-
A mi televíziónk: sokszínű vélemények Mádl Ferenctől Talmácsi Gáborig
2007 szeptember 27.
Infostart
-
A magyar televíziózás 50. évfordulójának alkalmából Baló György, Heltai Péter, Körmendy-Ékes Judit és Pléh Csaba 143 közéleti szereplőt, művészt, sportolót és tudóst kérdezett meg arról, hogy milyen televíziót szeretnének. A válaszokból született: "A mi televíziónk" című könyv - mondta az InfoRádiónak Heltai Péter, a kötet főszerkesztője.
-
Szent Imrére emlékeztek Székesfehérváron
2007 augusztus 18.
Alternatív Energia
-
Szent Imrére emlékeztek születésének ezredik évfordulóján, szombaton Székesfehérváron; a herceg hagyomány szerinti szülőhelyét jelző emléktáblánál Szili Katalin mondott ünnepi beszédet. Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: ezeréves történelmünket nemcsak tisztelni kell, hanem felelősséggel is tartozunk azért, hogy miként tudunk erőt meríteni belőle a jelen építéséhez, a jövő tervezéséhez, mert…
-
Horn képes a "nép nyelvén" beszélni
2007 július 4.
Alternatív Energia
-
Rekorder lett Horn Gyula, aki holnap lesz 75 éves, és akit ez alkalomból terjesztett fel kitüntetésre a miniszterelnök. Az államfő viszont az Alkotmánybróság állásfoglalása után megtagadta a kitüntetést a volt kormányfő 56-os szerepére hivatkozva. Az egykori miniszterelnököt öt évvel ezelőtt Mádl Ferenc akkori államfő sem tüntette ki, így ő az első, akitől kétszer tagadták meg az elismerést. Horn…
-
Medgyessy: Sólyom szorong
2007 június 28.
Infostart
-
Medgyessy Péter volt miniszterelnök elítéli, hogy Mádl Ferenc államfőként nem tüntette ki Horn Gyula volt kormányfőt, és most Sólyom László köztársasági elnök sem kívánja ezt megtenni. A volt szocialista politikus erről az Indexnek adott interjúban beszélt.
-
56-os szerepe miatt Mádl után Sólyom is ágáll Horn Gyula kitüntetése ellen
2007 június 21.
Alternatív Energia
-
Sólyom László aggályosnak tartja, hogy Horn Gyulát kitüntessék, mert 1956-os tevékenysége ellentétes a Magyar Köztársaság Alkotmányának értékrendjével - mondta Wéber Ferenc, a köztársasági elnök sajtófőnöke csütörtökön. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben javasolta a köztársasági elnöknek, tüntesse ki Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából, a külügyminiszterként és a miniszterelnökként az…