gondolkodik azon, hogy otthagyja az MSZP-t, most megszületett a döntés.
Eget rengető ötlettel rukkolt elő Csintalan Sándor
2024 július 2.   Mandiner
Új haditervvel állt elő a sokat látott MSZP-s politikus.
Őrsi Gergely távozik az MSZP-ből, és nem választ új pártot
2024 július 1.   Infostart
Az én pártom Buda – mondta a II. kerület újraválasztott polgármestere,
Otthagyná az Mszp-t a II. kerületi polgármester: "Igazából már meghoztam ezt a döntést"
2024 július 1.   SzMo
Őrsi Gergely szerint nincs helye önkormányzati szinten a pártok csatáinak. Ha kilépett az MSZP-ből, nem is lépne be más pártba.
Őrsi Gergely kilép az Mszp-ből
2024 július 1.   Blikk
Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere, aki június 9-én a szavazatok 69,72 százalékát begyűjtve hatalmas fölénnyel győzött a kerületében, a 24.hu-nak adott hosszú interjújában arról beszélt, hogy rövidesen elhagyja az MSZP-t. A politikus elárulta, hogy nem tervez más pártba belépni, mint mondta nem hiszi, hogy önkormányzati szinten van helye a p
Őrsi Gergely, a II. kerület újrázó polgármestere kilép az MSZP-ből
2024 július 1.   Mandiner
Saját bevallása szerint az ő pártja: Buda.
Kilép az MSZP-ből Őrsi Gergely
2024 július 1.   Telex
"Az én pártom Buda" – indokolta döntését a II. kerület frissen újraválasztott polgármestere.
Meggyőződésem, hogy ha 2009-ben Gyurcsány Ferenc marad, nincs kétharmad
2024 június 30.   Mandiner
A távozás idején az általa vezetett MSZP-nek még másfélmillió szavazója volt.
"Tudjuk, hogy jó kezekben vagyunk" – Paks ellenzéki polgármestere kiállt az atomerőmű mellett
2024 június 29.   Mandiner
A volt MSZP-s országgyűlési képviselő elmondta, az atomerőmű jó kezekben van.
Kunhalmi elvtársnő nem érti, hogy bedöntötte az Mszp-t
2024 június 29.   AC News
Kunhalmi mutogat fűre, fára, virágra, csak épp magára nem, amikor pártja történelmi vereségének felelőseiről van szó.
Ferenc a "kivégzőosztag" előtt
2024 június 28.   Magyar Hírlap
NAPI Kommentár. Gyurcsány Ferenc bevallotta a táborának azt, amit eddig is mindenki tudott. Az DK–MSZP–Párbeszéd szövetség nagyon súlyos vereséget szenvedett a választáson. Ettől függetlenül marad.

Közélet